Szépen zöldül az űrből a Balaton

Vágólapra másolva!
"Pompás szünidei célpont, körös-körül látszanak a tavaszi új hajtások" - ezt írta a Balatonról készült fotója alá Chris Hadfield kanadai asztronauta, aki öt hónapot tölt a Nemzetközi Űrállomáson. A tó vize pénteken 16 fokos, viharra nem kell számítani.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön készített fotót a Balatonról Chris Hadfield, a Nemzetközi Űrállomás, az ISS harmincötödik legénységének parancsnoka. A kanadai űrhajós a Twitter-oldalán közölte a képet, amelyen jól látszik, hogy a Zalából befolyó víz (a fotó bal szélén) elszínezi a tavat:

A Balaton az űrből. Az 53 éves Hadfield februárban Budapestet fotózta - valószínűleg magyar rokonai kedvéért, mert a felvételt "szeretett menye családjának", Törökéknek ajánlotta Forrás: NASA/Chris Hadfield


Napos és nyugodt idő van pénteken a Balatonnál az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) friss jelentése szerint. A tó vize Siófoknál 16 Celsius-fokos. Felhő is alig lesz az égen, egyedül az lehet kellemetlen, hogy délután több helyen 40-50 kilométer/óráig erősödik a szél. Kora délután 26-27 fokos meleg lesz, és késő este sem lesz hűvös, 18-19 fokig csökken a levegő hőmérséklete.