Vágólapra másolva!
Hétfőn egy gyengülő front felhőzete vonul át Magyarország fölött, de emiatt még nem esik számottevő mennyiségű eső. Kedden hajnalban erős hidegfront éri el az Alpokalját, amely napközben fokozatosan kelet felé helyeződik.
Vágólapra másolva!

Hétfőn napközben változóan felhős időre van kilátás, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Záporok elszórtan fordulhatnak elő, nagyobb eséllyel az ország északi felén – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, ugyanakkor keleten megélénkülhet a délnyugati, a Kisalföldön pedig az északnyugati szél.

Kora délutánra 20 és 25 Celsius-fok közé melegszik a levegő, délen lesz a legmelegebb. Késő estére 14-18 fokra csökken a hőmérséklet.

Kedden hajnalban 9 és 16 fok között alakul a hőmérséklet. Eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég. Sokfelé várható eső, záporeső. A front mentén helyenként zivatar is kialakulhat, eleinte a Dél-Dunántúlon, majd délután helyenként az Alföldön. Esetleg egy-egy heves zivatar is kialakul, 70-80 kilométer/óra feletti szélrohammal és jégesővel, erre az Alföld délkeleti részén a legnagyobb az esély.

Jóval hűvösebb lesz, mint hétfőn: csupán 12 és 21 fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet, délkeleten lesz a melegebb. Ráadásul két-három fokkal még hűvösebbnek tűnik az idő, mert megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legerősebb lökések a Dunántúlon várhatóan elérik a 60-75 kilométer/órát, majd kora délutántól már az Alföld középső és délnyugati részén is.

A délutáni, esti órákban egyre kevesebb helyen fordul elő további csapadék. Fokozatosan csökken a felhőzet, és estére már a Dunántúlon gyengül a szél.