Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Családokat segítő programot hirdetett Orbán Viktor

Hitelleírás, diákhitel-elengedés, babakötvény, bölcsődeépítés is van a programban.

Forrás: Talán Csaba

Jó lenne, ha a néző 
a ruhatárban hagyná a gondjait

Nemcsák Károly mesél színházáról, magáról és a 30 éves Szomszédokról is.

Egymillió felett a Rádió 1 hallgatottsága

Jól megy a Reggeli Show is, épp most zajlik egy roadshow-juk.

Rákos a magyar sztár: Próbálom tudatosítani, hogy ne féljek

Bejött az orvos, és azt mondta, maga rákos.

Borzalmas részletekről beszéltek a kizuhant kislány szülei

Tudtuk nélkül hagyta magára a hároméves kislányt a keresztanyja és az ablakot is ő hagyta nyitva - mondták a Tényeknek.

9 tonna lejárt húst foglaltak le egy koszos boltban

Lefagyasztották a darabolásból visszamaradt húsokat.

A nézők is szavazhatnak a Virtuózokra

Most először akár már kiesett kedvencüket is versenyben tarthatják.

Itt egy rendes, mozgalmas, látványos Trónok harca-előzetes

A korábbiaknál is nagyobb csaták várhatóak.

Idén indul Kapolcson a Kapolcska

Tehetségkutatót és művészeti fesztivált rendez gyerekeknek Márta István.

Ilyen finom erotikát ritkán látni magyar filmben

A bizonytalan flörtölések izgalmát egy vak fiú és egy látó lány ismerkedésén keresztül élhetjük át.

A bor világnapján nyit az új online piactér

Tucatbor helyett családi pincészetek és kistermelők borkülönlegességei jutnak el hozzánk.

Közelebb lehet a Földön kívüli élet, mint hinnénk

Radioaktív anyagok bomlása segítheti az élet fennmaradását az Európén és a Plutón.

Átalakítja és megritkítja a mobilkínálatát a Sony

Befejezi a felső-középkategóriás telefonok gyártását a vállalat.

Június elsején indul az Xbox One játékbérlési programja

Havi 2500 forintért száznál is több címmel játszhatnak szabadon a gamerek.

Forrás: Georgina Rodriguez Instagram

Új munkája van 
Cristiano Ronaldo barátnőjének

Többé nem dolgozik eladóként a 22 éves Georgina Rodriguez.

Forrás: Collection Christophel/C Eon Productions/Eon Productions

Ez az elbűvölő történet Roger Moore-ról önt is elérzékenyíti majd

Egy kisfiú csak a kémet látta benne, és ő ezt frappáns módon kezelte.

Minden a helyére kerül

Forrás: Image Source/Zero Creatives

Hat nyugdíjas 
1,8 milliót kap havonta

Miközben az idei átlagnyugdíj 124 ezer forint.

A gyorsuló infláció megeszi 
az óvatos megtakarításokat

Lehet-e bátrabbnak lenni 
a befektetéseknél? A szakemberek szerint igen, de csak ésszel!

Budapesti konferencia az okos városokról

Ahogy egyre többen lakunk városokban, úgy válik fontossá a városok okosítása.

Három autógyártót is beperel Hawaii a rossz légzsákok miatt

Legalább tíz éve tudhatták, hogy veszélyes eszközöket szerelnek a kocsikba.

Megállíthatatlanok?

Forrás: AFP/Paul Ellis

Mourinho: Odaadnánk 
a kupát az elveszített életekért

Történelmet írt az MU-val, de mostantól egy ideig nem érdekli a foci.

Forrás: Lékai Máté/Instagram

Az első meccs volt párharc kulcs

A szegediek óriásit játszottak, de hiányérzetük van.

A kerékcsere is jól megy a Chelsea sztárjának

Eden Hazard egy F1-es pilótát hívott ki, akinek a gólszerzés lett volna a feladata.

Újrajátsszák az első ukrán-magyar futballmérkőzést

Ungváron pályára lép Détári Lajos, Pintér Attila és Véber György is.

Semmit sem tudni a rejtélyes holttestekről az Everesten

A nepáli hatóságok szerint nem is biztos, hogy vannak elhunytak a 4-es táborban.

Münchenben kapott profi szerződést Mario Götze öccse

Felix is Dortmundból érkezett a bajorokhoz.

Ennyit az életről

Forrás: Pinterest/Public Domain

A rómaiak parittyája olyan 
halálos volt, mint egy Magnum

Egy jó parittyás akár 130 méterről is halálra sebezhette az ellenfelet.

Meghalt Sztálin egyik unokája, 
a legfiatalabból amerikai punk lett

Alekszandr Burdonszkij színházigazgató volt.

Átverhető a Samsung Galaxy S8 íriszleolvasója

Kontaktlencsét kell helyezni a tulajdonos megfelelően részletes fotójára.

Van, ahol vigyáznunk kell 
a mosolygós smiley-val

Vidám emojikért ítélt a felperes javára a bíróság.

Forrás: AFP/MP/Leemage

Az FBI-t is 
érdekelhette Tesla halálsugara

Tizenkét érdekesség az Origón a világhírű feltalálóról.

Világhír

Fotó: Mudra László - Origo

Pásztor Anna: Ha négy csaj mászik négykézláb körülöttem, beszállok

Bírja a spontán helyzeteket, a koncertjein merész dolgokat is bevállal.

Penélope Cruz igencsak megváltozott

Első komolyabb tévés munkájára készül, Versace szerepében láthatjuk.

A Kincsem gyűjtötte a legtöbb pénzt a magyar filmek közül

Herendi Gábor magát váltotta 
a képzeletbeli toplista tetején.

Forrás: Fórum Hungary

Johnny Deppék 
most is tudtak okozni 
egy kellemes meglepetést

Akinek a szertelenül szórakoztató első rész a kedvence, annak be fog jönni az új Karib-tenger kalózai is.

Tisztázták, miért ment ki 
a rendőrség a magyar film 
cannes-i bulijára

Az az értesülés is igaznak bizonyult, hogy a hangmérnök karját eltörték.

Miről beszélgetett Roger Moore 
és Galla Miklós?

Természetesen szóba került a Monty Python is.

Csak próbálkozni kell, és sikerül

Szerelemből épített oázist az Alföld közepén

Korán meghalt felesége emlékére hozta létre a gróf a fantasztikus Pepi-kertet.

Forrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Masanobu Nakatsukasa

Egy sziget, ahová csak 
meztelen férfiak léphetnek be

Hamarosan a világörökség részévé válhat.

Forrás: Viasat3

Szánalmas, patkány férgek! - folytatódott az Exek az édenben

Franci legalább három embert vert át, volt indulat bőven.

52 évesen meghalt a tévés 
Marsh McCall

Számos sorozatban és show-ban dolgozott.

Forrás: Budapest Airport/Hardy Mihály

Ferdén állnak 
az új reptéri szálloda ablakai

Az év végén már fogadhatja az első vendégeket.

Lelepleződött egy Xbox-fiókokat fosztogató kínai cég

Hackelt fiókokon keresztül vásárolt FIFA-pontokat az iGSKY.

Hihetetlenül őrült autót 
építettek egy 120-as Skodából

Ezt garantáltan mindenki megnézi
 az utcán.

Forrás: MTI/Faluldi Imre

Egyre több külföldit 
érdekel a Keler Csoport

A Keler célja, hogy a magyar tőkepiacon egyedülállóként európai piaci szereplővé váljon.

A sztárok továbbra is távol maradnak a tőzsdétől

Egyre többen lépnek a piacra, de az Uber és az Airbnb még kivárnak.

Forrás: AFP/Photononstop/Yvan Travert

Négy magyar startup világhírre tör

Kínai és nemzetközi befektetők figyelméért folyik a verseny.

Óriási üzlet az e-kereskedelem

Éves szinten 15-20 százalékos magyar növekedés várható.

Forrás: --

Teszt! Ismered a legnagyobb retróslágerek dalszövegeit?

Próbáld meg magadban énekelni. Az talán segít.

Forrás: PlayboyRussia

Noémi az orosz Playboyban

Éljen a kubai-orosz-magyar-francia koalíció!

Nagy pácban az elefántok

Beleesett anya és borja a gödörbe. Mi lesz velük?

Minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének. Te is?

A holland nők miért nem lesznek depressziósak?

Berni lefeküdt Norbival

A kiesett Zsuzsi nem lesz feldobva ettől a videótól.

Miért sárgultok növénykéim?

Hiánybetegség okozza a kerti bajokat. Segítünk.

Elefánt ölte meg a vadászt

Rázuhant a társa által lelőtt állat.

Mad Max köztünk él

Divatirányzat született a film nyomán.

Gumicsizma vagy mokaszin?

Ha nem mindegy, hogy miben jársz.

Kemény volt ez a vihar!

A villám csapott bele ebbe az autóba.

Gond a Gourmet-fesztiválon

Tömött pénztárcára nagy szükség volt.

Őrült magyar rongálta meg Michelangelo Piétáját

Kalapáccsal esett a szobornak a férfi.

Mire képes egy foton

Így láthatod saját szemeddel a Jupiter bolygót.

Tízmilliók a kultúrára

Ahol fontos a közösség.

Nyolc hónapig éltem sztómazsákkal

Lehetetlen volt az elfogadás.

Forrás: Fleur Olby/Fleur Olby

Az alkohol öl és butít

Harcolj a fogyasztása ellen.

Döntsön most!

Csak pár napig tart az akció.

Írj a nagy dologról! 

És nyerj 50 ezer forintot!