Az elmúlt egy évben ingatlanadó-ügyben tapasztalt kommunikációs zűrzavart lezárva, a miniszterelnök a Parlament első őszi ülésnapján egy időre elvetette az új adónem bevezetésének lehetőségét. További bevételnövelésre ugyanis nincs szükség.

Gyurcsány Ferenc. Igazságosabb adórendszert akar
Nincs értelme, hogy a kormány úgy vezesse be az ingatlanadót, hogy az újabb terhet jelentsen - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában. Az ingatlanadó az adókorszerűsítés egészén belül kell, hogy megtalálja a maga hosszú távú szerepét - közölte a kormányfő.
Gyurcsány Ferenc kiemelte: ingatlanadót önmagában, az adórendszer egészétől függetlenül napirendre venni "badarság, és ijesztően hat", és szembe megy azzal, amit mondtak - jelesül, hogy a bevételek növelésére, újabb megszorításokra költségvetési szempontból nincs szükség.
Mint elhangzott, jövőre az a cél, hogy az átlagos adóteher szinten maradjon vagy csökkenjen, és az adórendszer igazságosabb, egyszerűbb legyen. A kormányfő mindezzel csupán megerősítette az elmúlt hetekben szocialista körökből burkoltan, majd nyíltan érkező jelzéseket az új adó elhalasztásáról.
Az ötlet először tavaly ősszel vetödött fel komoly formában, azóta az elképzelést megerősítő és cáfoló információk váltakozva szivárogtak ki kormányzati körökből. Az SZDSZ kezdettől azt hangoztatta, hogy a bevezetést csak egy adóreform részeként tartja lehetségesnek.
Ennek ellenére egy ideig úgy tűnt, 2008-tól lesz ingatlanadó, még ha nem kell is rögtön elkezdeni fizetni. A nyár második felére nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányzat kicsúszott az időből, így nem lehet szó a jelenleg létező, különféle ingatlanalapú adónemek egységesítéséről sem.
(MTI)
[origo]
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú
A Győr kéziseinek stílust kell váltaniuk az új spanyol edző, Ambros Martín szerint.