90
100

Kiégett a világ legöregebb izzója

1901 óta égett egy tűzoltóság épületében a Centenáriumi Izzó. Bár kiégését még nem erősítették meg, a webkamera már sötétet mutat.

Fel se tűnt a mariknak Putyin tőrdöfése

Egy új orosz törvény örökre elsöpörheti az ott élő kisebbségeket, köztük a finnugor népeket, akik eddig is szemlesütve jártak.

Klopp csak egy dolgot irigyel a Barcától

A Dortmund edzője elárulta, milyen áram és étel nélkül, és hogy miért nem aludtak a játékosai, amikor Götze a Bayernt választotta.

Édes majd a keserűben

A balatoni vállalati üdülőben a Campari a felfoghatatlan mértékű luxust jelentette, aztán megláttam egy polcon, és minden összedőlt.

Hírek »

Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért

Tragédiák sora kíséri a több mint 8000 méterről leereszkedő hegymászócsoportot.

Megpróbálták visszafogni Portikot

Volt üzlettársa szerint ő állt a kilencvenes évek leszámolásai mögött: Prisztás, Fenyő, Seres, Boros haláláért is felelős.

Hátba szúrta apját egy 13 éves fiú

Összeveszett az apjával, majd megszúrta. Mindketten ittasak voltak.

Műanyag székeket kapnak a BKV-buszok

Két öreg Ikaruson tesztelik a vandálbiztos, könnyen tisztítható üléseket.

Egy üres bankot vehet meg az OTP

A Credigen egy ideje semmit nem csinál, a tulajdonosai 2010-ben eldöntötték, hogy kivonulnak.

Jobbikos képviselő halálos gázolása

93 éves nőt gázolt halálra Ajkán Ferenczi Gábor. A képviselő lemond mentelmi jogáról.

Az Apple sehol nem fizet adót, csak az Egyesült Államokban

Nem csalnak, ügyeskednek. Azt viszont nagyban.

Kilencven trafik egy bajai lakásban

25 céget jegyeznek be a lakásba, amelyek több mint 90 trafikot irányíthatnak - írja a Hvg.hu.

Árfolyamok »

EUR 290,83
CHF 232,99
BUX 18683,73

Forma-1

A McLaren alkut köthetett a Mercedesszel

Átengedték nekik a technikai igazgatójukat, Paddy Lowe-ot, hogy ne elégedetlenkedjenek, amiért átpártolnak a Hondához.

Schumacher a Nordschleifén

A hétszeres világbajnok a legendás pályán száguldozott korábbi versenyautójával.

Időjárás »

Mennyire kivételes a moore-i tornádó?

Pusztított már erősebb, gyorsabb és szélesebb forgószél a tornádófolyosóban, ahol nem is lehetnének jobb feltételek a katasztrófákhoz.

Húsz gyerek is meghalt a tornádóban

Az amerikai Moore-ra hétfőn csapott le a forgószél. Két iskolát földig rombolt a vihar, 91 halott van.

Borult időt hoz az újabb front

Esős lesz a szerda, a legmelegebb vidékeken is alig-alig lesz több 20 foknál.

Nagyvilág »

A legjobb döntés megtagadni a pénzt

Mark Boyle úgy döntött, véget vet az életében a pénz uralmának, és két évig nem költött semmit. Állítja, soha nem volt még ilyen boldog.

Tüntetés egy meleg férfi lelövése miatt

New Yorkban lőtték le a homoszexuális férfit. Előtte még kapott gyilkosától pár homofób beszólást.

Kiszabadultak a kínai halászok

Az észak-koreai támadók váltságdíjat követeltek.

Techbázis

Repülő autó volt a világ első repülőgépe

Két évvel megelőzte a Wright-fivéreket egy német származású feltaláló. Hiába az elsőség, Whitehead nem csinált karriert.

Egy terabájtnyi tárhelyet ad a Flickr

Komoly ráncfelvarráson esett át a Yahoo képtárhelye. A legjobb funkciói ingyenesek.

Tudomány

Elkészült a legnagyobb fotó a Földről

A nem mindennapi panorámaképen 9100 kilométert repülhetünk északról délre, Oroszországtól Afrika déli csücskéig.

Receptre kellene felírni a sört?

A sör megosztja az orvostársadalmat, itthon csak vesekőre ajánlják, a csehek szerint góygír.

Rejtély, ki tenyerelt a barlang falára

Ha Neander-völgyiek rajzoltak a falra El Castillóban, akkor ők lehettek az első művészek.

Halott egerek jöttek vissza az űrből

A rágcsálók fele nem élte túl az egy hónapos űrutazást, amelyre orosz kutatók küldték őket.

Zene

Erotika helyett melankólia

Letölthető hangulatfestő zene Andreától, az R&B környékéről: lebegő melankólia, kedves női ének, mormogás, csúszkáló szintik.

Elhunyt a Doors billentyűse

Ray Manzarek Jim Morrisonnal a Doors alapító tagja, az együttes zenéjének jelentős formálója volt.

A legújabb Chio íz!

Játssz velünk és nyerj egy karton Chio Ketch & Mayo Chipset!

hirdetés

Gazdaság

Fújdogál Orbán keleti szele

A kormány nyíltan udvarol a keleti országoknak. A cégek is szívesen mennek keletre, mert az EU-ban és Amerikában lenézik őket.

Éjfélig lehet feladni az adóbevallást

Siessen, aki még nem adta postára az szja-bevallását. Tavaly 650 ezren késtek.

Kultúra »

Don Draper drogos őrülete

Sokak szerint zseniális volt a Man Men új része. Valójában egy nagy káosz, de legalább jó gifek készültek belőle. Heti sorozatos kalandok.

Háború a hírekért

Viktor Pelevin új regénye minden eddiginél terjedelmesebb és groteszkebb. Arafat a mixben.

Menetelhetsz, sírhatsz, megfigyelhetsz

Ha az embert érdekli a tánc, és Berlinben jár, el kell mennie a Radialsystem V kultúrközpontba.

Autó

Már 143 lóerős 5-ös BMW is van

Nehéz kiszúrni, hogy megújult az 5-ös, nem sokat változtattak rajta a németek. Az új alapmotor mellett van egy 450 lóerős V8-as is.

Drágulnak az üzemanyagok

Csütörtökön négy forinttal emelkedik a benzin, kettővel a gázolaj ára.

Százharmincnál beindul a benzinmotor

Autós kártyák ászának született Porsche: 270 km/h a végsebessége és 3,1 literes az átlagfogyasztása.

Utazás »

Ide járnak Budapest arcai

Hol a legjobb a kávé, és hová érdemes megbeszéléseket szervezni? Csodás hangulatú sorozatnyitó videó a főváros legjobb helyeiről.

A fájdalom nem ismer határokat

A fogorvos a mobilját is beveti Pakisztánban. A betegség egy világkörüli úton is beüthet.

Így falna fel a grizzly

A természetfilmes Alaszkában forgatott, amikor egy medve megpróbálta megenni a kameráját.

Tévé »

A hazai tévézők harmada nézte ByeAlexet

1 millió 133 ezer néző figyelte átlagban az Eurovíziós Dalversenyt - többen, mint a Compact Discót vagy két éve Wolf Katit.

Fél évig rejtegették a szellemjárta házat

Decemberben bezárt a rémisztő 666 Park Avenue, de júniusban újranyit.

Itthon »

Elutasították az ombudsman keresetét

Az Alkotmánybíróság kimondta: nincs hatásköre vizsgálni a negyedik alkotmánymódosítás tartalmát.

Fogadjon az államnál!

Egyéves csúszással, de elindult az állami sportfogadási oldal. Éles a Tippmixpro.

Táfelspicc »

Májusi gasztrolapszemle

Annyi a nyomtatott receptmagazin, mint csillag az égen, de melyikre érdemes pénzt kiadni? Új sorozat a nyomtatott oldalról.

Hagymában legalább jók vagyunk

Két burgonyafajtát nem tud megkülönböztetni a magyar, de a hagymával nincs gond.

Sport »

Forrás: AFP/Voishmel

Sok a baj még az átadott vb-stadionnal

A mosdókban nincsenek zárak, néhány helyiségben áll a víz, a mobiltelefonok pedig nem működnek.

Ferguson rágójáért 133 milliót fizettek

A bevétel hátrányos helyzetű manchesteri gyermekekhez került, a rágó piros kispárnára.

Brutális érzés volt, amelyre 20 éve vártam

Az 1860 München válogatott kapusa személyesen találkozhatott Jon Bon Jovival.

Mourinho csapás volt a spanyol futballra

A Real edzője nagy zajt csapott, de kevés címet hagyott maga után. Spanyol lapvélemények.

Rooney nem bonyolította a névválasztást

Kedd hajnalban megszületett a MU-csatár második fia, Kai öccsét Klaynek nevezte el.

Kezek nélkül jutott fel a világ tetejére

Sudarshan Gautam a világon elsőként művégtagok nélkül kapaszkodott fel a Mount Everestre.

Letolt gatyával hagyta el a pályát a kiállított

A macedón Gjurovski lekapta a sortját, majd a gólöröm végén jutott eszébe, hogy volt már sárgája.

Engem nem sért, ha letótoznak

Nógrádsápon nem értik, miért kellett cigányozás miatt lefújni a megye II-es rangadót.

investor.hu »

forrás: Rába

Törökországig gurulhat a Rába

Már konkrét lépéseket is tett a Rába a törökországi piacára való belépés érdekében.

Elfáradt a hazai tőzsde

Elsősorban az OTP húzza vissza a piacot.

A Credigent nézte ki magának az OTP?

Elsőként a Credigen Bankot vásároljahatja fel a Csányi Sándor által említett akvizíciók részeként.

7 napos sorozatot szakított meg az arany

Eközben a nyerolajat a közel-keleti feszültség és a gazdasági kilátások javulása segítette.

Magyar fordulatot jósol a nagybank

Optimistább a JP Morgan legfrissebb elemzése, ami alapján 0,5 százalékos GDP-bővülés várható.

Csúszik a Libri felvásárlása

Hiába függesztették fel a Shopline részvények kereskedését pénteken.

290 alatt a forint

A forint ezzel továbbra is három hónapos csúcsa közelében ingadozik.

Májusi akciónk: Tőzsdézzen ingyen!
Impresszum Médiaajánlat Adatkezelési Szabályzat Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.