A legrosszabb helyre épült a japán erőmű

Vágólapra másolva!
Nagy valószínűséggel két aktív geológiai törésvonal is húzódik a higasidóri atomerőmű alatt. A létesítmény jelenleg nem üzemel. Egyetlen meglévő reaktora mellett most épül a második, a beruházásról még nincs végleges döntés.
Vágólapra másolva!

Már a második atomerőmű alatt talált Japánban aktív törésvonalat az atomenergetikai hatóság. A vizsgálóbizottság azt a vulkáni hamut elemezte, amelyet az ország északkeleti partvidékén található létesítmény alatt találtak (a helyszín itt van a Google térképén). A higasidóri erőműnek egy reaktora van. Üzemeltetője, a Tóhoku Electric korábban azzal érvelt, hogy vízbetörés, és nem szeizmikus aktivitás miatt töredezettek a kőzetrétegek az erőműnél - jelentette az NHK televízió. Ezt az álláspontot elutasította a bizottság.

Az atomenergetikai hatóság jelenleg négy erőmű földrengésbiztonságát vizsgálja, többek között az ói erőművet is, amely jelenleg az ország egyetlen üzemelő nukleáris létesítménye. A japán kormány irányelvei szerint tilos aktív törésvonal felett atomerőművet építeni, mert jelentősen növeli a földrengés kockázatát. Decemberben a curugai atomerőmű alatt fedeztek fel aktív törésvonalat, ami sajtóértesülések szerint a létesítmény lebontását vonhatja maga után.

A higasidóri létesítmény jelenleg nem üzemel. Lebontása még nem került szóba, de az biztosnak látszik, hogy csak jelentős földrengésbiztonsági fejlesztések után indulhatna újra az áramtermelés. A helyzetet bonyolítja, hogy egy további reaktor építés alatt van Higasidóriban, s ennek sorsáról sem született még végleges döntés.

Ezzel párhuzamosan hétfőn újabb 155 személy és egy energiaszolgáltató vállalat ellen indított pert a kormány Sidzuoka prefektúrában, azt követelve, hogy bontsák el a hamaokai atomerőművet. A felperesek arra hivatkoznak, hogy 80 százalék a valószínűsége annak a földtani felmérések szerint, hogy egy Richter-skála szerinti 8,7-es erősségű földrengés következzen be a létesítmény közvetlen közelében a következő 30 év során.

Japán ötven működőképes reaktorából csupán kettő üzemel a 2011. márciusi fukusimai baleset keltette félelmek miatt. A nyáron ismét atomenergia nélkül marad majd az ország, miután rutinvizsgálatok miatt le fogják állítani az ói erőmű két üzemben lévő reaktorát. A kormány több erőművet is újra akar indíttatni még 2013-ban, de az atomenergetikai hatóság jelezte, hogy nem fogják tudni még az idén befejezni a létesítmények kötelező biztonsági átvizsgálását.