Forrás: AFP/robertharding/Michael Runkel

Gyöngyhalászat van, 
hivatalos nyelv nincs a világ második Észak-Koreájában

Ünnepelt nők, szabad internet, vagonokba zárt hívők egy szegény és kemény diktatúrában.

Orbán Viktor álláspontjának győzelmét bizonyítják az elmúlt napok eseményei

Ez a folyamat már előrevetíti a Soros-Sargentini jelentés bukását. Egyre többen állnak Orbán Viktor mellett.

Zeman: Csehországnak el kell utasítania a Magyarország elleni eljárást

A cseh elnök szerint ez az ország érdeke, mert máskülönben ők is sorra kerülhetnek.

Nem jött össze Junckernek a Fidesz kizáratása sem a Néppártból

A határőrizet kérdésében is győzött 
a magyar álláspont, nem vonnak el hatásköröket a nemzeti szuverenitásból.

Hadházy Ákos most egy kisgyerekes családot terrorizált

A minden szinten megbukott politikus egy családot tett volna utcára. Újabb embertelenség Hadházy részéről.

Botrány tört ki a Jobbik titkos frakcióülésén Vona Gábor miatt

Egymásnak estek a jobbikosok, az is kiderült, több ezren hagyták ott a pártot - itt vannak a részletek.

Németh Sándor: Merkel katonai megszállás alá helyezné Magyarországot

A magyarellenes jelentés mögött 
Soros György, a bevándorláspárti spekuláns áll a lelkész szerint.

Migráns fiatalok szurkáltak meg 
egy terhes lányt

Az egyik támadó a gyerek apja volt.

Elítéli a magyar kormány 
a kárpátaljai magyarok megfélemlítésére tett kísérleteket

Szijjártó Péter ezt a leghatározottabban visszautasítja.

Meghalt a vietnami elnök

61 évet élt.

Négy helyszínen is lövöldöztek 
az Egyesült Államokban

Egymástól független eseteket vizsgálnak a rendőrök.

Élvezze ki az utolsó nyárias napot

Szombaton bemutatkozik az ősz.

Elsüllyedt egy komp a Viktória-tavon, 42 ember megfulladt

A halálos áldozatok végső száma akár a kétszázat is meghaladhatja.

Sokkoló: újabb tömegsírokat találtak Ruandában

Április óta mintegy 18 ezer áldozat maradványát hantolták ki.

Szijjártó Péter: Magyarország európai autóipari nagyhatalom lett

Elektromos járművek is készülnek 
a jövőben Győrben.

Számítani lehetett az Auchan legújabb lépésére

Korábban már jelezték ez irányú terveiket.

Leszerepelt az új Suzuki 
a törésteszten

2018 leggyengébb eredményét érte el, 
a vezető helyén ülő bábu lefejelte 
a kormányt.

Meggyilkoltak egy férfit Rákospalotán - fotók

Információnk szerint össze-szurkálhatták a férfit. Nagy körben lezárták a Pólus Center környékét.

Forrás: AFP/Attila Kisbenedek
helyszíni

Az elmaradt gólok miatt volt feszültség a MOL Vidi játékosaiban

A BATE Boriszov 2-0-ra nyert az Európa-liga csoportkörének első fordulójában. Meccs utáni interjúk.

Jövő héten derül ki, hogy CR játszhat-e egykori klubja ellen

Ha egynél több meccsre tiltják el, biztosan nem léphet pályára 
az Old Traffordon.

Meglépte az F1 azt, amit még Ecclestone sem mert

A Liberty Media bevonta 
a szerencsejátékot a sportágba, 
amitől többen kiakadtak.

Földes Eszter kiborult pár nagyképű taxis miatt

A baba sírt, egy ismerősnek kellett segíteni.

Terence Hill elmondta, mit gondol 
a magyarokról

Nem először jár itt, volt már két hetet is egyhuzamban. Mit mondott ma 
Bud Spencerről?

Muri Enikő összejött Cseke Katinka volt férjével

Két hónapja élnek párkapcsolatban.

Feltámasztottak egy 11 éve kimúlt, itthon is kedvelt sorozatot

Népszerű volt, jöhet még nyolc rész.

Lagzi Lajcsinak vissza kell fognia magát, ha meglátja az ügyésznőt

Azt mondja, nem tűri, hogy tönkre tegyék a családját.

Átverték a pandát a gondozói, nem tudja, hogy ikrei születtek - videó

Rögtön a szülés után elvették az egyik bocsot, azóta cserélgetik őket.

Bicskával és borotvával fenyegették a kalauzt a debreceni vonaton

Az utasoknak is közbe kellett lépniük, hogy ne legyen nagyobb baj.

Forrás: AFP/2018 Getty Images/Sean Rayford

41-re nőtt 
a vihar miatt meghaltak száma

Még áradnak a folyók Észak- és Dél-Karolinában.

Tőkés László: Nem indulok 2019-ben az európai parlamenti választásokon

A Néppárt lemondott a keresztény Európáról. Erről is beszél Tőkés László az Origónak. Interjú.

Terrorizmus miatt ítélték el
a Röszkénél rendőrökre támadó migránst

A szír Ahmed H. jogerősen 5 év börtönt kapott. Egy Soros György által támogatott szervezet védte.

Magazin

szórakozás

Forrás: Origo

Ár-értékben verhetetlen 
táblagépet teszteltünk

Kisgyerektől a nagymamáig - íme a megfizethető Samsung Galaxy Tab A.

Forrás: Permian Extinction - Dushanthi Jayawardena

Viharos gyorsasággal történt 
a Föld legnagyobb katasztrófája

Mindössze 31 ezer év alatt zajlott le 
a perm végi tömeges kihalás.

Bárki tölthet majd fel zenét a Spotifyra

Egyelőre meghívásos bétában van az alkotók feltöltési lehetősége.

Új műsor indul az M5-ön

A magyar kultúra sokszínűségét fogják bemutatni.

Várkonyi Andrea közös szelfit készített Terence Hill-lel

Néhány napot Magyarországon tölt a színész.

A pilóták feledékenysége miatt sérült meg több utas

Elfelejtették bekapcsolni a légnyomás szabályozását.

KRIMI

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Meglepetésre készül
a Teréz körúti robbantó apja

Szerinte több adu is van a kezükben 
a másodfokú tárgyalásra.

Mégsem létezik a rettegett macska-sorozatgyilkos

Három éve félnek az állatcsonkítótól 
a londoni macsaka tulajdonosok.

Holttesteket talált az udvarában 
egy zentai férfi

Egyelőre nem tudni, hogyan kerültek oda.

Forrás: Bors/Fejér Bálint

Áldozata 
buktatta le a soroksári gyilkost

Tizenöt percig is eltarthatott kettejük küzdelme.

Halálra gázoltak egy nőt Eger 
és Szarvaskő között

A főút 22-es kilométerénél a helyszínelés idejére félpályás lezárás van érvényben.

Interneten árult nem létező traktorokat egy fiatal férfi

Három nap alatt több mint hárommillió forintot szerzett ezzel a módszerrel.

Megerőszakolhatta kisfiát 
egy nyíregyházi férfi

A gyerek egy macin mutatta meg, hogyan közeledett hozzá az apja.

Megerőszakolta a feleségét 
egy mezőkeresztesi férfi

Meg is verte az asszonyt, amikor a közös gyerekük neje ölében ült.

Sport

Pihenjünk rá a tévé előtt a hétvégére

A mai sportműsor enged egy lélegzetvételnyi szünetet a hétvégi hajtás előtt.

A Szolnoki Olaj egy ponttal kapott ki a BL-selejtező első mecsén

Minimális különbséggel nyert az olasz October Cantú, a magyar csapat a szombati visszavágón javíthat.

Dzsudzsák Balázs már az új csapata mezében pózolt - képek

A magyar válogatott szélső segíthet az al-Ittihad Kalbának a bennmaradásban.

Nem tud akkorát hibázni a Ronaldót kiállító bíró, hogy kirúgják

Felix Brychnek már eddig is volt bőven a rovásán, mégis tolják rendületlenül.

Pénz

A Danske Bank 200 milliárd eurós csalása

A botrány nyomán már lemondott a bank vezérigazgatója.

Fontos változásokat hoz majd 
a cégek életében az ATAD

Az Adókikerülés Elleni Direktíva módosítja a kamat elszámolásának módját.

Egyre kevesebb fiatal vesz hamisított termékeket

Idén először ment 50 százalék fölé azok aránya, akik egyáltalán nem vásároltak hamis árut.

Budapest Bank-ügyfelek, figyelem: októberben fontos változás jön

Két bankszünnap és korlátozott szolgáltatások lesznek október végén 
a Budapest Banknál.

Színház, mozi, zene

Nem igaz, hogy a szinkronizált filmek meg fognak szűnni

Viszont az eddiginél több film lesz elérhető eredeti nyelven is - közölte 
az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Nicolas Cage ki van akadva az őrült alakításaiból készült mémek miatt

Nem tetszik neki a karrier, amit az interneten befutott.

Világsztárok jönnek az Erzsébet térre

Erős klubszezonnal kecsegtet 
az Akvárium Klub.

Tudomány, Tech

Forrás: TechCrunch

10 százalékon áll az iOS 12

48 óra után sikerült elérni ezt az arányt, ami jónak tűnik, pedig egyáltalán nem az.

Megtalálták a Föld legöregebb gerinces állatát

Döbbenetesen régen született, már jóval a mohácsi csata előtt is élt.

Jön az Opera Touch az iPhone-okra

Október 1-től tölthető iOS-re az Opera Touch, de a privát béta már most elérhető.

Nem lesz Gorilla Glass 
az összehajtható Samsung mobilon

A hajlékony Samsung Galaxy F képernyőjét nem védi majd Gorilla Glass védőüveg.

Forrás: Thilo Parg

Fejlett beteggondozási rendszer jellemezte a gleccsermúmia korát

Gyulladáscsökkentő és antibiotikus hatású gyógyszerekkel volt felszerelkezve.

Így előzhető meg 
a fiatalkori infarktus

A korai életkorban kialakuló súlyos érelmeszesedés megakadályozható.

Elkészült az Orion űrhajó kiszolgáló modulja

Intenzív tesztelésnek 
vetik alá.

Csak akkor ne nézze meg ezt 
a videót, ha szeret takarítani

9 tipp, amelyet mindenkinek ismernie kellene.

Vérszomjas cápák hadserege gyülekezik a semmi közepén

Sokáig nem tudták, mi a különös viselkedés oka. Most megfejthették.

Fotó: Hirling Bálint - Origo
képgaléria

Bemutatták a 60 részes magyar sorozatot Gáspár Katával - képek!

A 200 első randi a Viasat3-ra jön október 1-jén, napi széria lesz.

Vigyázz, kész, sajt!

Kóstolja borokkal, és lesse el a sajtmesterek titkait. Mutatjuk, hol.

Forrás: 123rf.com

Ezek ma az álommunkák az amerikai főiskolásoknak

Egy nem túl izgalmas szakma végzett a lista élén.

A következő válság mindent elsöpörhet

A guru szerint a legközelebbi összeomlásból már nem lesz könnyű felállni.

Megrémültek a cégek az oroszok elleni szankcióktól

Több nagy üzletet is parkolópályára helyeztek a kockázatok miatt.

Forrás: Image Source/Zero Creatives

Új pályázat jön munkaerőpiaci lehetőségek fejlesztésére

A cél többek közt az idősek munkához segítése, a digitalizáció és az automatizáció.

Hogyan dolgozhatok nyugdíjasként, mint egyéni vállalkozó?

Nyugdíjas is választhatja a kisadózást.

Egy ügyes trükkel megtudhatjuk, van-e adótartozásunk

Minden tartozás számít, az is, ami csak lesz.

Stílusos skandináv konyhák

Több példát is mutatunk a nagyszerű északi stílusra!

Tökön lőtte magát a maci

Célozni tudni kell.

A gátvarrás igenis fáj!

A kitolási szakaszról inkább ne is beszéljünk, azt túl kell élni. Ez nem vicc.

Tudod mivel játsszál, Buksika?

Keresi a bajt a kiskutya. Megtalálja?

A lakáshirdetés szabadsága

A tulajdonos-eladó megbízhatóságára már a hirdetéséből lehet következtetni.

Ilyen volt a középkori higiénia

Tudja, honnan származik a "ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket" mondás?

Csapjavítás 2.0

Mit kezdjünk a hibás karos csappal? Ezt.

d

A szikla meg a mászó

Az omlás után könnyű okosnak lenni.

M0 nyugati szektor: csoda lesz

Két év alatt fog megépülni. Hajrá!

Barlangi testek

Sara Underwood Arizonában vetkőzött.

Káosz várható nálunk is?

Mumbaiban júniusban megtiltották a nejlonszatyrok használatát. Lett is baj.

Mindenki megöl mindenkit

Elszabadul a pokol az ötödik énekben.

25 világos, vidám nappali

Ilyen apróságokon múlik a menőség.

Világsiker 38 elutasítás után

Írók, akik nem adták fel a küzdelmet.

Ralizás a lakókocsival

Még hogy a svédek unalmas népek.

Forrás: --

Fontos kiegészítőket kaptak ajándékba az iskolák

Komfortosabbá, modernebbé és higiénikusabbá tették a sulimosdókat.

Forrás: --

Vonatozás az egyes vonalon

Hogy juthatunk el Budapestről Győrbe?

Forrás: Getty Images

Végig Maddie McCann szülei álltak lányuk eltűnése mögött?

Összeszedtük a 11 éve történt bűntény lehetséges okait.

Kényszeresen hizlalják a nőket: sokan 200 kilót is nyomnak

A 8 éves lányok akár 140 kilósak lehetnek.