Ötödszörre pályáztatják a Fradi-ingatlant

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) ötödik alkalommal is kiírja a pályázatot az FTC hat plusz két hektáros Üllői úti ingatlanegyüttesének értékesítésére - derül ki a KVI vezérigazgatója, Zelles Sándor közleményéből.

A Fradi-pályát is magában foglaló ingatlanra először 2005 novemberben írtak ki nyílt pályázatot, ez azonban eredménytelennek bizonyult, mert a jelentkező TDZ Kft. nem tudta teljesíteni a kiírásban szereplő feltételeket.

A következő pályázatra egyetlen cég, a spanyol Torre Rioja Madrid SA jelentkezett, amelyet a pályázati eljárásban a HI Grupo Kft. képviselt. A KVI 2006. augusztus 7-i döntése szerint érvényes, de eredménytelen volt a második pályázat.

A harmadik kiírásra senki nem adott be ajánlatot, míg a legutóbbi, negyedik alkalommal mind a belga, mind az angol pályázó beadványát érvénytelennek minősítették.