Csőd miatt csúszik a 7 milliárdos lakópark

Vágólapra másolva!
A korábbi generálkivitelező ellen tavaly indult felszámolási eljárás miatt tolódik Csepel egyik legnagyobb - nettó 7 milliárd forint összértékű beruházás keretében épülő - lakóparkjában található lakások átadása. Az első átadások már fél éve csúsznak, ami a kötbérrel együtt is sok gondot okozhat az ott lakást vásárlóknak. Az ingatlanfejlesztő az [origo]-nak azt ígérte, 2008-ban mindenki beköltözhet, és a szerződés szerinti kötbéreket is kifizetik.
Vágólapra másolva!

"Év eleje óta folyamatosan a jövő hétre ígérik, hogy elkezdik a lakások átadását, mostanáig azonban nem történt semmi" - közölte az [origo]-val Csepel egyik legnagyobb lakóparkjában lakást vásárló olvasónk. A beruházás összes területe meghaladja az 50 ezer négyzetmétert, míg a nettó összérték több mint 7 milliárd forint. Az épületekben összesen 481 lakás található. "A csúszás okát sem ismerjük, és ketyeg ugyan a kötbér, a napi 1300 forint körüli összegből azonban még az albérletet sem tudjuk fedezni" - panaszkodott lapunknak olvasónk.

Az elmúlt hónapokban már a belső munkálatok végső fázisain dolgoznak Csepel egyik legnagyobb lakóparkjának az építkezésén, azonban még valóban egyetlen lakást sem adtak át a vevőknek, pedig ezt már tavaly ősszel el kellett volna kezdeni - tudta meg az [origo]. A csúszás oka a korábbi generálkivitelező csődje és az eredeti fűtési rendszert biztosító cég szerződésszegése. Az ingatlanfejlesztő azonban azt ígéri, hogy 2008-ban mindenki beköltözhet új lakásába.

Forrás: [origo]

A hátsó E épület kivételével késznek látszanak a házak

Minden erőfeszítésünk ellenére csúsztunk a határidővel, így az első kulcsátadás 2008 tavaszára várható - mondta el az [origo] megkeresésére Tóth András, a Csepeli Lakásfejlesztő Zrt. marketingigazgatója. Az átadások tolódását egyrészt a korábbi generálkivitelező ellen megindult felszámolási eljárás, másrészt az eredetileg tervezett energetikai rendszer szolgáltatójának szerződésszegése okozta.

A generálkivitelező 2007. februári összeomlását követően a fővállalkozó vette át a generálkivitelezői feladatokat is, így valamennyi alvállalkozóval újra kellett szerződnie a hátralévő munkálatok elvégzésére - magyarázta a késés okát Tóth. A fővállalkozó igazságügyi szakértőt bízott meg a generálkivitelező levonulását követően a műszaki készültség és az elvégzett munka minőségének pontos felmérésével. Az igazságügyi szakértői vizsgálat mintegy másfél hónapig tartott. Az új alvállalkozók pályáztatása és a kiválasztott cégekkel történt szerződéskötés pedig hosszabb időt vett igénybe.

Forrás: [origo]

A korábbi generálkivitelezőt, a Dél Építő Zrt-t 2007-ben kezdték felszámolni

A lakópark fűtési, hűtési és melegvíz-ellátási energiáját korszerű technológia révén egy erre szerződött fél biztosította volna, aki a ház részére a hatékony energetikai rendszer kiépítését is vállalta. A céggel azonban - szerződésszegése miatt - 2006 novemberében kénytelen volt a lakásfejlesztő felbontani a megállapodást. Az energetikai rendszert ebből adódóan át kellett tervezni, illetve újabb szolgáltatót kellett találni, aki a vevőknek megígért költséghatékony rendszert biztosítani tudta. A napokban várhatóan ezt a megállapodást is megkötik a végleges szolgáltatóval, és ezután adnak teljes körű tájékoztatást a vevőiknek is.

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a vevők mihamarabb szeretnének beköltözni az új lakásukba, és azzal is, hogy a sajnálatos csúszás számos vevőnek és családjának komoly problémákat okozott - közölte az [origo]-val az igazgató. A késés miatt adódó késedelmi kötbért a Csepeli Lakásfejlesztő Zrt. a szerződés szerint minden arra jogosult vevőnek kifizeti - mondta Tóth. Az igazgató azonban azt is elismeri, hogy ez az összeg nem oldja meg a csúszásból adódó összes problémáját a vevőknek, ezért a társaság minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a hátralevő munkálatok a lehető legrövidebb időn belül befejeződjenek.

A műszaki átadások már elkezdődtek tavaly novemberben

A Rákóczi Liget elnevezésű lakópark alapkőletétele 2005 novemberében volt. A lakópark C és D épületeiben a lakások műszaki átadása tavaly novemberben megkezdődött, míg az első kulcsátadás - a használatbavételi engedélyek megszerzését követően - 2008 tavaszára várható. Az A, B épület műszaki átadásának a megkezdése 2008 márciusára van beütemezve, míg a használatbavételi engedélyt április végére várják.

A társaság minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a még hátralévő munkálatok a lehető legrövidebb időn belül - a lakások minőségét nem veszélyeztetve - befejeződjenek. Az utolsónak elkészülő E épületben várhatóan június végétől tudják a lakók átvenni a kulcsot.

Forrás: [origo]

Folyik az építkezés

A múlt hét végén terepszemlét is tartott az [origo] a helyszínen, ahol láthatóan valóban dolgoznak munkások. Mivel azonban a munkák nagy részét az épületeken belül végzik, kívülről sok minden nem volt látható. A munkaterületre azonban nem tudtunk bejutni, és a munkások sem tűntek túl bőbeszédűnek. Találkoztunk viszont a Rákóczi Ligetben lakást vásárló, szintén az építkezést figyelő emberrel, aki úgy tudta, hogy az elsőként átadásra váró épületekben már csak a liftek engedélyezésére várnak, és neki az értékesítési irodán azt ígérték, hogy egy-két héten belül már megkezdődnek az átadások.

Ez azonban nem jelenti az, hogy mindenki gyorsan beköltözhet, mivel a szerződésekben három hónapos átadási időt kötöttek ki, a sok lakásra hivatkozva - mondta el a neve elhallgatását kérő lakó. Az ingatlanfejlesztő részéről az [origo]-nak azt mondták: vállalják, hogy a használatbavételi engedély megszerzését követően - a szerződésben rögzített 90 naphoz képest rövidebb idő alatt - 45-60 napon belül átadják a lakásokat.