Enyhe lakásdrágulást jósolnak

Vágólapra másolva!
Noha a reálkeresetek csökkenése veszélyt jelenthet a lakáspiacra, a lakásépítők és -forgalmazók többsége nem számít visszaesésre a következő egy évben. A vásárlók manapság kevesebb pénzből kisebb lakást választanak, viszont több helyiséggel - derül ki a szeptemberi Lakásvásáron készült felmérésből.
Vágólapra másolva!

Hetedik alkalommal készített felmérést az Ingatlan és Befektetés nevű szaklapot kiadó Immopress a budapesti Lakásvásár kétszáz kiállítójának és tízezer látogatójának megkérdezésével.

A kedvezőtlen piaci tényezők között a csökkenő reálkereset nagy előnnyel vezet: csak néhány kiállító említette meg az állami támogatás hiányát, az állítólag közelgő ingatlanadót, illetve a lassú önkormányzati és banki ügyintézést.

Az árakban a fél évvel ezelőtti felméréshez képest nincs komolyabb változás. Míg 2007 tavaszán Budapesten az átlagár minimuma négyzetméterenként 305, a maximuma pedig 460 ezer forint volt, addig most ősszel ezek az értékek 300, illetve 450 ezer forintra csökkentek - legalábbis a válaszadók szerint.

Enyhe drágulás

Egyetértés látszik kialakulni az árak alakulásáról. A korábbi felmérésekben mínusz 10-től plusz 10 százalékig szóródtak az adatok, a mostani válaszokban azonban csak pozitív számok szerepeltek, 1-től 15 százalékig. Az átlagos áremelkedés 5,5 százalékra jött ki, ami csaknem megegyezik a tavaszi értékkel.

A 2008-as keresletben a piaci szereplők kétharmada stagnálásra számít, ugyanakkor a növekedést várók meglepő módon többségben vannak a csökkenést jósolókkal szemben.

A cégek jövőbeni terveit firtató kérdésre még derűlátóbb válaszok születtek: a fejlesztők több mint fele a beruházások növelésében gondolkodik, és csak kevesebb mint 10 százalékuk fontolgatja azok visszafogását. Ennek az lehet az oka, hogy a Lakásvásáron azok a cégek állítanak ki, amelyeknek jobban megy az átlagosnál.

Az országos lakásépítési adatok terén már mérsékeltebb az optimizmus: közel 40 százalék szerint csak 2011 után érjük el a 2005-ös szintet, a következő két évben pedig senki sem várja, hogy átlépjük a hazai lakásállomány 1 százalékát jelentő 40 ezres éves álomhatárt.