Új trendek a lakáspiacon

Vágólapra másolva!
Az elmúlt néhány év az ingatlanpiac felső szegmenseiben jelentős változásokat hozott. A keresletet a korábbinál szélesebb szempontrendszer jellemzi: az ingatlan elhelyezkedésén és méretén kívül sok más is nagyobb jelentőséget kapott. A penthouse és a loft mára már a szélesebb közönség köreiben is nagy népszerűségnek örvend.
Vágólapra másolva!

Továbbra is biztosra mehet, aki jó minőségű, színvonalas ingatlanok fejlesztésébe kezd Budapest belvárosában, illetve a hagyományos zöldövezeti budai kerületekben. Hogy mely lakások tartoznak ebbe a körbe, elsősorban a lakások beosztása, tájolása, a terasz használhatósága, illetve a felhasznált anyagok minősége határozza meg. Nem mindegy azonban a méret sem: míg korábban a garzon volt divatban, ma már elsősorban a 2,5-4 szobás lakások iránt nőtt meg a kereslet - olvasható a Hypo Alpe-Adria Leasing anyagában.

A külföldiek mellett egyre jellemzőbbek azok a hazai vásárlók, akik a 2000-es évek első felében "olcsó", államilag támogatott hitelekből vásárolták előző lakásaikat. Ők néhány év alatt is tapasztaltabbak lettek, és ma már a méret és a négyzetméterár mellett más fontos minőségi szempontokat is figyelembe vesznek. A színvonalasabb, tágasabb lakásokat a kedvezőbb kamatozású devizahitelek mellett az is könnyebben elérhetővé tette, hogy időközben az önerő mértéke is jelentősen, 30-45 százalékról 0-25 százalékra csökkent.

Penthouse - az igazi luxus

Ezt a divatos kifejezést társasházak felső szintjein található, nagy terasszal rendelkező közepes, vagy nagyméretű lakások megnevezésére használják. Ezek a lakások a környék hasonló lakásaihoz képest magasabb árfekvésűek, ugyanakkor sokszor közelítik egy családi ház lehetőségeit: a városközpont által nyújtott előnyöket a saját használatú tetőterasszal, esetleg tetőkerttel ötvözik. Bár fogalmához a prémium kategória képzete kapcsolódik, ma már nemcsak nagyon drága, hanem közepes árfekvésű penthouse lakások is épülnek. A kedvelt pesti kerületekben, illetve a III. és XI. kerületekben már a középkategóriába eső, 500 ezer forintos négyzetméteráron is találhatunk ilyen jellegű lakásokat.

Loft - az új életstílus

A loft-lakások eredete az 1800-as évek Párizsának művészlakásaira vezethető vissza. A műfaj későbbi jellegzetes képviselői voltak a 30-as évek önkéntes lakásfoglalói és művészei Amerika nagyvárosainak elhagyott gyárnegyedeiben. A ma ismert loft-lakások kialakulása a 70-es évekre tehető, amikor hosszabb távú koncepció mentén, egyre több üzemcsarnokot, kikötőépületet renováltak és tettek lakhatóvá. A klasszikus loftlakások általános jellemzője a nagy, 3-5 méteres belmagasság, a szintén nagy, de csak néhány helyiséget magában foglaló alapterület. Általában a belváros közvetlen közelében helyezkednek el. Mindezek miatt nem véletlen, hogy Nyugat-Európában - főleg a jó állással rendelkező fiatal párok, illetve a szinglik körében - már évek óta hihetetlen népszerűségnek örved ez a lakástípus. A loft-lakások a fővárosi piacon csak az elmúlt pár évben jelentek meg, de tartós és bővülő kereslet mutatkozik irántuk.

Magyarországon a loft korábban szokatlan, újszerű életformának számított, pedig Budapest ideális helyszín a loft fejlesztésére, felújításra váró, kihasználatlan ipari épület ugyanis a Duna mindkét partján bőségesen található. A loft-lakások árban, szinte minden esetben a középkategóriát célozzák meg, ami négyzetméterenként 450-550 ezer forintot jelent.

Belvárosi tetőtér-beépítések - a külföldiek tipikus célpiaca

A régi időkben kialakult idegenkedés a tetőtértől - beázások, elviselhetetlen meleg nyáron - mára már a múlté, hiszen a technika fejlődésével ezek a gondok jórészt eltűntek, az előnyök viszont - a csend, a kilátás, a napsütés - megmaradtak. Ezeknél a fejlesztéseknél ma még egyértelmű a külföldi vásárlók dominanciája, ez azonban csak átmeneti. A hazai vásárlóknak ugyanis időbe telik megemészteni, hogy a belvárosi ingatlanárak néhány év alatt megduplázódtak. Középtávon azonban a belváros adta lehetőségek és az egyre növekvő forgalmi káosz a hasonló lakások népszerűségét a hazai vásárlók körében is jelentősen meg fogják növelni. Egy tágas, belvárosi otthon számos, nehezen megközelíthető, Budapest környéki településen álló ház alternatívája lehet. A zöldövezeti családi ház jó dolog ugyan, de sok esetben a családi idill megteremtését célzó kiköltözés, majd az ezzel járó, jóval hosszabb távollétek vezetnek a családok széthullásához.

A tetőtér-beépítések népszerűsége a belváros néhány éve indult erőteljes felértékelődésének egyik közvetlen következménye. Ezeket a fejlesztéseket is a középkategóriától a prémium kategóriáig tudjuk besorolni. Az egyik végletet a belváros peremén, még talán nem is rehabilitált, de már fejlődő utcák fejlesztései jelentik. Itt akár négyzetméterenként 400-450 ezer forintért is új építésű (de régi, felújított házban található) tetőtéri lakáshoz juthatunk. A másik végletet elsősorban az Andrássy úton található fejlesztések képviselik, ahol az árak akár a 800 ezer - 1 millió forintot is elérhetik.