Forrás: Origo

10 meglepő név, amit 
magyar sztárok adtak a gyerekeiknek

Ádin, Nátán, Zénó, Zora, Benedikt, Mici és Medox - miért választották ezeket a fura neveket a hírességek?

Forrás: MTI/Lakatos Péter

Látványos ünnepi vízi és légi parádé a Dunánál - fotógaléria

Fantasztikus képek az augusztus 20-i eseményről.

Áder János: Magyarországnak ragaszkodnia kell a nyugati kultúrához

A köztársasági elnök augusztus 20-ai ünnepi beszédében a hazaszeretet fontosságát hangsúlyozta.

A ''nagybeteg'' Jean-Claude Juncker ezúttal Arnold Schwarzeneggerrel ivott

Legutóbb a dublini NATO-csúcson láttuk tántorogni, akkor azzal magyarázta, hogy isiásza van.

Vágó István szerint a magyarok inkább pornót néznek, mintsem híreket

A "kvízprofesszor" szerint nem 
az ellenzék, hanem a magyar emberek hibája, hogy nem jut el hozzájuk 
az ellenzéki üzenet.

Ellenzéki ''nyomorgás'': Egzotikus külföldi utakon harcolnak

Erzsi macska gazdája bevallotta, hogy 
a "nagy diktatúra" és "rémes mélyszegénység" közepette bejárta 
az egész világot.

Érdektelenségbe fulladt a Jobbik augusztus 20-i rendezvénye

Pedig a pártvezetés mindent bevetett: tízezer forintot ígértek a főzőversenyen részt vevő csapatoknak.

Megerőszakolt egy 17 éves fiút 
a MeToo-mozgalom fő harcosa

Asia Argento színésznő vádolta Harvey Weinsteint, hogy megerőszakolta. Kiderült, ő egy fiúval tette ugyanezt.

Nem kerül börtönbe a betegét megerőszakoló orvos

Bár bűnösnek találták, az esküdtek úgy döntöttek, szabadon távozhat Shafeeq Sheikh.

Muszlim bűnbandák nőkre vadásznak írországi szórakozóhelyeken

Általában megpróbálják elszigetelni társaiktól a védtelen nőket.

Kilőtték a második veszélyes tusnádfürdői medvét

Július óta négy ember sérült meg medvetámadásban.

Brutális baleset: rendőrautó karambolozott Vácott - galéria

Többen megsérültek, egy ember súlyosan. Nézze meg a baleset képeit!

Más érintős bankkártyájával fizetett egy pécsi férfi

Már nagyon bánja, hogy nem adta le 
a bankkártyát.

Forrás: PhotoAlto/Téo Lannié

Ezeknél a cégeknél a legrosszabb dolgozni az alkalmazottak szerint

Bemutatjuk, melyik vállalatoknál kínszenvedés a munka.

Elvették Alonsóék csapatától
a silverstone-i győzelmet

Túlságosan meghajlott a Toyoták fenéklemeze az ellenőrzésen.

Profi bokszolók csatája: Saunders csirkét vágott Wilderhez - videó

A botrányairól híres sportoló szerint az étel már kihűlt, és amúgy sem kívánta.

Forrás: Youtube

Horrorbaleset az IndyCarban: csoda, hogy túlélte

Súlyos sérülésekkel vitték kórházba Robert Wickenst.

Videó

Tűzcsóvát húzott a repülő, 
amikor az orra a betonhoz ért

A perui gépnek nem nyílt ki 
az orrfutóműve a leszálláskor.

Ismert Big Brother-szereplővel pancsolt Csonka Pici

Egy élményfürdőben lubickoltak.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Hűtse le 
magát a magyar válogatott pólókapus szexi képeivel!

Gangl Edina megmutatta magát úszódressz és sapka nélkül.

Forrás: YouTube/Observator TV

Brutális szexuális 
erőszakok, amiket nők követtek el

Bedrogozzák őket, késsel fenyegetőznek, ellopják 
a spermájukat. Elképesztő történetek.

A magyar családok a sikeres nemzet alapkövei

Külön virágkocsit kapott a Családok éve a debreceni virágkarneválon.

Kálmán Olga már a számokkal is gondban van

"Többszázezres" facebookos közösségről beszél, miközben 21 ezren követik az oldalát.

25 ezer néző a Csíksomlyói passión

Hatalmas siker volt az előadás.

Magazin

Forrás: Fortepan/Kotnyek Antal

Kiss Manyi, aki ágyútöltelékből lett az egyik legnagyobb drámai színésznő

Újrakezdései, szerelmei, sikerei, pusztító magánvilága.

Régi és új fotókon a csodálatos Amy Adams

44 éves lett az öt Oscar-díjra jelölt színésznő.

Az eredeti csajokat is bevennék az új Bűbájos boszorkákba

A főnök szívesen látná Alyssa Milanóékat.

szórakozás

Forrás: Youtube

Így ne vágjuk fel a hagymát!

Vegyünk fel inkább búvárszemüveget.

Csíksomlyói csoda

Vidnyánszky Attila: a Nemzeti Színház a nemzet színháza. Hihetetlen sikerű, katartikus előadás 
a csíksomlyói nyeregben.

Forrás: picclick.de

Ismeri 
ezeket a konyhai eszközöket?

Ha nyalt fagyit két forintért, akkor biztosan. Nézze végig képgalériánkat, és nosztalgiázzon!

KRIMI

A divattervező az ötödik áldozata volt, mégsem léptek a rendőrök 

Gianni Versacéval egy őrült sorozatgyilkos végzett, aki utána megölte magát.

Kést kapott elő, amikor tetten érték

A megkéselt áldozatot súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Forrás: Twitter/Politwika

Utolsó fotók: emberek, 
akik a halálba szelfizték magukat

Fiatalok, akik mindenre képesek voltak egy fotóért, és belehaltak.

Megerőszakoltak egy tízéves gyereket Dombóváron

A férfi az erőszak után kést szorított 
a nyakához.

Halott apja milliósra nőtt tartozását követelik a hároméves gyerektől

Harmincezres, be nem fizetett telefonszámlával kezdődött a történet 
a Tények riportja szerint.

Sport

Forrás: Instagram

Amikor Ed Sheeran 
találkozott a fociistennel

Zlatan Ibrahimovic megint szerénytelent posztolt.

Olasz sztárbíró vezeti 
a Vidi BL-mérkőzését

Gianluca Rocchi az AEK-nek már fújta a sípot, 
a magyar csapatnak még soha.

Kilenc magyar érem a dublini paraúszó Európa-bajnokságon

Pap Bianka megvédte címét, Illés Fanni pedig meglepetésgyőzelmet aratott.

Nem tudtak lemondani a hancúrról, hazazavarták a kosarasokat

Nagy árat fizettek az éjszakai pillangókkal töltött éjszakáért.

Pénz

Forrás: Zirig Árpád

Egy egyszerű szerkezet, amellyel előbbre gördült a gazdaság szekere

Egykor elengedhetetlen tárolóeszköz volt, mind a mai napig fontos mértékegység.

Ez a cég szép csendben 
kifigyeli a bankkártyák adatait

A bankok titkos fegyvere a digitális háborúban.

Tíz munkakör, ami már 10 év múlva eltűnhet - galéria

A robotmunka egyre inkább előtérbe kerül.

A cég, amely robotok helyett gondolkodó autókat gyártana

Szerintük egy önvezető autónak többet kell tudnia a lefektetett szabályok betartásánál.

Milliárdokat kapnak a kkv-k

A kkv-k nyernek a pályázati pénzek átcsoportosításával.

Így menekülhet meg 
az olajpiac

Az amerikai palaolaj segíthet a következő hónapokban.

Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Arno Burgi

Beköszönthet a fapados vasúttársaságok kora?

Néhány év múlva feje tetejére állhat mindaz, amit európai vonatközlekedésként ismerünk.

A svédeknél is téma az EU-ból való kilépés

A Svéd Demokraták népszavazást írnának ki róla.

A 10 milliós metropolisz, melynek harmada víz alá kerül 2050-re

Képgalériával mutatjuk be a várost, amelynek lakói szó szerint elsüllyesztik magukat.

Tévé

Forrás: AFP/2018 Getty Images/Neilson Barnard

Óriási korkülönbségek vannak
a szerelmes sztároknál

David Hasselhoff nemrég vette el 28 évvel fiatalabb párját, de nem ő az egyetlen, aki így fiatalodik.

Rázós jelenetek, amelyeket 
nagy tévésztárok sem vállaltak

Milyen poén maradt ki a Jóbarátokból? Hogy lehetett volna még durvább 
A szolgálólány meséje?

Forrás: Instagram - Dér Heni

Szédületes formában Dér Heni

Ó, azok a hasizmok!

Sztárok, 
akiket hidegen hagy a luxus

54 négyzetméter, mi az Hollywoodban? Van olyan sztár is, akinek sokáig egy lakókocsi volt az otthona.

Forrás: Instagram/Lorena Medina

Gyönyörködjön a Playboy 
augusztusi barna bombázójában!

Lorena Medina a legújabb playmate, 
az Instagram-oldaláról válogattunk.

Színház, mozi, zene

Forrás: Collection Christophel/C Danjaq / Metro Goldwyn Mayer/Danjaq / Metro Goldwyn Mayer

Pierce Brosnan 
elmondta a véleményét 
Daniel Craig Bond-filmjeiről

Nincs elragadtatva, és tudja, hogy ki a hibás.

Roman Polanski esete a nőkkel 
és az Antikrisztussal

Roman Polanski 85 éves, ebből az alkalomból emlékezünk egyik legjobb filmjére, a Rosemary gyermekére.

Újra összejöttek a Grease sztárjai - fotók

John Travolta és Olivia Newton-John együtt ünnepelték a 40. évfordulót.

Meghalt Neszmélyi Magdolna

A színésznő évek óta súlyos betegséggel küzdött.

Gasztro, utazás, autó

Elvitte egy tesztkörre a BMW-t, az ajtón át hozta vissza

Már épp le akart parkolni, amikor összekeverte a gázt a fékpedállal.

Itt a bizonyíték, hogy egy Lada mindent kibír - videó

20 tonnát tettek rá, és még akkor is képes volt gurulni, utána meg simán elhajtott.

Forrás: NORTHFOTO/Rehman Asad / Barcroft Media/Rehman Asad / Barcroft Images

Újabb sikeres műtétet végeztek el a bangladesi sziámi ikreken

2010 óta dolgozik eredményesen a magyar orvoscsapat.

Egy falat ebből, és kész a cukorsokk

Összegyúrták a legdurvább édességeket. Videóval.

Ki mondta, hogy az üres mosószer-flakonnak a kukában a helye?

Készítsen belőle konyhai eszközt! Videóval.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

A gyerekvállalást is 
olimpiai ciklushoz kötjük

A válogatott pólókapus, Gangl Edina 
és tévés szerelme, Molnár Mátyás kapcsolatát a vízilabda határozza meg.

Ez az iPhone gazdagoknak szól, de még nem létezik

127 000 dollárba kerül az arannyal bevont, 2018-as iPhone X.

Az iPad mini halott

Idén ősszel nem lesz új iPad mini táblagép.

Forrás: AFP/Leon Neal

Pária lett a brit részvénypiacból

A befektetők nem kérnek a londoni papírokból.

Megvan a világ legizgalmasabb devizája

Súlyos kilengések várhatók, már készülnek a befektetők.

Olaj helyett sci-fi technológia

Így alakul át Szaúd-Arábia gazdasága.

Elbukhatnak a befektetők nagy kedvencei

A kereskedelmi háború 
a luxusrészvényeket is fenyegeti.

Forrás: Origo

A nosztalgiára 
is lehet sikert építeni

A régi, már jól ismert márka hat 
az érzelmekre és azonnali vásárlásra késztet.

Kiállíthat-e saját magának számlát 
a vállalkozás?

Autószervíz saját maga javítaná 
a karambolos saját autóját, de a biztosító számlát kér.

Teszt: István király és a Szent Korona 

Ki minősítette nemzeti ünneppé és ki nyilvánította munkaszüneti nappá 20-át? Kvíz.

Megveszem, ha nagy leszek!

Gyerekkorunk kedvenc verdái.

Hogy fér ki a baba
azon a kis lyukon? (18+)

Ezekből a kendőzetlen szülésvideókból mindent megtudhatsz.

A tíz leggyakoribb aggodalom

Ezektől félnek legjobban a szülők.

Így éljük az életet?

A fitneszvilágbajnok jól érzi magát.

Választhatok, de nem akarok

Érdemes kilépni a komfortzónából!

Nem sikerült a vagánykodás

Ó-ió-ció-áció-láció-uláció-tuláció-atuláció-ratuláció-GRATULÁCIÓ!!!

Gyömöszkélős kiselefánt

Mindenkinek kell a törődés.

Tengeri szörnyek

A legtöbbjük teljesen ártalmatlan.

Így kerüld ki a bringásokat!

Másfél méter legalább legyen.

Bayern: kellemetlen kérdések a müncheni szezonkezdéshez

Ami rossz volt tavaly, az nem fog idén megjavulni a büdös nagy semmitől.

Kutyaházat bármiből

Buksi megérdemli az egyedi házat!

A rómaiak és a háziállataik

Fontos szerepük volt a halálkultuszban.

Ezekkel válnak nevetségessé a középkorúak:
ó, csak ezt ne vedd fel!

Hatalmas bakik, amelyek miatt tuti kiröhögnek.

Elhagyta terhes barátnőjét az RTL Klub sztárja: a lány a szüleihez költözött Borsodba

"Nem igazán értette, miért szakítok vele, meg nem is akart elköltözni."