Ezért fogják az autósok áldani a bringásokat

légtisztító városi bicikli, kerékpár, látványterv
Vágólapra másolva!
Kerékpározás közben tisztítja a levegőt az elektromos fotoszintézis-bicikli. A bangkoki designerek terve voltaképpen kerekeken guruló növény, de nem csak menet közben tisztítja a levegőt.
Vágólapra másolva!

A kerékpár ideális városi közlekedés eszköz: gyorsabb a dugóban veszteglő autónál, nem szennyezi a levegőt, az izomzat erősítésével javítja a kondíciót, és ötször hatékonyabb a gyaloglásnál. 100 kilokalória elégetésével majdnem 5 kilométert lehet kerékpározni, míg ugyanennyi energia az autónak csak 85 méterre elegendő. (Aki kerékpárra vált, az első évben átlagosan hat kilót fogy, és éppen a legproblémásabb testtájakról.)

Mi lenne, ha még két kedvező funkcióval is kiegészítenék a kerékpárt, kérdezték a bangkoki LightFog formatervező stúdió designerei, akik ötletükkel elnyerték az idei RedDot formatervezési díjat. Legyen tehát a kerékpár elektromos meghajtású a fokozott hatótávolság érdekében, mert így válhat az autó valós versenytársává, és egyúttal tisztítsa is a szennyezett városi levegőt:

Kevésbé veszélyeztetné a kerékpáros egészségét a nagyvárosi porszennyezés Forrás: Red-dot/Lightfog

Az alumíniumvázas elektromos kétkerekű egyelőre csak koncepcióként létezik, de alapvető működési elve szerint kétféle módon is képes lesz tisztítani a levegőt. A kormányra szerelt szűrőegység megköti a menetszél légszennyező részecskéit, és a kiáramló tiszta levegőt a kerékpáros arcához tereli. A kerékpár parkolás közben is tisztítja levegőt, amikor a vázba épített lítiumion-akkumulátor által előállított elektromos energia és víz reakciója segítségével termel oxigént, lényegében mesterséges fotoszintézissel.

A díj elnyerése arra ösztönzi a tervezőket, hogy mielőbb előálljanak a prototípussal, és így pontos adatokkal is fognak majd szolgálni olyan részletekről, mint például hogy milyen elv alapján működik a légszűrő, hogyan kell tisztítani, vagy hogy mennyi oxigént képes megtermelni a fotoszintetizáló egység.

Kérdéses a villanymotor teljesítménye és töltése, mint ahogy az is, hogy mi lesz a mesterséges fotoszintézis során képződő melléktermékekkel, mondjuk a cukorral. Ha például azt kinyerhetné valami módon a kerékpáros, akkor újabb piros pontot kapna az újszerű koncepció.

További látványtervek az ökobicikliről. Kerékpárral közlekedni jóval hatékonyabb megoldás energetikai szempontból is, mint benzin- vagy dízelmotoros autóval. Forrás: Red-dot/Lightfog