Forrás: Youtube

A Jobbik tévéjéhez 
is többmilliós nagyságrendben érkeztek fekete pénzek

Kisberk Szabolcs, az N1TV volt főszerkesztője tálalt ki, hogyan működtek a dolgok a párthoz közeli médiában.

Ezért szűnt meg 
a lakás-takarékpénztári rendszer

A Gazdasági Versenyhivatal már 2011-ben súlyos problémákat látott. Nem lehetett tovább várni.

Orbán Viktor Manfred Weber jelölését támogatja

Az Európai Néppárt vezetőjét fogják megválasztani.

Kiújult Juncker isiásza

Az Európai Bizottság első embere a most zajló uniós csúcson meglehetősen furcsán viselkedett. Megint.

A brit kormányfő nyitott az átmeneti időszak meghosszabbítására

Az eredetileg 2020 végéig tervezett átmeneti időszakot további egy évvel hosszabbítanák meg.

Soros György Ukrajnában: üzleti érdekek a háttérben

A hatalom kulcspozícióiba a saját embereit ültette már jó előre.

Letartóztatták Soros emberét Las Vegasban

A szélsőbalos aktivista egy republikánus kampánymenedzser nőt inzultált.

Gyurcsány Ferencék megálmodták, a Jobbik ellopta az Ellenállás Napját

Az ellenállók tartsanak össze, még az egymás ötleteinek ellopásában is!

Nyomozás indult Gyurcsány Ferencék cége ellen

Megalapozott lehet a gyanú: az Altus Portfólió jogosulatlan pénzügyi tevékenységet végzett.

Demeter Márta ügye rámutatott, hogyan is működik az ellenzéki sajtó

Bencsik András szerint most láthattuk, mennyire egy kéz vezérli őket.

Sikeresen és eredményesen működött tavaly a jegybank

Az alapítványok vagyonukat hatmilliárd forinttal gyarapították, mondta Matolcsy György jegybankelnök.

Kósa Lajos: Ez a választás az EU jövőjét dönti el

A Fidesz alelnöke a jövő évi választások tétjéről beszélt.

Budapest Európa egyik legbiztonságosabb 
fővárosa a főkapitány szerint

Arcfelismerő kamerák kerülhetnek 
az utcákra, így sokkal könnyebb lesz elkapni a bűnözőket. Interjú.

Eljárást kezdeményeznek az elítélt szegedi alpolgármesterrel szemben

Botka László továbbra sem hajlandó elítélt munkatársai felmentésére.

Puzsér Róbert továbbgörgeti a nagy baloldali főpolgármester-viccet

A magát (joggal) esélytelennek tartó humorista egy majdnem teljes interjút szentelt Karácsony Gergely szidalmazására.

A német szövetségi politikára is hatással van a bajor választás

A szociáldemokrata párt túl van értékelve a kormányzatban, állítja a Századvég Alapítvány vezetője.

Forrás: AFP/Eliot Blondet

Kábítószer miatt bíróság előtt Macron félpucér ismerőse

Pár héttel korábban még a francia elnökkel ölelkezett.

Migránsok tartanak rettegésben egy francia várost

Erőszakosak, drogoznak, virágzik a prostitúció.

Ötéves gyerekeket is megerőszakoltak egy görög migránstáborban

Minden héten legalább egy táborlakót ér szexuális zaklatás.

Egyre több gazdasági bevándorló érkezik Európába

Az ELTE oktatója szerint az iszlám régió túlnépesedését akarják levezetni Európán.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Büszkének kell lenni, hogy ez egy magyar ember agyából pattant ki

Ilyen csodamű világviszonylatban is nagyon kevés van - mondta Vidnyánszky Attila az Origónak.

Rangos díjat kapott Sándor Szandra, a Nanushka tervezője

A legmagasabb szintű kormányzati elismerést kapta meg kedden.

Több millió eurós autóipari beruházás Érden

Új központ és tesztbázis is épül 
a városban.

Forrás: MTI//Krizsán Csaba

Lassan már 
egy hajó sem közlekedhet a Dunán

Napról napra csökken a vízszint, sorra dőlnek meg a rekordok.

Halálos vonatgázolás Sajószentpéteren

A 60 év körüli férfi át akart menni a leengedett sorompón.

Nem volt erekciója a futónőre támadó férfinak

"Szexet akarok" - ezt mondta a támadó Makai Viktóriának.

Forrás: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

Katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítottak 126 francia várost

A vízszint helyenként a tíz métert is elérte, sokan megfulladtak.

Fejlemény a VV Fanni-ügyben, megvan a DNS-teszt eredménye

Hónapok óta vizsgálják, ki segíthetett 
a gyanúsítottnak a gyilkosságban.

Kiderült, hogy mi okozta a szombathelyi gyerekek tömeges megbetegedését

Nem az étel, pedig sokan ezt állították, persze tévesen.

Szent háborúra készült a neonáci pár

Fegyvereik is voltak, gyereküket Adolnak nevezték el.

Forrás: Origo

Kamera rögzítette, ahogy a kercsi mészáros megveszi a töltényeket

Vlagyiszlav Roszljakov 21 embert ölt meg október 17-én, a Krím félszigeten lévő Kercs város technikumában.

Forrás: BMW

Itt a valaha volt legnagyobb BMW, ami azonnal kisöpri a belső sávot

Az X7 több luxust és ülést kínál, mint bármelyik elődje.

Törőcsik Mari a színpadra készül, 
de még nagyon óvatos

Ha minden jól megy, novemberben felléphet a Nemzeti Színházban.

Károsítja a szemet és az agyat 
a mobilok fénye, de mutatjuk 
az ellenszert

Alvásproblémákat és látászavart okozhatnak a kijelzők, ám van megoldás!

Schwarzenegger is megirigyelné Vadócz visszatérését - videó

A magyar focista újra Hongkongba igazolt, de az új Terminátorban is szerepet kaphatna.

Pintér Tibor: Fridi múltjából hozza 
a közönségességet

Valóban elköltözött a párja. Tanítgatta, de feladta.

Forrás: Origo

Állva zsákol 
a Los Angeles szerb centere

Boban Marjanovicnak fel sem kell ugrania, Vince Carter 41 évesen is elemében van.

Dárdai Pál: A fiúk döntik el, melyik válogatottban játszanának

Dárdai fiai csapatkapitányként szerepeltek a német korosztályos válogatottakban.

Fotó: Szabó Gábor - Origo
szpíker korner

Király Gábornak is tudnia kell, mikor kell valamit abbahagyni

Az NB I utolsó helyén áll a Haladás, a szurkolók a klublegenda ellen fordultak. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

A Ferrari kifogásolta, az FIA szerint szabályos a Mercedes kereke

Az Ezüstnyilakon maradhat a gyorsulásukat elősegítő fejlesztés.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Nyári Dia nagyon feszült, megmutatta a kisfiát

Nyáron szült, itt az első rendes fotó.

Ördög Nóra reagált a terhességéről szóló pletykákra

Nyíltan rákérdeztek, hogy jön-e 
a harmadik gyerek.

Orvosi vizsgálatokon esett át Weisz Fanni a gyerekvállalás előtt

Akkor sem ijednek meg, ha siket lesz a babájuk.

Jennifer Lopez új társa 
Horváth Pista

Új munkába fogott a szépség.

Forrás: Asia Wire

Etetési időben zuhant 
a cápák közé egy nő

A nő egy megbeszélésre sietett, és nem vette észre a nyitott akváriumot.

Megkéselte, megsütötte 
unokáját a kegyetlen nagymama

Az elmúlt évek legkegyetlenebb gyerekgyilkossága történt Mississippiben.

Emlékeznek Balázsra, akit megszívatott a biztosító? Csoda történt vele

Az Origón is nyilvánosságot kapott az ügye, és rögtön minden megváltozott.

Forrás: Austin Wolf/Instagram

Pornósztárral 
szexelt a gépen a légiutas-kísérő

Videó készült róluk, a férfit ki is rúghatják.

Itt a világszínvonalú új magyar busz, a belsejétől hanyatt fog esni - fotók

A busz az európai típusengedélyt is megkapta, kezdődhet a gyártás.

Forrás: Phanie/CHU BREST-GARO/PHANIE/Chu Brest-Garo

A gén- és sejtterápia lehet 
a század legnagyobb húzóágazata

Ha biztos szakmát akar, tanuljon génmérnöknek. Vagy bioinformatikusnak.

Ausztria elszívja a nyugat-magyarországi munkaerőt

A vas megyei cégek küzdenek a munkaerőhiánnyal, mutatjuk, hogyan kezelik.

Angol nyelvű portált indít a Romániai Magyar Demokrata Szövetség

Nem panaszkodni, hanem csábítani akar a Transylvanianow.com az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint.

Különleges kezdeményezés a Semmelweis Egyetem 250. évfordulója alkalmából

A Budapest Maratonon rosszul lett futó, Herendi Péter története adta az ötletet.

A HVG-nek nem jött ki 
a Paks II-matek

Hárfás Zsolt energetikai mérnök írása 
az Origónak.

Újságíró-gyilkosság: újra átkutatták a helyszínelők a szaúdi főkonzulátust

A The Washington Post megjelentette Hasogdzsi utolsó cikkét.

Biztosított a téli földgázellátásunk

A magyarországi tározók 4,6 milliárd köbméteres földgázkészlete fedezi a téli fogyasztást.

Összeomlott a világ legnépszerűbb videós portálja

Világszerte tapasztalható volt a probléma.

Az ENSZ visszahozná a burka viseletét Franciaországban

Közben a muszlim országokban sok nő már szabadulna a burkától és az iszlám elnyomás egyéb jelképeitől.

Különleges stúdiót nyitott a LEGO Nyíregyházán

A játékgyártó Kelet-Közép-Európában először a Nyíregyházi Egyetemen hozott létre ilyet.

Magazin

Forrás: TV2

Király Viktor 
szemet vetett Pásztor Annára

Mindketten csodálatosan néznek ki.

Ehető gyapotot állítottak elő génmódosítással

Fontos élelmiszerforrás lehet a gyapottermesztő országokban.

A szexbomba, akit felrobbantottak a Csendes-óceánon

Száz évvel ezelőtt született Rita Hayworth, a negyvenes évek első számú nőideál.

szórakozás

Megcáfolt mítoszok

A sütésnek ebben a szakaszában nem szabad megsózni a húst.

Ebben az étteremben pénz helyett Instagrammal fizethet

Minél nagyobb a követőtábora, annál többet ehet ingyen.

Már a lakásokba is bemerészkedik 
a magyar madárpók

Marása olyan erős, mint a lódarázs csípése, súlyos allergiás reakciókat válthat ki.

Lesz vagy kérek? Illemtan 
az alapoktól

Tanuljunk már meg emberként viselkedni!

KRIMI

Fotó: Mudra László - Origo

Megölte a szerelmét, aztán hazament szexelni a barátnőjéhez

Életfogytig tartó börtönre ítéltek egy fiatal fiút.

Nem engedik szabadon a badacsonyi gyilkosokat

A bíróság többek között attól tart, hogy a gyilkosok megszöknek, vagy megfenyegetik a tanúkat.

Így kaszáltak több százmilliót a csaló autókereskedők

Öt éven keresztül csaltak. Óriási összegeket nyertek.

Prostiknak adta ki a lakásait egy nő

Pápán és Bakonykoppányban is volt lakása.

Forrás: Makai Viktória/Facebook

Megvertek és szexuálisan 
zaklattak egy magyar sportolót

A nőre futás közben támadtak rá. Úgy megverték, hogy kórházba került.

Forrás: Nébih

Mocskos ruhában, csótányok között készültek a péksütik egy pesti pékségben - videó

Súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatra hivatkozva a Nébih azonnal bezáratta az üzemet.

Sport

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Rácz Félix szerint le kéne, 
de Erdei Zsolt nem mond le

A szövetség elnökének tiszta a lelkiismerete a felhalmozott adósság ellenére.

Nem Higuaín döntött, Ronaldo miatt kellett távoznia

A Juventus szintet akart lépni, neki pedig távoznia kellett.

UFC-bajnok a budapesti birkózó-vb-n

Henry Cejudo az első olyan ketrecharcos, aki korábban olimpiai bajnoki címet szerzett.

Minden idők legjobb magyar szereplését hozta a 2018-as ifjúsági olimpia

A magyar csapat 24 éremmel, 12 arannyal zárt Buenos Airesben.

Színház, mozi, zene

Forrás: AFP
Galéria

50 éves a filmtörténet 
leghíresebb autós üldözése

Mutatjuk a 10 legjobb képet 
a klasszikus filmről.

Szilágyi István 80 éves: csak nagy író és más semmi

Mert nem érdemes másról írni, 
mint az életről, a világmindenségről, meg mindenről.

Török Ádám: Amit csináltunk, az forradalom volt a társadalom ellen

A Mini énekese a hatvanas-hetvenes évekről, a rendszerváltásról és 
a könnyűzenei túltermelésről is beszélt 
a 888.hu-nak.

Tudomány, Tech

Forrás: GSC Game World

Itt a STALKER 2 első kedvcsinálója

A tervek szerint 2021-ben jelenhet meg a várva várt játék.

Ütős és olcsó monitorok az AOC-től

Trendik és funkciódúsak a budget termékek.

Kilenc tudós kapja meg idén 
a Tudomány Oscar-díját

A Breakthrough Prize majdnem olyan rangos, mint a Nobel-díj.

Megújult a macOS-re hasonlító Linux

Már tölthető az Elementary OS 5 stabil változata.

Notebook ruhába bújt Terminátor: Íme a Lenovo X1 Extreme

A Lenovo idei csúcs laptopja egy elegáns szörnyeteg!

Fantasztikus újítást kapott a Chrome

Viszont érthető, hogy a Google miért nem hívta fel rá a figyelmet.

Forrás: Bundesarchiv

Halálos ugrás a sötétbe

A Szálasi-puccsal végleg megpecsételődött Magyarország sorsa.

Forrás: MTI/EPA/Háled El-Fiki
Galéria

Fehéraranyban 
úszik a Nílus deltája

Az egyre jobban felfutó egyiptomi gyapottermesztésben dolgozók mindennapjai.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Magashegyi élményekért 
nem kell messzire menni

A Magas-Tátra több okból is jó választás a kezdő, illetve a magyar turisták számára.

Ha ez az újítás sikeres lesz, forradalom jön a városi autózásban

Ráadásul olyan forradalom, amivel mindenki jól jár.

képgaléria

Mexikóban élnek, németül beszélnek, és lovas kocsival járnak

A mennoniták most is úgy élnek, mint évszázadokkal ezelőtt. Képriport.

Forrás: AFP/Ozan Kose

Szárnyra kaphat 
az arany hamarosan

Megszakad a harminc éve nem látott negatív sorozat?

Kína megborította az ázsiai tőzsdéket

Egyre több izgalmas hír érkezik Pekingből.

A GDP már nem mutatja 
egy gazdaság valódi teljesítményét

Jönnek az alternatívák: 
a műszerfalelmélet, a bruttó nemzeti boldogság és a Happy Planet Index.

Az IMF borús képet festett 
a világgazdaságról

A kereskedelmi zavarok okozhatják 
a bajt.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Rekordmagas a magyarok 
bizalma a munkahelyük iránt

Folyamatosan emelkedik azok aránya, akik úgy gondolják, könnyen találnának új állást.

A kkv-kra is kihat a hazai multik kultúrája

Tankó Zoltán a magyar ipar jövőjéről, kilátásairól nyilatkozott a Blogstar.hu-nak.

Két év múlva már nem kellenek 
a hagyományos könyvelők Magyarországon

A kormányzat célja a szürkegazdaság minden fronton történő visszaszorítása.

Cumi vagy ujjszopás? Egyik sem!

A pszichológusok szerint a cumizás jó, mert a gyerek megtanulja nyugtatni magát.

A neved mondja meg, hogy ki vagy!

Nomen est omen? A nevünknek jóval nagyobb hatása van az életünkre, mint gondolnánk; befolyásolhatja sikereinket, lehetőségeinket, olykor a döntéseinket is.

Menő minimalista konyhák

A kevesebb néha több. Letisztult, visszafogott, de hívogató, stílusos terek.

Rémes melók

Ha azt hiszed, hogy rossz munkád van.

Kerti lámpa fillérekből

Ha sötét van, kell egy kis világosság.

Gyökérkenyér

Vastag és ropogós héj, puha belső.

Lendületes parkolás

Mit nézel? Én így szoktam leszállni.

Nem Éva volt az első nő?

A héber hagyományok szerint sem.