Tartson nyílt napot eladó otthonában!

Vágólapra másolva!
A közvetítők szerint nagyban növeli a drágább ingatlanok eladásának hatékonyságát a külföldön már bevett módszernek számító "nyitott ház". Van olyan cég, amely az érdeklődők körében licitet is szervez.
Vágólapra másolva!

Magyarországon is működik már az Egyesült Államokból származó, úgynevezett nyitott ház értékesítési módszer. Lényege, hogy a közvetítő a szokásosnál nagyobb szabású kampány segítségével nyílt napot hirdet, és a jól "felkészített" ingatlanban fogadja a potenciális vevőket.

A győri Open House franchise-hálózat nevében szerepelteti az angol kifejezést, de a cég hagyományos közvetítéssel is foglalkozik - tudta meg az [origo] Molnár Kristóf cégvezetőtől -, már csak azért is, mert a nyitott ház módszer nálunk egyelőre gyerekcipőben jár.

Az Open House tulajdonosai közgazdaságtant hallgattak a New York Állami Egyetemen, onnan ismerik a technikát. A cég két év alatt eddig közel 20 ilyen megbízást fogadott el, de tevékenységét hamarosan kiterjeszti Győrön és Szombathelyen túlra, elsősorban Budapestre.

Ennek legfőbb indoka, hogy a fővárosban található a legtöbb nagy értékű ingatlan. A nyitott ház metódus ugyanis csak egy bizonyos értékhatár (kb. 30 millió forint) fölött kifizetődő, az viszont mindegy, hogy lakásról vagy házról van szó.

Ha az eladó jó ötletnek találja a nyitott ház ötletét, az iroda 50-100 ezer forintos költségű kampányt indít, a direktmarketing-fogások mellett a helyi és akár az országos sajtóban való hirdetési felületeket is felhasználva. A nyílt napon megjelenő vevőjelöltek a profi értékesítők mellett banki tanácsadókkal is konzultálhatnak.

Az Open House ezek után árverésre is lehetőséget ad: a helyszínen bejelenti a kikiáltási árat, majd két hétig - az interneten vagy írásban - licitálni lehet az ingatlanra. Ritka, hogy sikerül nagyon felverni az árat, de nem is nagyon megy lefelé. Működik a "tömegpszichózis", két licitből egy eladással végződik, ami elég jó arány - fogalmazott Molnár Kristóf.

Elmondása szerint az Egyesült Államokban a nyitott ház 10 évvel ezelőtti elterjedése óta 20 százalékkal javult az ingatlanértékesítés hatékonysága, és a remények szerint előbb-utóbb Magyarországon is befuthat. Az iroda sokat vár attól, hogy az egyik győri lakópark új építésű lakásait részben így fogja hirdetni.