Viszlát, neon!

2013.05.05. 23:45

Az irodák, iskolák, bevásárlóközpontok, sportcsarnokok nagy tereibe eddig nem tudott betörni a LED-es világítás, mert az olcsó neon fénycsövekkel nem lehetett versenyezni. Most elkészült az első olyan LED-fényforrás, amely kétszer hatékonyabb a jó öreg fénycsőnél, és 2015-ös piacra kerülése után jelentősen csökkentheti a világítás környezetterhelését.

A mennyezetről lógó, kellemetlenül kékesfehér fényű fénycsövek éppúgy hozzátartoznak hipermarketek nyújtotta élményhez, mint az orrunk előtt elfogyó akciós zsemle. A nagy, egybefüggő terek világítását keveset fogyasztó fénycsövekkel oldják meg nagyjából a második világháború óta. Ám ha a Philips mérnökei és termékmenedzserei jól számolnak, ez a technológia a 2020-as évekre már történelemmé válik.

Coen Liedenbaum, a Philips kutatólaboratóriumának egyik vezetője TLED prototípusávalForrás: Philips

A cég olyan LED-fényforrást fejlesztett ki, amely wattonként 200 lumen fényt ad (a lumen az a standard fénymennyiség, amennyit egy egyenletesen sugárzó fényforrás kibocsát.) A tube (cső) szó kezdőbetűjéből TLED-nek nevezett izzó körülbelül kétszer olyan hatékonyan hasznosítja a villamos áramot, mint a legjobb fénycsövek.

A jelenleg forgalomban levő LED-fényforrások is csak 120 lument tudnak egy watt felhasználásával produkálni. Összehasonlításként: a jóval olcsóbb kompakt fénycsövek 58 lumen/watt hatékonyságúak. Ebben a játszmában a hagyományos izzók már régóta veszítettek, mert egy watt felhasználásával csak 15 lument állítanak elő.

Azt ígérik, nem lesz fura a fénye

A holland gyártótól független források régóta számítottak arra, hogy a LED-ek következő áldozata a klasszikus fénycső lesz. Ha a Philips vezetőinek igaza van, akkor a LED hamarabb megjelenik az utcákon, az irodákban, iskolákban, plázákban és sportcsarnokokban, mint eddig gondolták. Az USA Energiaügyi Minisztériuma 2012 áprilisában még azt jelezte előre, hogy a LED-fényforrások csak 2015-ben érik el a 160 lumen/wattos hatékonyságot.

LED-világítást szerelnek fel Las Vegasban, 2011-ben. A 6600 új fényforrással évente 400 000 dollárt takarít meg a városForrás: AFP/Getty Images/Ethan Miller

Az utóbbi három évben már háztartásokban is elkezdtek terjedni a General Electric, a Philips, az Osram, a Siemens és más gyártók LED-fényforrásai; az [origo] tesztje szerint a konyha megvilágítására már jobbak, mint a halogén szpotlámpák. A hagyományos fénycsövek viszont meglehetősen energiatakarékosak, ezért intézményi és ipari környezetben még nem éri meg lecserélni őket. Drága LED-et csak oda volt érdemes beszerelni, ahol a fénycsövekéhez képest is csekély fogyasztás hosszú távon kifizetődik az állandó használat miatt, ilyen például egy alagút vagy egy utcai világítótest.

Háziúr-bérlő konfliktus

Az újfajta LED prototípusa már elkészült, most a holland cég a sorozatgyártást készíti elő. A fényforrás 2015-ben kerül piacra Sellyey Tamás, a Philips Magyarország világítástechnikai üzletágának igazgatója szerint. A cég arra számít, hogy a következő tíz évben a fénycsöveknek körülbelül a felét fogják LED-re cserélni a munkahelyeken.

Az új világítótestek valószínűleg 2015-ben is többe fognak kerülni, mint a fénycsövek. Ha viszont beleszámítjuk az áram árát, egy év használat után már olcsóbb lesz TLED-et üzemeltetni a kedvezőbb teljesítmény miatt, mint fénycsövet. Jelenleg a LED három év után válik kifizetődővé.

"Az elmúlt évek becsléseit mind a fényhasznosítás, mind az elterjedés vonatkozásában megcáfolta a LED. Miért ne lenne most is így?" - mondja erről Schwarcz Péter, a Magyar Világítástechnikai Társaság (VTT) alelnöke. Megfelelő vásárlóerő áll az irodavilágítás mögött, érthető, hogy a gyártók figyelme oda összpontosul a szakértő szerint. "Bár a háziúr-bérlő konfliktust itt is fel kell oldani, ugyanis az előbbi fizeti a beruházást, az utóbbi a csökkenő villanyszámlát."

A potenciális üzlet nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy az áram 19 százalékát világításra fordítják világszerte, és a fényforrások piacának több mint felét a fénycsövek uralják. Ha a csöveket felváltják a LED-ek, akkor az energiamegtakarítás révén csökken az üvegházgázok kibocsátása és a környezetterhelés, még úgy is, hogy a fénycső és a LED előállításához is mérgező anyagokat használnak.

A kék fényt egy ritkafémek felhasználásával készült (indium-gallium-nitrit) félvezető dióda biztosítja, amelyek foszforeszkáló réteggel vontak beForrás: Royal Philips Electronics/Philips Research

Elengedik a fénycsövet

Ráadásul az egész világítási rendszer átalakításával még többet is lehet spórolni, mint magával a fénykeltő technológiával. Ilyen az intelligensen reagáló világítás, amely érzékeli a felhasználó jelenlétét, és a környezet, például a természetes fény változásait. Ilyen rendszerek már léteznek irodavilágításban és útvilágításban is.

Az új LED-ek elterjedését az korlátozhatja, hogy a most használt lámpatesteket egy adott fényforrás vagy fényforráscsoport üzemeltetésére tervezték. "Ha ezt megváltoztatják, akkor a lámpatest megfelelőségét újra érvényesíteni kell. Ez érinti a villamosbiztonságot, a fényeloszlást és az élettartamot is. Ez komoly költségekkel jár, ezért gyakran megfeledkeznek róla. De mi lehet fontosabb a biztonságnál?" - kérdezi a VTT alelnöke.

Arról nincs konkrét információja a Philips Magyarországnak, hogy az anyacégnél milyen foglalatokkal szerelik majd fel az új fényforrásokat, de az a cél, hogy az új fényforrások kompatibilisek legyenek a korábbi lámpatestekkel. Ha pedig valóban beindul az üzlet, akkor ironikus módon a holland vállalat egyszerre nyer és veszít rajta, tekintve, hogy egyben a világ legnagyobb fénycsőgyártójáról van szó.