Tetőket bontott és pincéket öntött el a vihar

vihar, Oroháza
Vágólapra másolva!
Jelentős károkat okozott a vihar Borsodban és Szabolcsban, az utóbbi megyében ötezren maradtak áram nélkül.
Vágólapra másolva!

Mintegy 50 riasztás érkezett a katasztrófavédelemhez csütörtökön a vihar miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-t. Borsodban főleg Miskolcon, Tokajban, Tarcalon és Tiszakeszin pusztított a vihar. A szél házak tetőszerkezetét bontotta meg, illetve a lezúduló víz betört a pincékbe, épületekbe. Személyi sérülés nincs.

Miskolcon a helyenként borsónyi nagyságú jéggel kísért heves esőzés csaknem egy órán át tartott, ezért a város több utcájában, a főutcán is folyamatosan szivattyúznak a tűzoltók. A városban leállt a villamosközlekedés, mert a pálya egy szakaszán olyan sok víz gyűlt össze, hogy a szerelvények nem tudtak átjutni rajta. A vihar délután három óra után vonult át a városon.

Vasúti felsővezeték szakadt le a miskolci vonalon

A MÁV tájékoztatása szerint a vihar miatt Tarcal és Tokaj között leszakadt a vasúti felsővezeték, Görögszállás és Rakamaz között pedig fa dőlt a sínekre, így ezeken a szakaszokon késő estig nem jártak a vonatok, és utána is 40-50 perces késéssel. Görögszállás és Szerencs között autóbuszok közlekednek.

Szabolcsban ötezren maradtak áram nélkül

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a viharos erejű szél fákat döntött az elektromos vezetékekre és emiatt ötezer háztartás és cég maradt áram nélkül Rakamazon, Dombrádon, Székelyben, Kemecsén és Nagyhalászon. Az E.ON munkatársai megkezdték a hibaelhárítást, és várhatóan csütörtök este tíz óráig mindenütt lesz majd áram.

Ugyanebben a megyében egy kisgyerek könnyebb sérüléseket szenvedett, amikor Tiszabercelen egy lakóház mennyezete leszakadt.

Motoros halad a hirtelen lezúduló nagy mennyiségû csapadék miatt vízzel borított úttesten Orosháza belvárosában 2013. június 11-én, miután felhõszakadással kísért heves zivatar vonult át a város felett. Forrás: MTI/Rosta Tibor

Tizennégy megyében várhatók zivatarok

Csütörtök délben az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú riasztást adott ki a heves zivatarok miatt Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye több térségére; az ország keleti felének nagy részén, valamint Baranya és Somogy megye több térségében pedig elsőfokú riasztás van érvényben a várható heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt.

A csütörtök éjfélig szóló figyelmeztető előrejelzés szerint a nap folyamán az ország 14 megyéjében és a fővárosban is számítani lehet heves zivatarokra, valamint felhőszakadásra is, amelynek során rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat.

Az OMSZ figyelmeztetése szerint az érintett területeken a délutáni, esti órákban heves zivatar alakulhat ki, amelyet 30 milliméternél több csapadék, óránként 90 kilométeresnél erősebb széllökések kísérhetnek, és nagyméretű - két centiméternél nagyobb - jégdarabok is hullhatnak.

Zivatarokra legtovább - előreláthatólag az éjjeli, esetleg péntek kora hajnali órákig - az ország északkeleti harmadában lehet számítani.