Patkány rongálja a japán atomerőművet

Vágólapra másolva!
Újabb probléma volt hétfőn a fukusimai atomerőműben, amely a két évvel ezelőtti japán földrengésben és szökőárban rongálódott meg súlyosan. Közel négy órán át szünetelt a hűtés a kettes reaktor fáradt fűtőelemeit tároló medencében.
Vágólapra másolva!

Egy döglött patkányt találtak az atomreaktor főáramelosztójában, feltehetően a rágcsáló által okozott rövidzárlat miatt állt le a hűtőrendszer - közölte az atomerőművet üzemeltető vállalat, a TEPCO. Hasonló baleset történt ugyanebben az erőműben márciusban. Akkor 29 órán át nem volt áramszolgáltatás egy patkány okozta rövidzárlat miatt.

A TEPCO szakértőinek akkor sikerült elhárítaniuk a bajt, még mielőtt a használt fűtőelemek pihentetőmedencéi kritikus hőmérsékletre melegedtek volna a még mindig zajló láncreakciók miatt.

Jelenleg az is komoly fejtörést okoz a TEPCO-nak, hogy szivárog a talajba a sugárszennyezett víz az atomerőmű egyes föld alatti tartályaiból. A vállalat úgy döntött, hogy mind a hét víztározóból átszivattyúzza a 23 600 köbméter vizet erősebb szerkezetű acéltartályokba, ami júniusig is eltarthat. Hétfőn befejezték a víz átszivattyúzását egy ilyen tartályból, a művelet hat napot vett igénybe.

Az erőmű hét földalatti víztározó tartályából háromról derült ki, hogy ereszt. Az egyikből legalább 120 köbméter sugárszennyezett víz jutott a talajba. Április 11-én a céget arra szólította fel Motegi Tosimicu gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter, hogy hagyjon fel a hibás tartályok használatával. A tartályokban az erőmű sérült 1-es és 3-as reaktorának hűtésére korábban felhasznált vizet tárolják. A folyadékot már megtisztították a radioaktív céziumtól, de az továbbra is tartalmaz más szennyező anyagokat.