Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Gyanúsan mellébeszél 
kérdéseinkre Soros szervezete 
az erőszakoló migránsról

Miután tagadni próbáltak, kérdéseket tettünk fel a Helsinki Bizottságnak, egyikre sem válaszoltak. Valamit titkolnak.

Orbán Viktor álláspontjának győzelmét bizonyítják az elmúlt napok eseményei

Ez a folyamat már előrevetíti a Soros-Sargentini jelentés bukását. Egyre többen állnak Orbán Viktor mellett.

Sargentini teljesen a saját hatása alá került

Soros György egyik legmegbízhatóbb brüsszeli szövetségese már tényleg csak egyes szám harmadik személyben ír magáról.

Marokkói gyerek rablóbandák tartják rettegésben Párizst

Senki nem tudja, hogy érkeztek Párizsba, a hatóságok tehetetlenek. Nincsenek papírjaik sem és egyre durvábbak.

Zeman: Csehországnak el kell utasítania a Magyarország elleni eljárást

A cseh elnök szerint ez az ország érdeke, mert máskülönben ők is sorra kerülhetnek.

Nem jött össze Junckernek a Fidesz kizáratása sem a Néppártból

A határőrizet kérdésében is győzött 
a magyar álláspont, nem vonnak el hatásköröket a nemzeti szuverenitásból.

Hadházy Ákos most egy kisgyerekes családot terrorizált

A minden szinten megbukott politikus egy családot tett volna utcára. Újabb embertelenség Hadházy részéről.

Botrány tört ki a Jobbik titkos frakcióülésén Vona Gábor miatt

Egymásnak estek a jobbikosok, az is kiderült, több ezren hagyták ott a pártot - itt vannak a részletek.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Németh Sándor: 
Merkel katonai megszállás alá helyezné Magyarországot

A magyarellenes jelentés mögött 
Soros György, a bevándorláspárti spekuláns áll a lelkész szerint.

Migráns fiatalok szurkáltak meg 
egy terhes lányt

Az egyik támadó a gyerek apja volt.

Forrás: NBC

Mutatjuk, mivel lehet ma megnyerni egy nagy, amerikai tehetségkutatót

Véget ért az America's Got Talent 13. évadja, megvan a győztes.

Forrás: AFP/Attila Kisbenedek
helyszíni

Az elmaradt gólok miatt volt feszültség a MOL Vidi játékosaiban

A BATE Boriszov 2-0-ra nyert az Európa-liga csoportkörének első fordulójában. Meccs utáni interjúk.

Bottasnak sürgősen ki kell lépnie Hamilton árnyékából

Az önbizalmának is jót tenne a futamgyőzelem, de tudja, csapattársát nehéz lesz legyőznie.

Forrás: Instagram/Leo Marenghi

Ashton Kutcher
elütött egy rollerező fiút

Aztán jött a váratlan meglepetés.

Földes Eszter kiborult pár nagyképű taxis miatt

A baba sírt, egy ismerősnek kellett segíteni.

Muri Enikő összejött Cseke Katinka volt férjével

Két hónapja élnek párkapcsolatban.

Forrás: instagram.com/valeria_lukyanova21

Az ukrán Barbie szerint tiszta anyja

Ez is bizonyítja, hogy nem feküdt plasztikai sebész kése alá.

Feltámasztottak egy 11 éve kimúlt, itthon is kedvelt sorozatot

Népszerű volt, jöhet még nyolc rész.

Okoska benézte a körforgalmat, iszonyatos pech lett belőle

Több millióan látták már a videót, ilyesmi tényleg nem gyakran történik.

Forrás: AFP/robertharding/Michael Runkel

Gyöngyhalászat van, 
hivatalos nyelv nincs a világ második Észak-Koreájában

Ünnepelt nők, szabad internet, vagonokba zárt hívők egy szegény és kemény diktatúrában.

Elítéli a magyar kormány 
a kárpátaljai magyarok megfélemlítésére tett kísérleteket

Szijjártó Péter ezt a leghatározottabban visszautasítja.

Tőkés László: Nem indulok 2019-ben az európai parlamenti választásokon

A Néppárt lemondott a keresztény Európáról. Erről is beszél Tőkés László az Origónak. Interjú.

Magazin

szórakozás

Forrás: Origo

Ár-értékben verhetetlen 
táblagépet teszteltünk

Kisgyerektől a nagymamáig - íme a megfizethető Samsung Galaxy Tab A.

Forrás: Permian Extinction - Dushanthi Jayawardena

Viharos gyorsasággal történt 
a Föld legnagyobb katasztrófája

Mindössze 31 ezer év alatt zajlott le 
a perm végi tömeges kihalás.

Bárki tölthet majd fel zenét a Spotifyra

Egyelőre meghívásos bétában van az alkotók feltöltési lehetősége.

KRIMI

Forrás: tv2

Lagzi Lajcsinak vissza kell fognia magát, ha meglátja az ügyésznőt

Azt mondja, nem tűri, hogy tönkretegyék a családját.

Meggyilkoltak egy férfit Rákospalotán - fotók

Információnk szerint össze-szurkálhatták a férfit. Nagy körben lezárták a Pólus Center környékét.

Mégsem létezik a rettegett macska-sorozatgyilkos

Három éve félnek az állatcsonkítótól 
a londoni macsaka tulajdonosok.

Sport

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Vereséggel kezdett 
a MOL Vidi az Európa-ligában

A magyar bajnok irányította a játékot, de a BATE könyörtelenül kihasznált minden hibát.

Pihenjünk rá a tévé előtt a hétvégére

A mai sportműsor enged egy lélegzetvételnyi szünetet a hétvégi hajtás előtt.

A Szolnoki Olaj egy ponttal kapott ki a BL-selejtező első mecsén

Minimális különbséggel nyert az olasz October Cantú, a magyar csapat a szombati visszavágón javíthat.

Még mindig Conor McGregor az UFC aranytojást tojó tyúkja

A renitens írrel hat mérkőzésre szóló szerződést írt alá a legnagyobb ketrecharcos szervezet.

Pénz

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Diego Cervo/Diego Cervo

Az emberek tömegesen hagyják ott munkahelyüket, mutatjuk, miért

Akár 15 százalékkal többet kereshet, ha állást vállt.

Meredeken zuhan Magyarország külső adóssága

772 millió euró a folyó fizetési mérleg többlete a második negyedévben.

Az OTP Bank idei eredménye elérheti az 1 milliárd eurót

Csányi Sándor a BÉT50 konferencián mondott nyitóbeszédet.

Itt épül Magyarország 
legnagyobb naperőműve

Egy kisebb város ellátásához elegendő energiát termel a jövőben.

Az Airbnb nem feszül neki az Európai Uniónak

Az amerikai cég lépéseket tesz, hogy megfeleljen az uniós fogyasztóvédelmi szabályoknak.

Fontos változásokat hoz majd 
a cégek életében az ATAD

Az Adókikerülés Elleni Direktíva módosítja a kamat elszámolását.

Budapest Bank-ügyfelek, figyelem: októberben fontos változás jön

Két bankszünnap és korlátozott szolgáltatások lesznek október végén 
a Budapest Banknál.

Forrás: MTI/Soós Lajos

Újabb autóipari 
nagyberuházás Magyarországon

Több milliárd forintos fejlesztés a világ egyik legnagyobb beszállítójától.

Számítani lehetett az Auchan legújabb lépésére

Korábban jelezték ez irányú terveiket.

12 millió dühös kereskedő

Megszületett a megállapodás: dollár-milliárdokat fizetnek a kártyacégek.

Színház, mozi, zene

Nem igaz, hogy a szinkronizált filmek meg fognak szűnni

Viszont az eddiginél több film lesz elérhető eredeti nyelven is - közölte 
az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Nicolas Cage ki van akadva az őrült alakításaiból készült mémek miatt

Nem tetszik neki a karrier, amit az interneten befutott.

Világsztárok jönnek az Erzsébet térre

Erős klubszezonnal kecsegtet 
az Akvárium Klub.

Tudomány, Tech

Forrás: TechCrunch

10 százalékon áll az iOS 12

48 óra után sikerült elérni ezt az arányt, ami jónak tűnik, pedig egyáltalán nem az.

Megtalálták a Föld legöregebb gerinces állatát

Döbbenetesen régen született, már jóval a mohácsi csata előtt is élt.

Új nevet kaphat a Chrome pornómódja

Idomulhat a riválisok által használt terminológiához.

Jön az Opera Touch az iPhone-okra

Október 1-től tölthető iOS-re az Opera Touch, de a privát béta már most elérhető.

Forrás: Thilo Parg

Fejlett beteggondozási rendszer jellemezte a gleccsermúmia korát

Gyulladáscsökkentő és antibiotikus hatású gyógyszerekkel volt felszerelkezve.

Így előzhető meg 
a fiatalkori infarktus

A korai életkorban kialakuló súlyos érelmeszesedés megakadályozható.

Elkészült az Orion űrhajó kiszolgáló modulja

Intenzív tesztelésnek 
vetik alá.

Csak akkor ne nézze meg ezt 
a videót, ha szeret takarítani

9 tipp, amelyet mindenkinek ismernie kellene.

Vérszomjas cápák hadserege gyülekezik a semmi közepén

Sokáig nem tudták, mi a különös viselkedés oka. Most megfejthették.

Fotó: Hirling Bálint - Origo
képgaléria

Bemutatták a 60 részes magyar sorozatot Gáspár Katával - képek!

A 200 első randi a Viasat3-ra jön október 1-jén, napi széria lesz.

Átverték a pandát a gondozói, nem tudja, hogy ikrei születtek - videó

Rögtön a szülés után elvették az egyik bocsot, azóta cserélgetik őket.

Ideje letenni a fánkot

Ezt egye helyette.

Forrás: 123rf.com

Ezek ma az álommunkák az amerikai főiskolásoknak

Egy nem túl izgalmas szakma végzett a lista élén.

A következő válság mindent elsöpörhet

A guru szerint a legközelebbi összeomlásból már nem lesz könnyű felállni.

Megrémültek a cégek az oroszok elleni szankcióktól

Több nagy üzletet is parkolópályára helyeztek a kockázatok miatt.

Forrás: Image Source/Zero Creatives

Új pályázat jön munkaerőpiaci lehetőségek fejlesztésére

A cél többek közt az idősek munkához segítése, a digitalizáció és az automatizáció.

Hogyan dolgozhatok nyugdíjasként, mint egyéni vállalkozó?

Nyugdíjas is választhatja a kisadózást.

Egy ügyes trükkel megtudhatjuk, van-e adótartozásunk

Minden tartozás számít, az is, ami csak lesz.

Stílusos skandináv konyhák

Több példát is mutatunk a nagyszerű északi stílusra!

Tanár vagyok, az enyém a legmenőbb munka

Mire vihetik a mai gyerekek a munka világában? Értik őket az idősebbek?

Színes, illatos, a gyerekek szeretik - és mérgező, mi az?

Nem csak a gyógy- és takarítószerekkel kell nagyon vigyázni.

Tökön lőtte magát a maci

Célozni tudni kell.

Színésznők a maszk alatt

Így már nem is olyan rémisztőek.

Nagy löket az önbizalomnak

Ha jó képek készülnek. Pláne, ha az illető meztelen ezeken a képeken.

Ilyen volt a középkori higiénia

Tudja, honnan származik a "ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket" mondás?

Csapjavítás 2.0

Mit kezdjünk a hibás karos csappal? Ezt.

Egy nap a folyó mélyén

Nem kell mindig egzotikus helyszíneken merülni. Vajon mit rejt a Duna?

Káosz várható nálunk is?

Mumbaiban júniusban megtiltották a nejlonszatyrok használatát. Lett is baj.

Tudod mivel játsszál, Buksika?

Keresi a bajt a kiskutya. Megtalálja?

A lakáshirdetés szabadsága

A tulajdonos-eladó megbízhatóságára már a hirdetéséből lehet következtetni.

Barlangi testek

Sara Underwood Arizonában vetkőzött.

Forrás: --

Fontos kiegészítőket kaptak ajándékba az iskolák

Komfortosabbá, modernebbé és higiénikusabbá tették a sulimosdókat.

Kényszeresen hizlalják a nőket: sokan 200 kilót is nyomnak

A 8 éves lányok akár 140 kilósak lehetnek.