Jogosan kérheti vissza az LMP Hadházy mandátumát

Nem fogja visszaadni mandátumát, ugyanis saját érdekeit a párt érdekei elé helyezi - mondja a Nézőpont Intézet elemzője.

Hétvégén végleg szétszakad a Jobbik

Toroczkai László szerint a pártból kivált radikálisok egy éven belül erősebbek lesznek, mint a Jobbik.

Így fogták el a kommandósok 
a migránscsempészbanda tagjait

Legalább 150 illegális bevándorlót segítettek.

Júliustól fontos változás jön a magyar jogosítványoknál

Komoly terhet vesznek le 
az autósokról.

Hét hónap után lett meg 
a félmilliós pénztárca

Elképesztő dolog történt 
a tárcáját elkeverő nővel.

Van egy hely Budapesten, ahol autónként 70 ezer 
az utcai parkolás ára

A lakók nem bírják 
a terheket, felülvizsgálhatják a rendszert.

Videó

Ezzel a szakadt abronccsal vitte az utasokat 
a busz a Keletiig

Rendőrt hívtak a sofőrre, 
a vizsgálat elindult.

Magazin

szórakozás

Kiderítették, melyek a világ legtisztességesebb városai

Büszkék lehetünk magunkra, Budapest dobogós helyen végzett.

Ezeket a kincseket rejtették el hazánk északkeleti csücskében

Tudja, hogy milyen a telkibányai kőtombola? És, hogy mit lát Zemplén őrszeméből? Mutatjuk.

egyperces tudomány

Tudja-e, vajon miért pont a gólya hozza a babákat?

A kultúrtörténet érdekes kérdése, hogy miért éppen a gólyához kötődik a gyermekáldás.

Halomszámra ölik a kutyákat Dél-Koreában a húsukért

Elítéltek egy szaporítót, a per történelmi jelentőségű.

Pénz

Forrás: AFP/Thierry Foulon

Közel négymillióba került 
a családnak a fiuk netezése

Valószínűleg ez volt minden idők legdrágább családi kiruccanása.

Hétszer csapott le a webáruházra 
a fogyasztóvédelem

Nem könnyű információt szerezni 
a jogsértő online shopokról.

A sofőrködő nők átalakíthatják 
a szaúdi gazdaságot

A szaúdi reformok részeként mostantól 
a nők maguk is vezethetnek 
a forgalomban.

A kitermelés mérsékelt emelésében egyeztek meg az OPEC-tagállamok

Elsősorban azért, mert Szaúd-Arábiának végül sikerült meggyőznie Iránt.

A kezdőknek is jó üzlet csatlakozni egy sikeres franchise-hoz

Több kiforrott és sikeres hálózat működik Magyarországon.

Időarányosan kell kiadni 
a szabadságokat

Főleg a kisebb cégek vannak elmaradva a szabadságok időarányos kiadásával.

Copycat: Így másolják egymást 
a világ legnagyobb vállalatai

A Facebook szerint nem szégyen másolni a riválisokat, főleg ha hatékony.

Véget ért a görög válság

Az euróövezet pénzügyminiszterei elégedettek a görög reformokkal.

Világszerte 10 ezer embert küld el 
a T-Systems

Elbocsátásokkal küzdenek a veszteség ellen.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Youtube

Mit gondol, ez ehető?

Ne hagyja, hogy becsapja a szeme!

A legjobb balatoni éttermek, borozók, pékségek és cukrászdák egy helyen

Böngéssze az étteremkalauzt, hogy még jobb legyen a balatoni nyaralás.

Forrás: Shutterstock

Ezért egyen fokhagymát

Azt is megmutatjuk, hogyan fogyassza.

Forrás: Shutterstock

Szétreped 
a virsli főzéskor? Segítünk!

Tudja, hogy lehet elkészíteni úgy, hogy ne durranjon szét? Legközelebb így 
készítse el!

Ehető ruhák a kifutón

Ezek a ruhák csokoládéból készültek. Képgaléria.

Hibás spagettiket talált a Nébih

A tápértékekkel volt baj.

Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

A semmiért dolgozzák 
halálra magukat a japánok

A tokiói kormány is beavatkozik 
a brutális körülmények miatt.

Kína szép csendben a mesterséges intelligencia királya lesz

Míg mások csak beszélnek, Kína önti 
a pénzt a területre.

Szólhat a vészharang? Beütött 
az infláció az eurózónában

Bőven lenyomták a várakozásokat 
a májusi adatok.

Kolbászos kiflifelfújt

Kármentő finomság.

Kásler és a nagy onkológiai átalakítás

Mit árul el a miniszter eddigi munkája: a magyar rákosok, rákkezelés állapota?

Mire számíts,
ha kórházba kerül a gyerek?

Összeszedtük, mit érdemes a kórházba vinni és mire érdemes felkészülni.

Hé, biciklisek!
A zebrán tolni kell!

Jó lenne, ha mindenki betartaná
a KRESZ-t, és nem pdig pampogna róla.

Hihetetlen utcai festészet

A 3D grafika mesterei.

Írj a közlekedésről, megéri!

Havi 200 ezret kereshetsz vele.

Dugópokol a belvárosban

Ma ne vitatkozz a navigációval.

Szexuális támadás áldozata lettem a buszon

A végén persze megúszta a vigyorgó férfi, sőt, még ő jelentette föl a sofőrt.

Paprikás mexikói kukoricaleves

Gyorsan kész, vébére, melegben príma.

Egyetlen, halálos csapás

Így öl a gyilkos bálna.

Miért nem tudok lefogyni?

Katus Attila elárulja a sikeres fogyás titkát és buktatóit.

Így öli meg magát
egy kisgyerek

A kerti medence a nyár néma gyilkosa. Nagyon óvatosnak kell lenni.

Az én apám egy igazi hős

A lángok közül mentette ki autóversenyző fiát.

Gokart + foci = ez

Furcsa sport a gépesített labdarúgás.

Ezért ne kapkodd el
a tapsolást a repülőgépen

Keményre sikerült a leszállás.

Nagy fordulat az időjárásban

Erre a kombóra számíthat a Balatonon.