Zivatar, hódara és hó jön a hétvégén

Vágólapra másolva!
Kiadós esőt, majd havazást hoz a front. Még hűvösebbnek tűnik majd az idő a viharos szél miatt. A kellemes meleget eddig az Atlanti-óceán légtömegei biztosították, de vasárnap már sarkvidéki levegő érkezik.
Vágólapra másolva!

Kiadós esőzésre kell számítani szombaton egy mediterrán ciklon miatt. Túlnyomóan borult lesz az ég, de délen átmenetileg felszakadozik a felhőzet. Eleinte északon kezd el esni, majd a déli megyékben is elered az eső. 20 milliméter vagy még több eső is hullhat, főként délnyugaton és északkeleten.

Zivatarok is kialakulhatnak a Dél-Dunántúlon, esetleg jég vagy hódara kíséretében. Estétől, késő estétől havas eső, majd hó váltja az esőt, előbb a dunántúli hegyekben és az Alpokalján, később másutt is. Kicsi rá az esély, hogy a friss hó megmaradjon 200-250 méteres magasság alatt. A déli szél napközben északira, északkeletire fordul és megerősödik, és viharossá fokozódik. A legerősebb, 70 kilométer/órás vagy afölötti széllökésekre a Nyugat-Dunántúlon kell számítani. A hőmérséklet hajnalban 0, +6, kora délután északon 3 és 9, délen 10, 15 fok között alakul.

Forrás: OMSZ
A zöld színek jelzik, hol valószínű a legtöbb csapadék szombaton este OMSZ

Vasárnap jobbára borult idő lesz, csak késő délutántól szakadozik fel északnyugat felől a felhőzet. Többfelé várható havazás, amely lassan megszűnik nyugat felől - legkésőbb a Tiszántúlon. Több helyütt viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -1, +2, a csúcshőmérséklet 0, +3 fok között várható.

Arktiszi levegő miatt hűl le az idő

A lehűlést az okozza, hogy a mérsékelt égövön folyamatosan keverednek a hideg és meleg légtömegek, újabb és újabb ciklonokat hozva létre. A hőmérséklet az északról betörő sarkvidéki légtömeg miatt csökken az egész Kárpát-medencében.

A szombaton véget érő felmelegedést a nyugatiasra forduló légáramlás biztosította Nyugat- és Közép-Európában. Ilyenkor az Atlanti-óceán enyhe levegője szó szerint fűti a kontinens országait. (Ez még akkor is igaz, ha az óceán felől egy hidegfront érkezik, ekkor ugyanis a légkör magasabb rétegeiben következik be a lehűlés, a felszín közelében marad az enyheség, ráadásul a levegő is kitisztul, a nap is kisüt.)

A hideg légtömegek markáns hidegfronttal érik el Magyarországot. Nehéz hétvégéjük lesz a frontérzékenyeknek: migrén, fejfájás és ízületi fájdalmak fordulhatnak elő náluk. Ilyenkor fokozódik a szervezet görcskészsége, erősödhetnek a reumatikus panaszok.