Vágólapra másolva!
Keletről érinti a Kárpát-medencét egy közeledő hidegfront, ezért erősödik viharossá az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 23 fok lesz.
Vágólapra másolva!

Hétfőn napközben átmenetileg többször megnövekszik a felhőzet, de emellett hosszabb napos időszakokra is lehet számítani. Elszórtan eshet kisebb eső, zápor, elsősorban északon és keleten az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint.

Az északnyugati szél többfelé megélénkül, és többfelé erősen fúj, leszámítva az délnyugati és az északkeleti területeket. Dél körül és délután viharossá fokozódik a szél a Dunántúl északkeleti felén és több helyen a középső országrészben, például Budapest térségében.

A legerősebb széllökések helyenként elérhetik a 70 kilométer/órát is. Emiatt Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Pest megyére adott ki első szintű figyelmeztető előrejelzést az OMSZ.

Ismét egy hidegfront

Kora délután 18 és 23 Celsius-fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet. Késő este 13-18 fok közé hűl a levegő, míg keddre virradóan 8-13 fokra csökken a hőmérséklet.

Amiatt van szeles idő, mert egy közeledő, a Kárpát-medencét keletről érintő hidegfront alakítja az időjárást. Délutántól gyenge hidegfronti hatásra számítsanak az időjárás-érzékenyek.

A fáradékonyságnak, levertségnek, szédülésnek légköri okai is lehetnek. Fejfájás, migrén is előfordulhat az időjárási változások miatt. Gyakoribbak lehetnek az ízületi fájdalmak, a görcsökkel járó megbetegedéseknél fokozódhat a görcshajlam.