75 ezer francia háztartásban nincs áram a vihar miatt

Vágólapra másolva!
Nagy-Britannia után lassan Franciaországot is eléri az Európa északnyugati felén tomboló vihar.
Vágólapra másolva!

Franciaország északnyugati részén 75 ezer háztartás maradt villanyáram nélkül a tomboló vihar következtében, és szünetel a kompközlekedés a La Manche csatornán a franciaországi Calais és a nagy-britanniai Dover között – közölték hétfőn a helyi hatóságok.

Az eddigi jelentések szerint a Nagy-Britanniában súlyos fennakadásokat okozó szélsőséges időjárás Franciaországban nem követelt halálos áldozatokat. A vihar a kontinens belseje felé halad.

A Le Monde híradása szerint Finistère-ben már 139 km/órás szelet mérnek, de még Rennes-ben is 100 km/óránál erősebbet. Egyelőre csak öt északnyugati megyében van érvényben narancs riasztás.

Az ERDF francia áramszolgáltató szakembereket irányított a térségbe, hogy segítsenek a károk elhárításában a természeti csapástól fenyegetett övezetekben, Normandiában, Bretagne-ban és az ország legészakibb részén fekvő Nord-Pas-de-Calais-ban.

A széllökések ereje Bretagne-ban volt a legnagyobb, elérte az óránkénti 139 kilométeres sebességet.

Calais és Dover között nem közlekednek a kompok, de a kikötőket nem zárták be. Akadálytalan viszont a forgalom a La Manche csatorna alatt húzódó Csatorna-alagútban.