Jön a felhőszakadás

Vágólapra másolva!
Csaknem az egész országban riasztás van érvényben a várható felhőszakadás miatt. Szombat este elkezd sok helyen esni, a déli megyékben lesz a legrosszabb a helyzet. Vasárnap délután kisüthet a nap.
Vágólapra másolva!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délutáni, éjfélig szóló veszélyjelzése szerint sok megyében, valamint Budapesten is számítani lehet felhőszakadásra. Rövid idő alatt 25-30 milliméternyi csapadék hullhat.

Baranya, Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megyében 24 óra alatt több mint 30 milliméter eső is eshet, ezért ezeken a területeken narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a várható heves zivatarok, míg Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém, Zala megyére a viharos szél miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Ezekben a megyékben lesz felhőszakadás

Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Pest

A meteorológiai szolgálat azt írta: az északnyugati, nyugati országrész kivételével szombaton előbb főként a Dunántúl keleti felében, majd a délutáni, esti órákban kiemelten a középső és keleti országrészben várhatóak többfelé zivatarok. A zivatarokat helyenként felhőszakadás, jégeső és viharos széllökés kísérheti. Egy-egy helyen (nagyobb valószínűséggel északkeleten) 2 centiméternél nagyobb jég és 80 kilométer/óránál erősebb szélroham is előfordulhat.

Az esti óráktól a zivatarokat egyre inkább intenzív záporok, kiterjedt, intenzív eső váltja fel. Kiemelten az ország déli megyéiben előreláthatóan a vasárnap reggeli, délelőtti órákig területi átlagban akár 30 milliméter eső hullhat.

Nyugat-Dunántúlon szombat délutántól vasárnap estig többfelé lehetnek viharos (60-75 kilométer/órás) széllökések. A vasárnap hajnali óráktól a délutáni órákig egy-egy 75-90 kilométer/óra körüli széllökés is előfordulhat. Az északkeleti országrészben vasárnap hajnaltól estig 60-75 kilométer/órás erősségű szél várható.

Időjárás a viharok után

Az OMSZ időjárás-előrejelzése szerint vasárnap eleinte erősen felhős, esős idő lesz, majd északnyugat felől csökken a felhőzet. Délután már csak délen és keleten lesz csapadék, míg északnyugaton, nyugaton a nap is kisüt. Legtovább délkeleten lesz felhős az ég, ott csak késő délután áll el az eső.

Az északkeleti, északi szél Nyugat-Magyarországon, illetve a Zemplén környékén és az Észak-Alföldön viharossá fokozódik. Másutt csak zivatarok környezetében lehet erős, viharos széllökés.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 12, 17 fok között valószínű, de délen a tartósan csapadékos helyeken ennél hidegebb is lehet.