Összeugrasztotta a világot a klímaváltozás

2013.11.23. 08:57

Ahhoz képest, hogy eleve nem tűztek hatalmas célt a Varsóban zajló klímakonferencia elé, katasztrófa közeli helyzetben ér véget az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó testületének éves tanácskozása. Még egy vázlat sincs a minden államra kötelező klímavédelmi egyezményről, és gyorsan haladunk afelé, hogy a rosszabbik éghajlatváltozási forgatókönyv váljon valóra.

Mi az ENSZ klímakonferenciáinak célja? Elvileg az, hogy 2015 végén, húsz évvel azután, hogy először kezdtek az államok csúcsvezetői klímaügyekről tárgyalni, megszülessen az a nemzetközi jogi egyezmény, amelyben minden állam vállalja, hogy kevesebb üvegházhatású gázt enged a légkörbe. Ez azért fontos, mert az elképesztő ütemben fejlődő Kína, India és Brazília nagy szennyezővé vált, de nem részese a kibocsátás csökkentéséről szóló, 1997-es kiotói jegyzőkönyvnek; és a második legnagyobb kibocsátó, az USA nem ratifikálta az egyezséget, tehát szintén kimaradt belőle.

Ebben a folyamatban csak egy köztes állomásnak számít a 19. klímakonferencia a lengyel fővárosban. A tanácskozáson azoknak az országoknak (például Magyarország) szakértői és éghajlatpolitikával foglalkozó döntéshozói vettek részt, amelyek tagjai az ENSZ klímaváltozási keretprogramjának, az UNFCCC-nek. Az elképzelés az volt, hogy Varsóban mintegy letakarítják az asztalt, megegyeznek számos technikai részletről, és megállapodnak arról, hogy a következő évben minden ország közli, hogy mennyi üvegházgáz-csökkentést vállal, hogy 2015 őszén Párizsban tényleg alá lehessen írni az átfogó megállapodást.

Fülöp-szigeteki táj a szupertájfun után

Forrás: AFP/Nicolas Asfouri

Ettől viszont még távol állnak a tanácskozók, és Varsóban sem sikerült határozott lépést tenni a cél felé. Az Európai Unió és az USA annak érdekében gyakorol nyomást, hogy az összes állam jelentse be 2015 elejéig, hogy mennyivel akarja visszavágni üvegházgáz-kibocsátását, hogy a többiek értékelni tudják a vállalást, és legyen idő véglegesíteni a párizsi megállapodást.

Az Indiát, Kínát és Venezuelát is tömörítő fejlődő államok koalíciója viszont el akarja kerülni, hogy klímavédelmi céljaikat egy nemzetközi testület elemezze, azzal érvelve, hogy előbb a fejlett államoknak kell nagyobb csökkentést és nagyobb, a fejlődőknek járó pénzügyi támogatást vállalniuk. A további tárgyalásokat bonyolítja, hogy a fejlődők között is sok az ellentét, hiszen vannak nagy szénhidrogén-készletekkel rendelkező államok (például Kína), amelyek ezt ki is akarják használni, és olyanok, akiknek már most sok veszítenivalójuk van a klímaváltozás miatt (számos afrikai és dél-amerikai állam ilyen).

Egyik botrány a másik után

A tanácskozás akadozva és rossz hangulatban zajlott a varsói focistadion pályáján felépített ideiglenes konferenciaközpontban. Mindez azzal kezdődött, hogy a fülöp-szigeteki delegáció vezetője, Yeb Sano egyértelműen a klímaváltozáshoz kötötte az országán végigpusztító Haiyan tájfunt (ez a kutatók szerint nem egyértelmű). Sano ezután ezt írta a Guardian napilapban: „ideje, hogy a klímaszkeptikusok alászálljanak az elefántcsonttornyukból”, mert „a klímaváltozás olyan őrület, ami meg lehet állítani”.

A természeti csapás után Japán volt a fő téma. A japán küldöttség közölte, hogy 2020-ra korántsem fogja 25 százalékkal csökkenteni üvegházgáz-kibocsását, sőt 3 százalékkal növelni fogja. Az indoklás szerint ennek a fukusimai atomkatasztrófa az oka, ugyanis a következő években jóval nagyobb szükség lesz a gáz- és szénerőművekre a szigetországban. A tanácskozáson megfigyelőként szereplő környezetvédő szervezetek szerint ezek után az a félő, hogy az új, klímaszkeptikus ausztrál kormány is kihátrál a korábbi csökkentési vállalásai mögül.

Aki abban reménykedett, hogy a lengyel házigazdák igyekeznek elsimítani az ellentéteket, az tévedett. A szervező lengyel kormány két napot biztosított a klímakonferencia keretében a legnagyobb, szénbányászattal foglalkozó cégek bemutatkozására. A különrendezvény annak ellenére jött létre, hogy valószínűleg az összes részt vevő előtt ismert tény, hogy leginkább a szénerőművek szén-dioxidja miatt nő a Föld átlaghőmérséklete (Lengyelországban túlnyomó részben szénerőművek állítják elő az áramot).

Tüntetés a tárgyalások lassúsága ellen Varsóban

Forrás: AFP/Janek Skarzynski

A lengyel kormány következő lépése az volt, hogy a miniszterelnök leváltotta a környezetvédelmi minisztert, aki egyben a klímakonferencia elnöke. Marcin Korolec ugyan tovább vezeti a tanácskozást, de kérdés, hogyan tud - a szokásos módon az utolsó pillanatban - összehozni valamilyen megegyezést, amikor nyilvánvaló, hogy a saját kormánya nem áll mögötte. A lengyel sajtó szerint Korolecnek azért kellett távoznia, mert nem támogatja egyértelműen, hogy az országban amerikai mintára nagyarányú palagáz-kitermelés induljon be.

A harmadik botrány pedig már magán a konferencián következett be. A legszegényebb 132 országot tömörítő csoport kivonult a tanácskozásról, így tiltakozva az ellen, hogy az Európai Unió, Ausztrália, az Egyesült Államok és több más fejlett állam diplomatái csak 2015 után tárgyalnának arról, ki és mennyi kártalanítást fizessen a klímaváltozás okozta extrém időjárási események miatt a kevésbé fejlett országoknak.

A tanácskozás utolsó hivatalos napjának (péntek) végére sem sikerült megegyezni arról, hogy milyen menetrend szerint vállalnak az egyes országok kibocsátás-csökkentéseket. A folyamathoz idő kell, hiszen az egyes vállalásokat el kell bírálni. Ha nincsenek időben bejelentett vállalások, akkor a 2015-ös párizsi tanácskozáson gyakorlatilag nem lesz miről megállapodni, és félő, hogy akkora kudarcnak bizonyul, mint a koppenhágai klímakonferencia. A csúszás egymás ellen fordította az EU-s és a lengyel diplomatákat, hiszen szervezőként ez utóbbiak felelősek a tárgyalások üteméért – írja a Guardian tudósítója.

A tárgyalások lassúsága ellen csütörtök este kivonulással tiltakozott a Varsóban jelen levő környezetvédelmi és zöldlobbi-szervezet, köztük a WWF és a Greenpeace nyolcszáz képviselője. Ilyen egyeztetett kivonulás  környezetvédők részéről példátlan az ENSZ-klímakonferenciák húsz éves történetében. Bár közvetlenül nem befolyásolja a zárt ajtók mögött folyó tanácskozást, erős üzenetnek számít.

Nem a 100 milliárd dollár az igazi tét

A legszegényebb 132 ország célja az, hogy 2020-ig legalább 100 milliárd dollárt biztosítsanak számukra a minél kevesebb szén-dioxidot kibocsátó gazdaság fejlesztésére. Ami a felszínen pénzügyi vitának látszik, az valójában sokkal inkább etikai-gazdaságfilozófiai kérdés, amire nagyon nehéz válaszolni.

Tény, hogy történelmileg Európa és az Egyesült Államok felelős a légkörbe engedett szén-dioxid szinte feléért. Képletesen szólva a fejlődő országok egy olyan lakomára érkeznek, ahol szinte minden étel-ital elfogyott, mert a fejlettek "elbulizták őket, így a későn jövőknek csak csontok jutnak". 

Ez a kép viszont gyorsan változik. Ma már a leggyorsabban fejlődő, legnagyobb népességű országok, Kína, India és Brazília az USA-val összemérhető mértékben bocsátanak ki szén-dioxidot és más üvegházhatású gázokat. A fejlődő országok tárgyalói arra hivatkoznak, hogy nekik is joguk van végigmenni hasonló iparosodási folyamaton, mint Európa és az USA, és az ő állampolgáraiknak is joguk van hasonló színvonalon élni.

Forrás: AFP/Wojtek Radwanski

A fejlettek tárgyalói azzal vágnak vissza, hogy egy főre számítva a kínai szén-dioxid-kibocsátás már az Európai Unió szintjén mozog, sőt míg az USA-ban csökken az egy állampolgárra számított szennyezés, addig Kínában gyors ütemben nő.

Az összképet tovább bonyolítja, hogy a fejlett államokban azért is csökkent a kibocsátás, mert a multinacionális cégek számos terméket inkább Kínában, Indiában gyártatnak az alacsonyabb költségek miatt, amelyeket aztán Európába és az USA-ba exportálnak. Ám ez a kibocsátás nem történne meg, ha a fejlett országok polgárai nem vásárolnák ezeket a termékeket.

3-4 fokos melegedés

Az ipari forradalom kezdete óta körülbelül 515 milliárd tonna üvegházgázt engedtük a légkörbe a klímakutatás legfontosabb eredményeit összegző ENSZ-szervezet, az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) összesítése szerint. A klímakutatók többsége egyetért abban, hogy a klímaváltozás akkor lenne nagyobb megrázkódtatások nélkül elviselhető, ha 2100 körül a Föld átlaghőmérséklete maximum 2 Celsius-fokkal lenne nagyobb, mint amennyi az iparosodás előtt volt.

Mivel az üvegházhatású gázok egy része évtizedekig, más része egy évszázadon túl is a légkörben marad, az IPCC számításai szerint jó eséllyel akkor lehetne elérni a 2 fokos szintet, ha a kibocsátás összesen nem haladná meg az 1000 milliárd tonnát. Ezt akkor lenne teljesíthető, ha a fejlett államok 2030-ban csak feleannyi üvegházgázt bocsátanának ki, mint 2010-ben, és ez messze több, mint amennyi csökkentést most vállalnak – mondta Niklas Hoehne, az Ecofys elemzőcég munkatársa a Reutersnek. „Sokkal, de sokkal több csökkentésre lenne szükség a fejlett és fejlődő országok részéről egyaránt” – magyarázta.

Valószínű azonban, hogy marad a kibocsátás jelenlegi üteme a Global Carbon Project (GPG) elemzése szerint. Jelenleg évi 10 milliárd tonna szén-dioxidot bocsátunk ki, és ez 2050-re évi 20 milliárd tonnára nő, vagyis pár évtized alatt elérjük az 1000 milliárd tonna üvegházgázt. Ez már földtörténeti léptékben is jelentős mennyiség, hiszen korábban 80 millió éve volt ilyen magas a legfontosabb üvegházgáz koncentrációja.

Ha melegedik a Föld, akkor nagyobb szélsőségek között ingadozik majd az időjárás (a fotón az ausztráliai árvíz)

Forrás: AFP/Torsten Blackwood

A GPG számításai szerint a kibocsátás ezután is évi 20-25 milliárd tonnás ütemben folytatódik. Ha ez valóban bekövetkezik, akkor a század végére 3,2-5,4 fokkal nő a Föld átlaghőmérséklete, és a klíma ekkora változásához már nehéz lesz alkalmazkodni. A tengerszint legalább 80 centiméterrel nőne, és 40 százalékkal visszaesne olyan fontos élelmiszernövények terméshozama, mint a kukorica vagy a rizs.

A mérsékelt égövi Európában 6-12 fokkal melegebbek lennének a kánikulai napok. Magyarországon augusztusban 8-9 fokkal lenne magasabb az átlaghőmérséklet a mostaninál, vagyis olyan forróság lenne Budapesten, mint ma Athénben, Kairóban vagy Miamiban; télen pedig 4-6 fokkal lenne melegebb.

A varsói klímakonferencián viszont alig hangzott el, hogy mennyi idő van még hátra, írja a Reuters tudósítója. A leginkább az a nyugtalanító, hogy még az sem körvonalazódik, mi lenne az összes ENSZ-tagállamot – vagyis Kínát, Indiát, Brazíliát és a többi fejlődő államot – is klímavédelemre kötelező egyezmény pontos tartalma, amelyről egy év múlva döntenének a felek. Jelenleg még egy vázlatos tervezet sincs a tárgyalók asztalán, és nincs megegyezés arról sem, hogy jogilag hogyan öntsék formába, és mi legyen a súlya a nemzetközi egyezmények hálózatában.

Viszont úgy tűnik, sikerül kompromisszumot kötni a 100 milliárd dollárról. A fejlett államok nem a korábbi üvegházgáz-kibocsátásuk kompenzációként adják a pénzt a klímaváltozás hatásai miatt leginkább szenvedő országoknak, hanem az ENSZ úgynevezett alkalmazkodási alapját töltik fel ennyi pénzzel évente, költségvetési és magánforrásokból. Az érintett országok ebből fizethetik a felkészülést szárazság, áradások és más extrém időjárási események esetére.