Forrás: Origo

Náci karlendítéssel pózolt 
Sneider Tamás felesége - videó

A két évvel ezelőtti esküvőjén is a szkinhed-nevét, a Roy-t használta a Jobbik elnöke.

Ismét divatba jött a régizene, Magyarországon is egyre többen keresik

Paulik László hegedűművész szerint egy ideig tanítani sem szerették a régizenét. De ez már megváltozott.

fotó: Talán Csaba

A színészet tanítás és gyógyítás

Beszélgetés Katona Kingával, a Nemzeti Színház színészével.

Kerítésnek hajtott egy busz Kocsordon

Négyen sérültek meg.

Kirángattak az autójából 
és megvertek egy férfit

Bozótvágóval és baseballütővel támadtak rá hárman.

Több mint nyolcvan embernek lett ötöse a lottón

Ők több mint 200 ezer forintot nyertek.

Megvan, hogy mikor frissülnek az LG csúcsmobiljai

Az LG közzétette az Android 9 Pie frissítésének ütemtervét.

A Corvinuson végzők már akár 300 ezres fizetéssel is kezdhetnek

Bár nem lesz mindenki szállodaigazgató, hatalmas a munkaerőkereslet.

Ez jön: belül is piros alma

De lehet rózsaszín vagy bordó is. A francia termés különösen jó lett az idén.

szórakozás

Forrás: Flickr

Van remény
a mikroműanyagok ellen

Több mint 60 százalékukat el lehet távolítani a szennyvizekből.

Most tényleg egy euróért vehet lakást Szicílián

Az olaszok csak földi paradicsomnak becézik Sambuca di Siciliát.

Videón mutatta meg súlyos balesetét 
a népszerű színész

Átlyukadt tüdő és roncsolt gerinc lett a vízisízés eredménye.

A T-Mobile-tól lophatott 
a Huawei

Amerikában bűnügyi nyomozást indítanak a Huawei ellen, mert állítólag a T-Mobile-tól lopott a cég technológiát.

KRIMI

Forrás: Twitter

Autósüléssel nyomták 
agyon a hároméves kisfiút

A gyerek mostohaapja addig fészkelődött a túlzsúfolt kocsiban, amíg ráhúzta az ülést.

Így razziáztak éjjel a rendőrök 
a fővárosi bulinegyedben - videó

Hat embert kábítószer miatt állítottak elő, a taxisokat is ellenőrizték.

Megszúrtak egy férfit Vaskúton

Életveszélyesen megsérült. A napokban fejezték be a nyomozást.

Az egyik előrántott egy kést és szúrt, a másik ököllel visszaütött

Elfogták azt a három férfit, akik tegnap verekedtek össze Debrecenben.

Mocsárba dobták az ellopott széfet, és hamu alá rejtették a milliókat

Négy nap múlva állnak bíróság elé 
a betörök.

Lehet, hogy nem baleset történt 
a kistarcsai kislánnyal

A 3 éves gyerek a negyedik emeletről zuhant le, elkészültek a szakértői vélemények.

Forrás: Facebook

Ápolót fogadott a nő, hogy szexuálisan zaklathassa

Azt tettette, hogy beteg, majd rávetette magát az ápolóra.

Színház, mozi, zene

Forrás: Instagram/Salma Hayek
videó

Salma Hayek 
sellőlánynak képzeli magát

Az 52 éves színésznő különleges, olykor szexi fürdőzős videókkal kápráztatja el rajongóit.

Nyolc gyereket veszített el Sára asszony

Óriási sikerrel mutatták be csütörtök este az új magyar drámát a Nemzeti Színházban. A rendező Vidnyánszky Attila.

Disznótorossal várja rajongóit 
a születésnapos magyar zenekar

Február közepén lesz a kóstolás, közvetlenül a nagykoncert előtt.

74 éves sztár énekli a himnuszt 
az idei Super Bowlon

A soul császárnője büszke arra, hogy hangjával egyesítheti Amerikát.

Forrás: InterCom

Merülés a mélybe - 
A legjobb tengeralattjárós filmek

A 2000-es katasztrófát feldolgozó Kurszk apropóján összegyűjtöttük 
a legjobb tengeralattjárós filmeket.

Keanu Reeves sztárokkal 
és kutyákkal az oldalán gyilkol 
a John Wick 3-ban

Látványos trailer érkezett 
a trilógiazáróhoz.

Mr. Blues ismeretlen titkokat fed fel életéből

A magyar világsztár még Bill Clinton előtt is játszott.

Tudomány, Tech

Forrás: AndroidGuys

Furcsa dologgal
újíthat az LG új csúcsmobilja

Az LG G8 ThinQ-ra állítólag egy második kijelzőt is rá lehet majd csatolni.

Hasznos frissítést kapott a Samsung Galaxy S9

A Samsung zászlóshajójához érkezett legutóbbi frissítés még jobb minőségű szelfiket garantál.

Európában is felhalmozódtak 
az iPhone-készletek

A szolgáltatóknál egyre jobban felhalmozódnak Észak-Amerikában és Nyugat-Európában az iPhone-ok.

Forrás: Wikimedia Commons

Az aranyozott ébenfa
báni jogart is megszerezte
Zrínyi Miklós

Sokkal inkább baráti volt a viszony a magyar-horvát együttélés alatt, mint ellenséges.

Taslit kapott Németországban 
az Apple

Félrevezetően kommunikálta az iPhone-ok betiltását.

Állítják, ez a valaha észlelt leghatalmasabb nagy fehér cápa

Hétméteresre, valamint kettő és fél tonnásra becsülik, de azért akadnak kérdőjelek.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Instagram

Ezért a kamionos 
nőért őrülnek meg Japánban

Saját pályájukon körözi le a férfiakat a 21 éves lány.

Döbbenet: 
hiába küzdött a sofőr, simán lefújta a szél az útról a teherautót

Brutálisan tanulságos videó arról, hogy mindig a természet az úr.

Nézze meg, melyek a világ legdrágább alapanyagai! - Képek

Még egy dinnyét is képesek árverésre bocsátani. Árán akár egy palotát is építhetnénk.

Forrás: Peso

Elmenekültünk az örök 
tavaszba néhány tízezerért

A helyiek szerint olyan, mint a Machu Picchu, csak sokkal közelebb van.

Forrás: lenisecalleja.photography / Shutterstock

Ha Mauritius fővárosára kíváncsi, ezeket a látnivalókat ne hagyja ki!

A közelben találja a világ legszebb botanikus kertjét, egy komplett szórakoztató falut és egy díszes hindu szentélyt is.

Olcsóbb lesz a járműbehozatal, csökkentik a regisztrációs adót

Kevesebbet kell befizetni 
az államkasszába.

Forrás: Shutterstock

Több 
juttatási lehetőséget ad a cégeknek a megemelt minimálbér

A céges juttatások mellett az adókedvezmények is nőttek.

Már nem kötelező vezetni 
az útnyilvántartást az áfa visszaigényléséhez

Idén útnyilvántartás nélkül is visszaigényelhető a bérelt cégautó áfájának fele.

A szülés után egy cél maradt

Anyák vallanak a legnagyobb kihívásról.

Mit tennél ilyen helyzetben?

Pofátlan tolvajok lenyúlnák a motorod.

Zenélő sörösrekesz - DIY

Ezzel könnyebben indul a bulika.

Forrás: --

Iskola, ahol nincsen diploma

Árván maradtak a tanító gyermekei.

Így diétázz 2019-ben!

Tippjeink segítségével belefogyhatsz a szekrény mélyére eldugott szűk farmerba.

Felújított 40 m2, üveg tolóajtókkal

Kompakt, de nem zsúfolt, nem kényelmetlen, minden megvan. Szabad koppintani.

Forrás: --

Megelőzi a rákot a gyógyszer

Hamarosan fiúknak is elérhetővé válik.

Ők ismerik az örök élet titkát

Sztárok, akik elfelejtettek megöregedni.

Mick Schumacher a Ferrarié

Hazatér a legendás csapathoz.

Hogy érdemes lúgosítani?

Ne állítsd le közben az emésztésedet!

Engem köpött szemen  Zsuzsu

Gusztustalan sztori a Valóvilágban.

Emanuel Gat Budapestre jön

Egészen rendkívüli darabbal érkezik.

Ötvenezer (!) golflabda

Ennyit szedett ki az óceánból a búvár.