Vágólapra másolva!
Katonák is mentik az embereket India északi részén, ahol több ezer embert zárt körbe az áradás. Túl sok út és egyéb ingatlan épült Uttarakhandban a zöld szervezetek szerint, és ez okozza a földcsuszamlásokat.
Vágólapra másolva!

Már több mint ezer halálos áldozata van az észak-indiai árvíznek, 13 ezer embert eltűntként tartanak nyilván. A himalájai Uttarakhand szövetségi államban mintegy 50 ezer embert kell még kimenteni a víz által körbezárt lakhelyéről, a katonák kötélhidat építenek a csapdába esett lakosságnak. A hadsereg élelmiszert és ivóvizet dob le helikopterekről azoknak, akiket nem tudnak kimenekíteni. A LiveInfo videója:

Június első három hetében 385 milliméter eső hullt Uttarakhandban és Himácsal Pradesben, ami szinte négy és félszer több, mint a szokásos csapadék ebben az időszakban az indai meteorológiai szolgálat szerint. A monszunidőszak két héttel korábban érkezett, ami felkészületlenül érte a lakosságot.

Ugyanakkor több indiai zöldszervezet szerint Uttarakhandban nagy ütemben zajlottak az infrastrukturális fejlesztések, egyszerűen túl sok út, hotel és más ingatlan épült – írja Kavitha Rao, a Guardian Indiával foglalkozó környezetvédő bloggere. Az ember okozta erózió miatt pedig sok a fölcsuszamlás.

A rengeteg zarándok is rombolja a Himalája lábának ökoszisztémáját, idén például 30 millióan keresték fel a vidék négy szent helyét. Ezért több geológus is azt javasolja, hogy korlátozzák az utazók számát, ezt viszont a helyi politikusok még napirendre sem hajlandók venni.