Zivatarokat hoz a hidegfront

Vágólapra másolva!
Még marad a kora nyári meleg, szerdán viszont 10 fokkal hűvösebb lesz.
Vágólapra másolva!

Napközben sokat süt a nap az ország nagy részén, bár lesznek fátyol- és gomolyfelhők az égen. Délutántól megvastagszik a felhőzet nyugat felől.

Késő délután hidegfront érkezik északnyugat felől, és egyre többfelé ered el a zápor a Dunántúlon. Helyenként zivatar várható a front mentén, akár kisebb jégesővel és viharos széllel. A jégszemek átmérője 2 centiméter alatt marad, a szél sebessége 60-80 kilométer/óra lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző osztályának tájékoztatása szerint.

Napközben sokfelé megélénkül a délnyugati szél. A front átvonulása után a szél északira, északnyugatira fordul, és szintén lehetnek viharos széllökések. Ekkor általában 60-65 kilométer/órás, a magasabban fekvő területeken több mint 70 kilométer/órás sebességű széllökésekre lehet számítani. Délutántól fejfájás, szédülés, tartós álmosságérzet, illetve hangulatingadozás jelentkezhet a frontérzékenyeknél.

A front előtt még kora nyárra emlékeztető meleg lesz: 20 és 25 Celsius-fok között várható a legmagasabb nappali hőmérséklet. Késő estére 9 és 16 fok közé, szerda éjszaka 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szerdán napközben 12 és 16 fok között alakul a hőmérséklet.