Marad a szürke idő a hétvégéig

Vágólapra másolva!
Főleg az Alföldön marad meg tartósan a köd. A legtöbb napsütést a délkeleten élők kapják. Továbbra is megül a párás, egyre szennyezettebb levegő Magyarország fölött.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön tartósan megmaradhatnak az éjszaka kialakult sűrű ködfoltok a Dunától keletre, kiemelten az Alföld kisebb körzeteiben. Többnyire erősen felhős lesz az ég, csak helyenként süthet ki rövid időre a nap. A legnagyobb területen a délkeleti országrészben lesz napsütés.

Keleten, északkeleten délelőtt még néhol eső is előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. Kora délutánra többnyire 6, 11 Celsius-fok közé emelkedik a hőmérséklet, de a tartósabban ködös tájakon ennél hidegebb lesz. Késő este 2, 8 fok valószínű.

Pénteken már erősen felhős vagy borult, párás idő lesz. Kevés napsütésre nyugaton lehet számítani. Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat. A szél többnyire mérsékelt erősségű marad. Hajnalban 1, 6 fok közé hűl a levegő, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4, 10 fok között alakul.

Anticiklon van Európa középső és keleti-délkeleti része fölött, és emiatt a Kárpát-medence időjárása sem változik csütörtök estig. A magasnyomás területén is sok a felhő, párás, néhol tartósan ködös az idő. Több-kevesebb napsütés elsősorban az Alpok déli oldalán van.