Órákra kisüt majd a nap

Vágólapra másolva!
Keleten is lassan megszűnik a csapadék, napközben a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett egy-két órára mindenütt kisüthet a nap. Késő délutántól ismét vastagszik a felhőzet, és estétől egyre többfelé elered az eső.
Vágólapra másolva!

Reggel, kora délelőtt főleg a főváros térségében megerősödik a nyugatira, északnyugatira forduló szél, amely a nappali órákban átmenetileg mérséklődik. Estétől megint erősödik a nyugatias légmozgás, ekkor az ország északi, északkeleti felén viharos széllökések is lehetnek.

Forrás: met.hu

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de az északkeleti határvidéken 0 fok közelében maradhat. Késő estére csupán 0, +6 fok közötti hőmérséklet várható.