A Vir szigeti botrány hatására várhatóan tisztulni fognak a horvátországi viszonyok, legalábbis magyar szemszögből - mondta az [origo] kérdésére egy ottani ingatlanok értékesítésével foglalkozó cég munkatársa.

A magyar házakat már lebontották
4 jó válaszért egy lakást adunk - játsszon velünk!
Szűrő jellegű hatással lesz a kényszerbontással végződő Vir szigeti botrány az ottani piacra - vélte az [origo] által megkérdezett Esküdt László, a Wand-ox Ingatlanközvetítő munkatársa. Egyrészt másképp fognak szelektálni az ügyfelek az ajánlatok között, nyilvánvalóan többet kérdeznek majd, ami örvendetes.
Másfelől az ottani magyar cégek közül remélhetőleg csak azok maradnak meg, amelyek a törvények és az etikai normák maradéktalan betartásával működnek - mondta Esküdt László, arra célozva, hogy a Vir szigeti magyar tulajdonosok között jó páran akadtak, akik egyáltalán nem voltak tisztában vele: a házuk, lakásuk engedély nélkül épült, ezért fennáll a lebontásának a kockázata.
Ettől függetlenül természetesen a jövőben sem árt körültekintően eljárni, ha Horvátországban vásárolunk ingatlant. Az átlagoshoz képest meglepően alacsony ár például mindig gyanút kell, hogy ébresszen az érdeklődőben. A problémás Vir szigeti apartmanok 1000 eurós négyzetméteráron keltek el, ami 4-500 euróval olcsóbb a piaci árnál. Sőt, Isztrián 1800-2000 eurót is érhet egy-egy szebb ingatlan négyzetmétere, még a parttól több száz méterre is - nemhogy a víz közvetlen közelében.
Éppen ezért sokan felfigyeltek a viri lehetőségekre, de a közvetítők nem mindegyiküket tájékoztatták a valós helyzetről. Általában azzal áltatták a vásárlókat, hogy az engedély megszerzése már folyamatban van, csak idő kérdése, hogy megérkezzen.
Az efféle kiugróan jó ajánlatokat tehát a későbbiekben is érdemes fenntartásokkal kezelni. Az ugyanis nem valószínű, hogy a történtek hatására csökkennének az árak a horvátországi ingatlanpiacon.
[origo]
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A tűzzel játszanak a kalandor polgármesterek
Szorult helyzetben voltak, de fittyet hánytak a kockázatokra az elmúlt években súlyosan eladósodott önkormányzatok. Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester 20 ...
"Kiégés" ellen tízévente alkotói szabadságot kérhetnek a pedagógusok
Az új köznevelési törvény méltán egyik legérdekesebb rendelkezéseként a pedagógusok "kiégésük" megakadályozása érdekében tízévente egyszer, legfeljebb egyéves alkotói ...
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt
Az angol támadó duplázott, a ManUnited 2-1-re nyert. Suárez nem kezelt Evrával.