Ónos esővel érkezik az enyhülés

Vágólapra másolva!
Esőt és átmenetileg ónos esőt hoz a hétvégén az Északi-középhegység kivételével egy mediterrán ciklon. Ez utóbbi helyen is csupán időszakosan lesz havazás, majd olvadni kezd, így síelni kevés helyen lehet majd.
Vágólapra másolva!

Péntekre virradóan még -5, -12 fokig hűl a levegő, sőt a kevésbé felhős és havas tájakon -15 fok körül alakul a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet. Megszűnnek a csikorgó fagyok a hétvégén, mert felmelegedéssel és jelentős mennyiségű csapadékkal érkezik egy mediterrán ciklon. A tavak, állóvizek nem fagytak be a másfél hetes hideg időszakban, egyelőre tehát nem érdemes elővenni a korcsolyát.

Minden nap lesz ónos eső hétfőig

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, kevés napsütés főként délen és nyugaton lehet. Az északi, északkeleti országrészben hószállingózás, kisebb havazás, néhol ónos eső is előfordulhat (lásd részletes csapadéktérképünket). A déli, délkeleti szél elsősorban nyugaton élénkül meg, helyenként erős széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5, -12 fok között, a kevésbé felhős, havas tájakon -15 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunától keletre 0, -4, másutt +1, +4 fok között várható.

Szombaton túlnyomóan borult lesz az ég. Nyugat, délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék; északon, északkeleten havazás, ónos eső, másutt a kezdeti ónos eső után egyre inkább eső valószínű. Helyenként megerősödik a déli, délkeleti szél. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke +2, -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0, +5 fok között alakul.

Vasárnap erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé várható eső, északon, északkeleten ónos eső, havas eső, havazás is lehet. A nyugati szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -1, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1, 6 fok között alakul.

Fejfájós hétvége

Eleinte a magasban zajló melegedés miatt a melegfrontokkal együttjáró tünetekre kell számítani. A fejfájás, migrén, fáradékonyság, szédülés hátterében időjárási okok is meghúzódhatnak. Alvási zavarok is előfordulhatnak és a reakcióidő is hosszabb lesz a megszokottnál. Vasárnap már gyenge hidegfronti hatás várható. Megenyhül ugyan az idő, de nem dőlnek meg a napi melegrekordok:

Országos meleg- és hidegrekordok
December 13.-25,2 fok, Nyíregyháza 190218,1 fok, Békéscsaba 1957
December 14.-28,0 fok, Debrecen-Pallag 190217,1 fok, Szekszárd 1989
December 15.-26,2 fok, Debrecen-Pallag 190219,0 fok, Kisbér 1989
December 16.-27,0 fok, Debrecen-Pallag 190220,0 fok, Kisbér 1989


Meleg- és hidegrekordok Budapesten
December 13.-15,0 fok, alsó I. kerület, 190214,8 fok, Pestszentlőrinc 1957
December 14.-17,8 fok, alsó I. kerület, 1902 14,3 fok, II. kerület, belterület 1957
December 15.-19,1 fok, felső I. kerület, 187917,3 fok, Pestszentlőrinc 1989
December 16.-19,1 fok, felső I. kerület, 187917,3 fok, Pestszentlőrinc 1989

Ilyen volt az idő a héten
Az elmúlt hét végén a havazás és a viharos szél volt a meghatározó. Szombaton az ország északi harmadának kivételével sokfelé, vasárnap pedig főként délen és keleten havazott. Megerősödött, helyenként viharossá fokozódott az északnyugati, északi szél, amely a havas területeken hófúvásokat okozott.

Hétfőn, kedden többnyire erősen felhős volt az ég, több helyen fordult elő kisebb havazás. Szerdán a Dunántúlon már felszakadozott a felhőzet, túlnyomóan napos idő volt, de keleten továbbra is havazott. Hideg volt: a csúcshőmérséklet az ország nagy részén fagypont alatt alakult, többnyire +2, -6 fokot mértek. Erős volt az éjszakai lehűlés is, a legalacsonyabb éjszaki hőmérséklet általában -3, -10 fok között változott, de a gyengén felhős, havas, szélvédett helyeken -12, -18 fok is előfordult.