Ciprusiak vinnék a bajba jutott Kendar ingatlanfejlesztő magyar cégét

Vágólapra másolva!
Az összeomlófélben lévő Kendar ingatlanfejlesztő hazai megbízottja szerint van rá esély, hogy felépüljenek az ír holding budapesti társasházai. Egy hozzá kapcsolható, ciprusi hátterű társaság megvenné az egyik projektcéget, de a kivitelező nem bízik a váltásban, inkább a pénzét szeretné megkapni.
Vágólapra másolva!

Egy ciprusi cég tulajdonában álló vállalkozás készül megvásárolni a bajba jutott Kendar nemzetközi ingatlanfejlesztő egyik magyar projektcégét - értesült az [origo]. Mint korábban beszámoltunk róla, az ír holding hetekkel ezelőtt csődgyanús helyzetbe került, külföldi irodái közül csak kettő működik - alapítója, Michael Lynn írországi számláit pedig zárolták.

A Kendar által Magyarországon indított három beruházás közül a Szív utcaiért felelős Croi 61 Kft. a cégjegyzék szerint ma is Lynné. Leendő vevője, a Raspotec Kft. egyik tulajdonosa a Tekora Enterprises Ltd. volt egészen tavaly februárig, amikor eladta részesedését a Morgar Trading Ltd.-nek.

Kártalanítás vagy továbbépítés?

Mindkét ciprusi cég itteni kézbesítési megbízottja Krisztián Zoltán budapesti ügyvéd, sőt a Raspotec székhelyeként ugyanaz a cím van bejegyezve, ahol ügyvédi irodája működik. Róla az Irish Independent azt írta, hogy a Klauzál utcai fejlesztés lakásvásárlóinak kártalanítását intézi, és információink szerint ugyanő volt Michel Lynn holdingjának egyik jogi képviselője, amikor az évekkel ezelőtt megjelent az országban.

Krisztián Zoltán az [origo] érdeklődésére annyit mondott, most a Kendar megbízásából azon dolgozik, hogy a holding eddig bejelentett itteni fejlesztései meg is valósuljanak. Az ügyvéd a Raspotec Kft. szerepvállalását firtató kérdésünkre nem volt hajlandó válaszolni, és a kft. vezetőivel sem sikerült beszélnünk.

A kivitelező a pénzéért hajt

Megkérdeztük viszont a Szív utcában készülő társasház kivitelezőjét: van-e rá esély, hogy az eredetileg ez év végén átadni tervezett épület belátható időn belül elkészüljön. Tóth Attila, a Plan 60 Kft. ügyvezetője azt mondta, 250 millió forintból lehetne befejezni a szerkezetkész házat, amelynek lakásai tudomása szerint felerészben már elkeltek.

A Plan 60 jelenleg ideiglenesen szünetelteti a munkát, mert nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy a Croi 61-től korábbi projektmenedzserének ki lesz az utódja - Jörg Poll egyébként, mint mondta, azért távozott, mert a tulajdonos az egész stábnak felmondott. A kivitelezők ráadásul egy ideje nem tudnak már kapcsolatba lépni a Kendar új képviselőjeként bemutatkozó Anthony Cantwellel (ő egyébként feltűnésekor kijelentette, Lynn ügyei nem befolyásolják a beruházást), ezért felmondták a szerződést.

Tóth Attila arról tájékoztatott, hogy a Croi 61 jelenleg 20 millió forinttal tartozik a cégének, amely a szerződés alapján további 40 milliós kártérítésre is igényt tarthat. Kérdésünkre, hogy egy új tulajdonos megjelenése esetén folytatnák-e a munkát, úgy felelt: nem bízik ebben, de ha valóban lesz új megbízó, azzal legfeljebb engedményezési megállapodást kötnének, hogy a hátra lévő munkálatokért járó pénzt közvetlenül a finanszírozó FHB-tól kaphassák meg.

Forrás: [origo]

Az Eötvös utcai "fejlesztés"

Az Eötvös és a Szondi utca sarkán épülő, még csak az alapozáson túl lévő másik társasház kivitelezőjének illetékesei többszöri megkeresésünkre sem reagáltak. A Bau-Vip Kft.-nél csak azt erősítették meg, hogy az építkezés, melyet a helyszínen elhelyezett tábla tanúsága szerint 2008 negyedik negyedévében kellene befejezni, pillanatnyilag szünetel. (Itt egyébként a Kendar másik magyar projektcége, a KHL Hungary a beruházó.)

A két hatodik kerületi, egyelőre befejezetlen torzóként éktelenkedő fejlesztésen kívül a Kendar a zsidónegyedbe is tervezett egy mindkettőnél nagyobb szabású projektet. A Klauzál utca 8-10. alatti régi bérházakat azonban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nem engedte lebontani, így itt el sem kezdődhetett a munka.