Annyi eső jön, mint máskor egész májusban

fagyosszentek, illusztráció, időjárás, eső
Vágólapra másolva!
90-100 kilométeres szél, egy hét alatt annyi csapadék, mint amennyi általában egész májusban szokott esni. Országos esőzést hoz a harmadik fagyosszent.
Vágólapra másolva!

Egész Közép-Európában lehűl az idő és sokat esik az eső a héten. Ezért egy mediterrán ciklon a felelős, amelynek éppen a Kárpát-medence fölött lesz a középpontja csütörtökön. A Földközi-tenger fölött gyakran alakulnak ki ciklonok, mert ott találkozik a lezúduló, sarkvidéki eredetű levegő a melegebb, párás levegővel. Most azért lesz ilyen erős a ciklon, mert a május ellenére szokatlanul délre jut el a hideg, mélyen elkeveredve a szubtrópusi légtömeggel.

A számítógépes előrejelzési modellek azt mutatják, hogy a ciklon előbb kelet felé mozog, a Genovai-öböl, majd Montenegró és Albánia és Bulgária fölött kavarog, és szerdán teljesen kialakulva már jelentős esőt hoz Magyarországra is. Az északi féltekén a ciklonok az óramutató járásával ellentétesen forognak a Coriolis-erő hatására, így a ciklonban nagyon nedves és enyhe levegő áramlik fölénk a Fekete-tenger felől, ezért zúdul le ennyi eső a következő négy napban.

A Kárpát-medence fölött lesz a ciklon középpontja, ezért lesz sok eső Forrás: OMSZ
A ciklon kacskaringós útvonala: előbb a Balkán-félsziget felé mozog, majd északnyugatnak fordulva csütörtökön eléri a Kárpát-medencét. A térkép a csütörtök reggeli légnyomásmezőt és a ciklon középpontjának pályáját mutatja Forrás: OMSZ

Szerdán már túlnyomóan borult lesz az ég. Napközben egyre többfelé várható eső, zápor délkelet felől, a legtöbb csapadék az Alföld déli részén valószínű. A ciklon közepe csütörtökön már Erdély fölött lehet, és tovább erősödik. Emiatt kell országos esőre számítani az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elemzése szerint. Kelet-Magyarországon zivatar is lehet. Pénteken tartósan és intenzívebben már csak nyugaton és északon eshet.

Viharos szél és hideg

Szerda estétől szombat délig esik a legtöbb eső. Összesítve 25-75 milliméter között alakul a csapadék vasárnapig, ez pedig azért sok, mert a sokéves, országos átlagok azt mutatják, hogy egész májusban szokott 58 milliméter esni. A Kárpátokban ennél jóval több is hullhat, mert a hegyek oldalán feláramlik a levegő, és még több nedvesség csapódik ki belőle.

A csapadék nem egyenletesen oszlik el, mert az úgynevezett beágyazott zivatarok miatt kisebb területeken a környező térségeknél számottevően több eső eshet:

A becslések szerint így oszlik el a csapadék (az OMSZ keddi számításai) Forrás: OMSZ

A ciklon miatt határozottan süllyed a légnyomás, emiatt pedig nagyon szeles lesz az idő. Szerdán előbb a Dunántúlon, később északkeleten fúj viharos északnyugati, északi szél, 60-90 kilométeres sebességgel. Csütörtökön lesz a legerősebb a szél, a Dunántúlon és északkeleten várhatóan sokfelé átlépik a széllökések a 90 kilométer/órás sebességet. Péntekre veszít erejéből a szél, de nyugaton még lehetnek több mint 80 kilométer/órás lökések:

Nyilak jelzik a jellemző szélirányt, színek a várható maximális széllökéseket Forrás: OMSZ

A ciklon miatt ezen felül érezhetően le is hűl az idő, szerdától szombatig nem érdemes húsz fokos melegben sem reménykedni. Szerdán 14-19 fokig melegszik fel a levegő. Csütörtökön 9 és 18 fok között alakul a hőmérséklet napközben, valószínűleg északkeleten lesz a melegebb idő. Pénteken 11-18, szombaton 13-18 fokig melegszik az idő. A ciklon a hét végére hagyja el a Kárpát-medencét.

A jelenlegi előrejelzések szerint leghamarabb vasárnap valószínű 15-20 fok, majd hétfőn 18-23 fokig emelkedik a hőmérséklet, mert már többé-kevésbé napos idő valószínű.

Nézze meg a napokra bontott, részletes előrejelzést!http://www.origo.hu/idojaras/orszagos/index.html