Vágólapra másolva!
Alig volt három fokkal több a fagypontnál a Nógrád megye északkeleti részén fekvő faluban péntek hajnalban.
Vágólapra másolva!

Új abszolút minimumrekordot mért Zabaron az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a múlt heti országos kánikula után. A nógrádi faluban 3,3 Celsius-fokig hűlt le a levegő hajnalra. A korábbi rekordot szintén Zabaron regisztrálták 2004-ben, akkor másfél fokkal melegebb, 4,8 fok volt augusztus 16-án hajnalban.

Rendszerint Zabaron mérik a legalacsonyabb hőmérsékleteket az országban, mert a település a Tarna völgyében fekszik, kifejezetten fagyzugos helyen. A hideg levegőnek nagyobb a fajsúlya, mint melegének, így az adott terület legmélyebben fekvő, úgynevezett lefolyástalan részét foglalja el. Zabaron ősztől a tavasz végéig akkor is lehet fagy, amikor a legtöbb helyen fagymentes az éjszaka Magyarországon.

Az új rekord kapcsán az OMSZ megjegyzi, hogy az időjárási szélsőségek válogatása és az adatok ellenőrzése azóta tart, amióta a 19. század végén elindultak a tudományos igényű mérések. Ennek ellenére előfordulhat, hogy a bemutatottnál szélsőségesebb értékek is bekövetkeztek, vagy esetleg hibás érték maradt az adatok között. Erre különösen a 20. század első felében van esély, mert erről az időszakról túlnyomó részben csak kéziratos formában vannak adatai az OMSZ-nek.