Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Büntetőjogi következménye is 
lehet Demeter Márta hazugságának

Rágalmazás, becsületsértés történhetett, a politikus minősített információt hozott nyilvánosságra.

Forrás: Nyíregyházi Állatpark/Facebook

Orbán Viktor: 
Adjunk nevet a rinónak

Keresztapa lett a miniszterelnök, hat névből lehet választani.

Különleges, kihalás szélén lévő állat védelmezője lett Orbán Viktor

A Nyíregyházi Állatkert igazgatója szerint a miniszterelnök emlékezett az állatra.

Három éve barátkozott össze 
Orbán Viktor a nyíregyházi rinókkal

Akkor egy jótékonysági rendezvényen látogatta meg az állatkertet 
a miniszterelnök.

Orbán Viktor levélben köszöntötte fel születésnapján Sasvári Sándort

A színész a közösségi oldalán osztotta meg a miniszterelnöktől kapott levelet.

Kásler Miklós: Az egészségügy nem üzlet

2010 óta közel harmadára sikerült lecsökkenteni a kórházak év végi adósságát.

Szijjártó Péter: Még szorosabb kapcsolat kell Ázsiával

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország nyitott gazdasággal rendelkező ország.

Áder János: Európa külső határait meg kell védeni

Az embercsempészekkel szemben minden eddiginél szigorúbban kell fellépni - mondta a köztársasági elnök.

A bevándorlásról a végső döntést 
az emberek hozzák meg

A bevándorláspárti erők továbbra is erősen nyomulnak.

Ukrajnában Soros emberei szervezik a magyarok elleni kampányt

Nyilvánvaló az összefüggés 
a bevándorláspárti spekuláns ukrajnai hatalma és a magyarság elleni támadássorozat között.

Jobboldali sikert hozhat a lengyel választás

Töretlen a Jog és Igazságosság népszerűsége, többek között a gazdasági sikerek miatt.

Tarlós István: Soha nem akartam másnak mutatkozni, mint amilyen vagyok

Interjút készített a Figyelő Tarlós Istvánnal, aki újra elindul 
a főpolgármesteri posztért.

Varga Mihály: A gazdaság növekedése mellett emelkednek 
a keresetek is

A régióban csak Lengyelországban emelkedtek jobban a bérek.

Angela Merkelnek politikai pálfordulást kellene végrehajtania

A tagállamok egyre jobban eltávolodnak a kötelező kvóta bevezetésétől.

Börtönbe zárták Macron bűnöző, kábítószeres barátját

A fiatal férfi nemrég még 
a migránspárti elnökkel ölelkezett.

Egymást gyilkolják a migránsok Franciaországban

15 éves migráns szúrt le egy másik migránst Párizs legdurvább migránsgettójában.

Kiss B. Attila a Budapesti Operettszínház új igazgatója

A balettigazgató Apáti Bence, az új vezetők február elsejétől irányítják 
a színházat.

Az eddigi igazgató korrekten búcsúzik, az ellenzéki propagandamédia jajgat

Elmaradt az Alföldi Róbert-típusú cirkusz, de a hazugságokkal lebukott Indexet és társait ez sem zavarja.

Büszkének kell lenni, hogy ez egy magyar ember agyából pattant ki

Ilyen csodamű világviszonylatban is nagyon kevés van - mondta Vidnyánszky Attila az Origónak.

Meghalt egy magyar rendőr Macedóniában

A macedón-görög határ megerősítésében segített.

Forrás: MTI/EPA/Ronald Wittek

Lövöldözés Németországban, ketten meghaltak

Még két ember súlyosan megsérült.

Forrás: Origo

Halálos baleset Hevesben

Egy biciklist ütöttek el.

Meghalt az oknyomozó újságíró meggyilkolásával gyanúsított férfi

Öngyilkos lett, felakasztotta magát. 
Az anyja talált rá.

Lecsaptak a sokak által utált pesti járművekre, ijesztő eredménye lett

Még az ellenőröket is meglepte, amit 
a razzián találtak.

Forrás: MTI//Krizsán Csaba

Lassan már 
egy hajó sem közlekedhet a Dunán

Napról napra csökken a vízszint, sorra dőlnek meg a rekordok.

Fejszével ölte meg a feleségére és rá támadó medvét egy román férfi

A nőt az alkarján és a vádliján, a férjét 
a combján sebesítette meg a nagyvad.

Forrás: Origo

Katasztrófahelyzet van, 
világszerte pusztulnak a rovarok

Egy kutatás szerint a folyamat minden eddiginél jobban felgyorsult.

Törőcsik Mari költözni készül

Még konzultálnia kell orvosaival, de 
az elhatározás már megvan.

Keresztes Ildikó elárulta, hogy újra plasztikáztatott-e

Sokaknak feltűnt, hogy mennyire megváltozott az arca.

Borbás Marcsinak elege lett 
a hazugságokból, jogi lépéseket tesz

Hol a 400 millió? Úgy érzi, egyre több valótlanságot írnak róla.

16 éves a felejthetetlen gól, amivel Rooney felkerült a focitérképre

Az akkor még tinédzser támadó véget vetett az Arsenal veretlenségi sorozatának.

Forrás: LiveLeak/NewsFlare

Bemászott a kisgyerek 
a biztonsági átvilágítóba

Az apja rémülten kereste, hol lehet.

Forrás: youtube.com

Egy turistán 
estek egymásnak a majmok

A megdöbbent lány nem tudta, mihez kezdjen a helyzettel.

Legyen a Vodafone főállású angyala havi 400 ezer forintért

Idén is elindította legnépszerűbb társadalmi kezdeményezését a vállalat.

Rákbetegnek adta ki magát, így csalt ki pénzt az emberektől egy nő

Képeket is tett fel magáról, amelyeken nagyon betegnek tűnik.

Sátán mentett életet - Előbb futott, azután 
egy kocsit intett le

A rendőrt, aki mindent megtett, hogy hamar odaérjen, egy kútba esett férfihoz riasztottak.

Kevesebb alkudozással és gyorsabban lehet most eladni a lakásokat

Kedvező a piaci környezet 
az ingatlant árulók számára.

Az egészségbiztonság 
a legfontosabb cél

Mindennek az alapja 
a megelőzés - nyilatkozta 
az egészségügyért felelős államtitkár.

Október végén indul 
a termelés a hazai repülőgépgyárban

A magyar kormány 2 milliárd forinttal támogatja 
a beruházást.

Magazin

Forrás: YouTube - GoldRecord Hungary

Fajsúlyos témához nyúlt 
a népszerű magyar zenekar

Eddigi pályafutásuk legmotiválóbb klipjét készítették el.

Tátrai Tibor nem enged a kísértésnek, mert az végzetes lenne

40 év után jött a törés az életében.

Budapest Bár a Müpában hétfőn

A nagy érdeklődésre való tekintettel dupla koncert lesz.

Összeállt a régi páros, Kovács Lázár és Kaszás Géza

Tévéműsort kaptak, hamarosan indul.

Így csináljon helyet ott is, ahol nincs

És ehhez csupán két dologra van szüksége. Videó.

Nem volt tömeges ételmérgezés Kaposváron

A konyhán elvégzett vizsgálatok semmilyen kórokozót nem mutattak ki.

Erősebb, mint a kávé

És még a náthát is gyógyítja.

Valamivel nagyon készül az Apple október végére

Másfél hét múlva jöhetnek az új iPad Pro és Mac eszközök.

Judi Dench összeáll Idris Elbával és Ian McKellennel

A 83 éves színésznő régi álma válik valóra, Tom Hoopernek köszönhetően.

szórakozás

KRIMI

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Budapest Európa egyik legbiztonságosabb 
fővárosa a főkapitány szerint

Arcfelismerő kamerák kerülhetnek 
az utcákra, így sokkal könnyebb lesz elkapni a bűnözőket. Interjú.

Megkívánta a 81 éves asszonyt perverz gyilkosa

Megdöbbentő választ adott a kántorjánosi gyilkosság miatt elítélt férfi a kérdésre, miért ölte meg a nyugdíjast.

Fejlemény a VV Fanni-ügyben, megvan a DNS-teszt eredménye

Hónapok óta vizsgálják, ki segíthetett 
a gyanúsítottnak a gyilkosságban.

Sport

Forrás: thesun.co.uk

Transznemű modellre hajtott rá 
az Arsenal korábbi sztárja

Kínos szexbotrányba keveredett a válogatott focista, aki tagadja a vádakat.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Olimpiai 
bajnok lehet a Hosszú Katinkát megszorongató Késely Ajnából

Vízválasztó lesz a következő év, amikor már csak felnőttek között indulhat.

A gyenge eredmények ellenére nem lesz edzőváltás Münchenben

A Bayern vezetősége felháborítónak nevezte a német sajtó kritikáit.

Forrás: Origo

Állva zsákol 
a Los Angeles szerb centere

Boban Marjanovicnak fel sem kell ugrania, Vince Carter 41 évesen is elemében van.

Totális csőd vagy csak átmeneti zavar?

Joachim Löw felkérte magát szövetségi kapitánynak, most a bajból neki kell kirántania 
a 2014-es világbajnokot.

Két meccsre neveztek ki férfi kézikapitányt

Azt még nem tudni, hogy a januári világbajnokságon ki ül a kispadon.

Kihagyja a kézilabda-világbajnokságot a világ egyik legjobbja

A kétszeres olimpiai bajnok Nikola Karabatic a MOL-Pick Szeged elleni BL-meccsen sem játszhat.

Színház, mozi, zene

Forrás: Instagram

Mellbimbójával 
hirdeti új slágerét Rita Ora

Azért mutogatta magát, mert örül a sikereinek.

Adót csalt a kínai színésznő, ezért nem mutatják be Bruce Willis filmjét

Fan Ping-ping adócsalási botránya miatt elhalasztják az Air Strike premierjét.

Nem kizárt, hogy lesznek még Nirvana-koncertek

Ez egy érzékeny téma, nem lehet úgy kezelni, mint bármelyik fellépést - mondta az egyik tag.

Forrás: YouTube - AkoxVid
klippremier

Ákos kedvenc 
magyarországi vidékein forgatott

Legújabb klipjének premierjét az Origón láthatja először.

Akkorára nőttek, hogy már csak 
az Arénában férnek el

Jövő héten kezdik árulni a jegyeket 
a márciusi rendezvényre.

Törőcsik Mari a színpadra készül, 
de még nagyon óvatos

Ha minden jól megy, novemberben felléphet a Nemzeti Színházban.

Tudomány, Tech

Forrás: Origo

Letarolhatja a karácsonyi 
szezont a Huawei

Megérkeztek az új csúcstelefonok, a Mate 20 Prónál nehezen találunk jobb csúcskészüléket a piacon jelenleg.

Forrás: Petty Officer 3Rd Class Kevin J. Neff

Menedékhelyet 
alakítanak ki az Antarktiszon

Kulcsfontosságú lépést tesznek a világ óceánjainak védelmében.

Ütős és olcsó monitorok 
az AOC-től

Trendik és funkciódúsak 
a budget termékek.

Folytathatja a futást 
a maratonon újraélesztett 64 éves férfi

Rehabilitáció vár rá, de újra jó állapotban van a szíve.

Újabb frissítést kapott 
a Samsung Galaxy Watch

Az akkumulátor töltése és 
a zenelejátszás is javult 
a Samsung aktuális okosóráján.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Asia Wire

Etetési időben zuhant 
a cápák közé egy nő

A nő egy megbeszélésre sietett, és nem vette észre a nyitott akváriumot.

Ebben az étteremben pénz helyett Instagrammal fizethet

Minél nagyobb a követőtábora, annál többet ehet ingyen.

Emlékeznek Balázsra, akit megszívatott a biztosító? 
Csoda történt vele

Az Origón is nyilvánosságot kapott az ügye, és rögtön minden megváltozott.

Forrás: AFP/Ozan Kose

Szárnyra kaphat 
az arany hamarosan

Megszakad a harminc éve nem látott negatív sorozat?

Kína megborította az ázsiai tőzsdéket

Egyre több izgalmas hír érkezik Pekingből.

A GDP már nem mutatja 
egy gazdaság valódi teljesítményét

Jönnek az alternatívák: 
a műszerfalelmélet, a bruttó nemzeti boldogság és a Happy Planet Index.

Az IMF borús képet festett 
a világgazdaságról

A kereskedelmi zavarok okozhatják 
a bajt.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Rekordmagas a magyarok 
bizalma a munkahelyük iránt

Folyamatosan emelkedik azok aránya, akik úgy gondolják, könnyen találnának új állást.

A kkv-kra is kihat a hazai multik kultúrája

Tankó Zoltán a magyar ipar jövőjéről, kilátásairól nyilatkozott a Blogstar.hu-nak.

Két év múlva már nem kellenek 
a hagyományos könyvelők Magyarországon

A kormányzat célja a szürkegazdaság minden fronton történő visszaszorítása.

Földszinti, kicsi és gyönyörű

Ha egy képek nélküli hirdetésben bukkanánk rá, nem dobbanna nagyot a szívünk.

Hogyan közlekedünk 20 év múlva?

A jövő már itt van a nyakunkon a repülő autókkal és a hipercsővonatokkal.

Megrendeltük a császárt

A doktor egyből rávágta, hogy rendben.

5+1 ember, akinek tudnia kell, hogy várandós vagy

A szüleid, a csávód és a legjobb barátnőd nem tartoznak közéjük.

Kínai helyett a férjem főzött

Készített egy amatriciana alapot és spagetti helyett, babbal keverte össze.

Lendületes parkolás

Mit nézel? Én így szoktam leszállni.

Mire jó a csipkebogyó?

A gyógyítók toplistáján is megtalálható. Teának, lekvárnak, és bornak is kiváló.

Menő projektek a neten

Sosem büdös csodacipő
és az icipici bevásárlószatyor.

Így mobilizáld a csípődet!

Menj rá a hatékony zsírégetésre!

Rémes melók

Ha azt hiszed, hogy rossz munkád van.