Vágólapra másolva!
Kiderül az ég, és délen olyan melegre lehet számítani, mint amilyen augusztus közepén szokott lenni. A hidegfront csütörtökon fokozatosan elhagyja a Kárpát-medencét.
Vágólapra másolva!

Eleinte még lesznek erősen felhős területek csütörtökön a Tiszántúlon, illetve a Dél-Dunántúlon is, néhol kisebb eső is előfordul. Később ezeken a helyeken is csökken a felhőzet, kisüt a nap. Az északkeleti szelet egy-egy erős széllökés kíséri a Tiszántúlon.

Kánikulától nem kell tartani, a hőmérséklet délután 25 és 28, késő este 15 és 21 Celsius-fok között alakul. Jóval hűvösebbnek tűnik ugyan az idő az augusztus 9-én véget ért hőhullámhoz képest, de a csütörtöki hőmérsékletek csak a hűvösebb tájakon maradnak el három-négy fokkal a sokévi átlagtól, az ország déli részén viszont megfelelnek az ilyenkor szokásos melegnek. Kissé lehűlt a víz a Balatonnál és a Velencei-tónál egyaránt: Siófoknál 23, Agárdnál 22 fokot mértek.

Egyre kevésbé érezhetők a távolodó hidegfront élettani hatásai. Ismét erős lesz az UV-B sugárzás az ország nagy részén. A déli órákban érdemes árnyékban maradni, mert a tűző napsütés miatt 25 perc alatt leéghet a bőr.