Szombat délutánig lehet ónos eső

Vágólapra másolva!
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délelőtti tájékoztatása szerint az ország északkeleti harmadában van narancssárga riasztás ónos eső miatt. Aki teheti, maradjon otthon az érintett területeken.
Vágólapra másolva!

Nagyobb területeken esik ónos eső az Alföld északi peremén és az Északi-középhegységben, a következő megyékben: Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar. Kecskemét környékéről is jelentettek elszórtan ónos esőt. Budapesten már alapvetően nem jellemző az ónos eső, de ez függ az utak sózásának állapotától is.

Szombat délutánra északkeleten is esőbe fordul át a csapadék, éjféltől pedig az ország nagy részén megszűnik a csapadék. Vasárnap helyenként felszakadozik, a felhőzet, de alapvetően marad a borongós idő. Kezdetben keleten, majd nyugat felől várható elszórtan eső, zápor, északkeleten itt-ott még ónos eső, havas eső is lehet, azonban lényegesen kevesebb csapadék valószínű. A délnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -1, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1, 6 fok között alakul.

Eleinte a magasban zajló melegedés miatt a melegfrontokkal együttjáró tünetekre kell számítani. A fejfájás, migrén, fáradékonyság, szédülés hátterében időjárási okok is meghúzódhatnak. Alvási zavarok is előfordulhatnak és a reakcióidő is hosszabb lesz a megszokottnál. Vasárnap már gyenge hidegfronti hatás várható.

A sózás sem hatékony, amíg esik az ónos eső

Amíg az ónos eső esik, a kiszórt só kevésbé hatásos az utakon a folyamatos csapadék miatt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A sószórók gépeknek is a balesetveszélyes úton kell haladniuk. Eredményes munkát csak akkor tud végezni a cég, miután az ónos eső elállt. Ekkorra azonban már sok helyen a keresztbefordult autók nehezítik a sószórók munkáját, így előfordulhat, hogy a társaság járművei késlekednek. A cég arra kéri a közlekedőket, hogy lehetőleg ne induljanak útnak ott, ahol ónos eső várható.