Számos európai atomerőműről - köztük a paksiról - derített fel hiányosságokat egy nemzetközi vizsgálat. A magyar erőműben javítani kell a használt nukleáris fűtőelemek elhelyezésén. Az üzemeltetőnek júliusig kell kidolgoznia a szakértői felülvizsgálatra adott válaszát.
Ha valóban megépülnek a sótalanítók a kínai főváros ellátására, meglehetősen drága lesz az ivóvíz. Egy sótalanító már működik Pekingtől délre, ám az nem elég a 19 milliós nagyváros ellátására.
Riasztást adott ki felhőszakadások miatt az OMSZ. A leghevesebb zivatarokra, jégverésre a Békés-Nógrád vonalban kell számítani. A sok csapadékot egy mediterrán ciklon vastag felhőzete hozza. Szerdán is több helyen lesz eső, zápor.

Élő sejtet próbál akummulátorrá alakítani egy magyar kutató vezette csoport. A fotoszintézist próbálják modellezni, és arra már rá tudtak venni egy baktériumot, hogy órákon át megőrizze a napfényből nyert elektromos áramot. A kutatás csúcsa testbe építhető energiaforrás lehet, de erre biztos, hogy hosszú éveket kell még várni.

Már harmadik cég kezében vannak a Tiszán 2000 januárjában ciánkatasztrófát okozó romániai bányavállalat, az Aurul eszközei. Egy kazah vállalat hasznosítja a meddőhányó maradék aranyát.
Előbb a Dunántúlon lesznek zivatarok, kedden felhőszakadásokra és viharos széllökésekre kell számítani. Az egész országra első fokú figyelmeztető előrejelzést adott ki Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megye kivételével.
Lassan múlt időben kell emlegetni a sarkvidék örökfagyos talaját. A jég alól óriási mennyiségben szivárog az üvegházhatású metán. "Komoly gond, hogy az erősen üvegházhatású gázzal maga a felmelegedés gyorsítja a felmelegedést" - mondja a Londoni Egyetem kutatója.

Délután már zivatarok is lehetnek. Kedden többfelé várható felhőszakadás, jégeső és tartós eső. Keddre két megye kivételével az egész ország területére első fokú figyelmeztető előrejelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Záporokra, zivatarokra kell számítani délutántól. Hétfőn is nyárias meleg lesz. Kedden, szerdán már sokfelé kell záporra, zivatarra számítani, helyenként felhőszakadással, jégesővel.
Évente lehet olyan forróság Magyarországon, mint amilyen most egy emberöltő alatt egyszer van. A szélsőségesen erős felhőszakadások tekintetében valamivel jobb képet mutatnak a hosszú távú hazai klímaelőrejelzések.

2012. máj. 21.Látványos napfogyatkozás a Föld másik felén
2012. máj. 19.Bezárják Latin-Amerika legnagyobb szemétlerakóját
2012. márc. 29.Itt lesz a világ legnagyobb természetvédelmi területe
2012. márc. 26.A Mariana-árok meghódítására indult James Cameron
2012. márc. 22.Nyílt nap Budapest legnagyobb szennyvíztisztító telepén
2012. márc. 20.2010 volt az eddigi legmelegebb év
2012. márc. 13.Marcangoló oroszlánok közvetlen közelről
2012. márc. 12.Így néz ki Krasznahorka belseje a tűzvész után
2012. jan. 26Sajtófotó 2011 - Illegális aranyásók
2012. jan. 12Történelmi fotók a NASA Gemini-programjáról
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.