Forrás: MTI/Mohai Balázs

Közös politikai alapon áll 
Benjamin Netanjahu és Orbán Viktor

Yossi Amrani, Izrael magyarországi nagykövete a miniszterelnöki csúcstalálkozó előtt nyilatkozott az Origónak.

Darák Péter: Konkrét ügyekben nem döntök

Az ügyelosztásnál nem szempont a bíró világnézeti irányultsága.

Hogy maradt magára egy egész generáció?

Lánczi Tamás írása az Origónak.

Hadházy Ákos kimondta: megrendszabályozná a neki nem tetsző médiumokat

A politikus sajátosan értelmezi 
a demokrácia fogalmát, egészen az 50-es évekhez nyúlna vissza céljainak megvalósításához.

Szenvedélyünk Tusványos: fontos versenybe nevezett Magyarország

Orbán Viktor idén is ott lesz 
a székelyföldi szabadegyetemen.

Így változik a választási törvény

Fizethetnek a rosszul teljesítő pártok jelöltjei. Fegyelmit kaphat a választási iroda vezetője.

Politikai forradalom zajlik Skandináviában

A mértéktelen bevándorlásból és 
a bűnözésből egyre inkább elegük van 
az északi népeknek is.

Japánban a hőség miatt többen meghaltak, ezrek kerültek kórházba

Sok idős spórol a légkondícionálóval, ami végzetes számukra.

Ellenőrizték az aquaparkokat: 56 vízieszközt betiltottak

Több mint 2,5 millió forint összegű bírságot is kiszabtak.

Forrás: Origo

Bombázó tévésztárral jár
Szalai Ádám

Egy német valóságshow szereplője a magyar válogatott focista szerelme.

Forrás: Facebook.com
Videó

120 km/h-val 
száguldott egy kisfiú az autópályán

Meg is dicsérték, amikor megelőzött egy nyergesvontatót.

Huszonhét migráns bújt el egy kamionban, Csanádpalotánál

Iraki, iráni és szír állampolgárnak mondták magukat.

Többen meghaltak, összedőlt két épület Indiában

A mentők eddig négy holttestet találtak, de még tucatnyian lehetnek a romok alatt.

Forrás: Getty Images/2017 Chesnot/Chesnot
képgaléria

Ezekben a cégekben 
bíznak a leginkább a mai fiatalok

Csoki, cipő és a filmek éltetik a Z generációt.

Tüntetnek a székelyföldi románok

Szerintük egy új törvény kiszorítja a román nyelvet Székelyföldről.

Meglesz az egymillió hitelesített aláírás a határon túli magyarok érdekében

Három országban még nem zárult le az aláírások hitelesítése.

Vissza kellene hívnom dolgozni a szabadságon lévő kollégát, mit tegyek?

Nem egyszerű megoldani a nyári szabadságolás alatti helyettesítést.

A szokásos csalást vetette be a tatabányai autókereskedő

A legtöbbször bejön, most azonban résen volt a vevő.

Leszakadt a terasz 
a násznép alatt

Negyvenen zuhantak 
a mélybe, tizennyolcan megsérültek.

Magazin

Mindkét szülő az alkoholt választotta

Milyen az, ha valakit szeretnek a szülei?

Megérkezett a Bohém rapszódia első igazi előzetese

A teaser még csak a hangulatot mutatta meg: most már sejthető, remek film született a Queen történetéből.

szórakozás

Elmaradtak a júliusban várt tömegek a horvát tengerparton

Horvátországtól valószínűleg Törökország és Egyiptom szívta el 
a nyaralókat.

Forrás: Shutterstock

Így készítheti el
a legfinomabb húsgombócokat

Csupán ezt a pár lépést kell követnie.

Lehet izgalmas a gluténmentes diéta!

Nem hiszi? Győződjön meg róla!

Mercedes: Pontokat vesztettünk, de a miénk a leggyorsabb autó

Toto Wolff pohara félig teli. Motorcsere nélkül is erősödhet az Ezüstnyíl.

Megvan a világ legjobb légitársasága

Az első tízben kilenc ázsiai és egy európai cég szerepel.

Forrás: University of Exeter

Az X bolygó helyett valami 
sokkal izgalmasabbra bukkantak

Kakukktojás kering a Jupiter körül. A bolygó ismert holdjainak száma elérte a 79-et.

Megszületett Nyári Dia kisfia

Már kép is van a kicsiről.

Nyers hal egy női mellen

Meztelen testekről ehetünk szusit. Képgaléria.

Pénz

Forrás: Dreamstime
Galéria

Ennyibe kerülne megépíteni 
a világ hét csodáját

Az első helyen álló büdzséje többszöröse a többi haténak.

Ennyi pénzt spórolhat, ha kezdő cégbe fektet

Négy év alatt összesen 7,2 millió forint társasági adókedvezmény is összejöhet.

Így lett az Amazon vezére a modern kor leggazdagabb embere

Bill Gates hátránya már 55 milliárd dollár.

Színház, mozi, zene

Forrás: Smokie

Életműkoncertet ad 
a híres brit zenekar Magyarországon

A Smokie novemberben lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

Punnany Massif: soha nem látott szülinapi kavalkád a Parkban

Az első ezer vendég meglepetést is kap szombaton.

Csillagtúra Puccinivel, avagy újraevangelizálni Magyarországot

Ókovács Szilveszter írása az Origónak.

A vb sztárzenészével énekelt együtt a magyar tehetség

Közös számukhoz videóklip is készült.

Tudomány, Tech

Forrás: Pinterest

Száz éve süllyedt el 
a Titanic túlélőit megmentő gőzös

Német torpedó végzett a Royal Navy kötelékébe besorozott világhírű óceánjáróval.

A mobilokba is jön a DDR5 memória

Leleplezte a világ első LPDDR5 memórialapkáját a Samsung.

Játékokat tiltottak be a gyermekek öngyilkosságai után

Szaúd-Arábia négy tucat videojátékot vetet le.

Ezekkel az emojikkal újít az Apple

Több mint 70 eddig nem látott emojival újít a készülékein az Apple.

Jóval az új iPhone-ok előtt lehet majd rendelni a Galaxy Note 9-ből

Több mint egy hónappal korábban lehet majd Galaxy Note 9-et rendelni, mint új iPhone-t.

Forrás: Wikimedia Commons

Fojtogató lőporfüst töltötte be 
az Ipatyev-ház pincéjét

100 éve gyilkolták meg a Romanov-dinasztia utolsó tagját, II. Miklós cárt és családját.

Forrás: Magyar Filmarchívum

A kommunista Hamlet, 
aki megbánta bűneit

Gábor Miklós egy nemzedék számára volt a tökéletes apafigura. Egy másik nemzedéknek pedig a tökéletes kommunista.

Wear OS-re épít az új Emporio Armani okosóra

GPS és NFC is van az Emporio Armani Connected 2018-ban.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Unsplash/Ashley Satanosky

Ahol a latinos 
pezsgés rendezettséggel párosul

Nem túl nagy kedvvel repültem el Miamiba, de ez a sokarcú város hamar megvett magának.

Felhúzta magát a nyaralótulaj 
a bunkó parkoláson, durva cetlit írt

A szomszéd nem tudta az illemet, megkapta a magáét.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Gőzerővel 
épül az új nemzeti aréna

Már a tetőszerkezet is felkerült.

Az USA-ba menekülnének 
a kínai milliomosok

A gazdag kínaiak több mint egyharmada hagyná el országát.

A bankok robbanthatják most fel 
a részvénypiacot

Három amerikai nagybank is jelent pénteken.

Forrás: 123rf.com

Megvan, 
mikor jöhet a nagy összeomlás

Már időzítik a részvénypiac mélyrepülését.

Így csökkenthető legálisan a GVH bírsága

Kevesebb mint harmadára csökkentette a bírságot a GVH a vállalkozás együttműködése miatt.

Eljött a kor, amikor a nyaralás alatt is aláírhatók a céges iratok

Elég hozzá egy okostelefon. Na és persze az e-aláírás.

Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Nem nagyon kampányoltak 
a cégek a focivébével

A cégek mindössze tíz százaléka használta ki a milliókat lázban tartó rendezvényt.

"Randevúm van a főnökével" - 
Ki mit mondott a halál kapujában?

Ha valaki arról volt ismert, hogy szellemes, hogy minden egyes papírra vetett gondolata kincset ér, akkor nem csalódhat benne a közvélemény a halálakor sem.

Túl sok húst eszünk!

A zöldségtől is jól lehet lakni? Ettől igen.

Gondok vannak a tisztasággal a szentesi szülészeten

KIlenc és tíz pontok a kórháztesztben.

Napozási balesetek

Ne felejtsd a nap erejét,  told a faktort.

Ante Rebic nagyvonalú tette

A horvát focista kifizette szülőfaluja lakóinak banki hiteleit. És a Dzsudzsák?

Fogaimat egy babáért!

Nemcsak a reggeli hányás veszélyezteti a fogak állapotát, a hormonváltozás is.

A békezarándok küldetése

öbb mint 40 ezer kilométert gyalogolt.

Minden út bringaút!

A bringás közlekedés előnyei.

Rablás az Apple boltjában

Harminc másodperc alatt 27 000 dollár értékű terméket kapkodtak össze.

Bacon tekercses dobverők

Csirkecomb vele sült zöldségekkel.

Kiakadtak Michelisz szurkolói

Elégedetlenek a WTCR követhetetlen szabályrendszere és büntetései miatt.

Luxustáskává alakított romok

Fölösleges javak, a bolygó meg rohad.

Nyári gyümölcsös túrós süti

Pillanatok alatt összedobható a recept.

Váratlanul kirúgták az RTL Klub népszerű sztárját

Így közölték, hogy nem tartanak tovább igényt rá.

Utolsó interjúját adta Törőcsik Mari:
nincs jól a színésznő

"Nem biztos, hogy szükség van még rám."