Reklámok is lehetnek a színes napelemen

színes napelem
Amerikai zászló a bemutatott mintadarabon
Vágólapra másolva!
Színes, átlátszó napelemeket fejlesztettek amerikai kutatók, így a jövőben akár mozaiküvegeket és dekorációkat is lehet majd áramtermelésre használni. A Michigan Egyetem szakemberei úgy vélik, hogy ezzel sokkal szebbé és vonzóbbá tehetik a napelemeket, amelyek ma egyelőre még csak feketében érhetők el.
Vágólapra másolva!

A színes változattal sokkal népszerűbbé válhatnak a napelemek, akár házfalakra vagy energiaigényes reklámtáblákra is lehetne telepíteni őket – mondja Jay Guo, a kutatás vezetője. A kutatók egy tenyérnyi, az amerikai zászló mintájával ellátott darabon mutatták be fejlesztésüket a Scientific Reports folyóiratban.

A mintás napelem 2 százalékos hatásfokkal alakítja át a fény energiáját villanyárammá. Egy négyzetméteres panelben elegendő áramot termelhet néhány kompakt fénycső és kisebb elektromos eszközök számára. A kutatók még próbálnak nagyobb hatásfokot elérni, de a szépség valószínűleg mindig kárára lesz a funkciónak. A hagyományos fekete napelemek ugyanis teljesen elnyelik a látható fényt, míg a színes napelemek visszaverik az adott szín hullámhosszán. (Egy átlagos napelem hatásfoka körülbelül 15 százalék.)

Amerikai zászló a bemutatott mintadarabon Forrás: Joseph Xu, Michigan Engineering Communications & Marketing

A napelemcellák színe nem változik attól függően, hogy milyen szögből nézzük őket, ami több szempontból fontos tényező. Egyrészt a gyártók biztosítani tudják, hogy a termékük színe, mintázata biztosan ugyanúgy fog kinézni. Másrészt ez azt jelzik, hogy a színes napelem ugyanannyi fényt nyel attól függetlenül, hogy a nap milyen magasságban jár az égen. A hagyományos napelemeket vagy ideális irányba kell tájolni, vagy követni kell velük a napsugárzás irányát.

A különböző színek eléréséhez Guoék a napelemeket alkotó félvezető amorf szilícium vastagságát változtatták meg. A mintapéldányon a kék részek 6 nanométer vastagok, míg a pirosak 31 nanométeresek. Az amorf szilíciumot a napelemeken kívül gyakran alkalmazzák még mobiltelefonok és laptopok kijelzőinél is.

A kutatók a vékony amorf szilíciumot két elektródaréteg közé helyezték, amelyek átengedik a fényt, és elszállítják az áramot. Az egyik ilyen réteg szerves anyagokat is tartalmazó hibrid struktúra, és ennek a fejlesztésnek köszönhetően az új napelemek vastagsága tizede a hagyományos amorf szilícium napelemekének.