Külföldön terjeszkedik a Balaton-fejlesztő

Vágólapra másolva!
Romániában lakóingatlanokat épít, Bulgáriában irodafejlesztést fontolgat a Balaton környékét az elkövetkező években alaposan átfazonírozó vállalatcsoport. Az SCD az idén a tó négy településén látna munkához.
Vágólapra másolva!

Kelet-Európában kezd terjeszkedést a hamarosan teljes egészében magyar tulajdonba kerülő SCD Holding. A cég a jövő héten készül hivatalosan bejelenteni tervezett projektjeit - tudta meg az [origo].

"Romániában két lakóingatlan-fejlesztést indítunk, Nagyváradon és Szatmárnémetiben összesen 600 lakás épül majd. Emellett Szófiában egy vegyes funkciójú, kereskedelmi és irodaközpont létesítésének lehetőségét vizsgáljuk, de erről még nem zárultak le a tárgyalások" - mondta kérdésünkre Elkán Péter, a csoport kommunikációs igazgatója.

Mint az [origo] korábban megírta, a Balatonnál százmilliárdos összértékű beruházássorozaton dolgozó SCD a portfóliótisztítás jegyében eladja az élelmiszer- és vegyiáru-nagykereskedelemmel foglalkozó Interfruct Cash & Carry áruházláncot, magyar tulajdonosai pedig kivásárolják a brit kockázatitőke-befektető, az SCD UK 19 százalékos részesedését.

A vevő 4 százalék erejéig, az opciós program alapján, a cég menedzsmentje, 15 százalék pedig az eddigi többségi tulajdonosok - Jászai Gellért, az igazgatósáég elnöke, valamint Bajka Zoltán, a felügyelőbizottság elnöke - kezébe kerül. A tulajdonosok célja, hogy két éven belül bevezessék a társaságot a tőzsdére. A jövőben az SCD kizárólag a térségbeli ingatlanfejlesztési és ingatlanbefektetési tevékenységének erősítésére koncentrál.

A holding legnagyobb magyarországi vállalkozása a Balaton környéki turisztikai létesítmények fejlesztése, amit 450 millió euróból végeznek el, a következő hét évben. Az egyebek mellett a Gresham-palotát is birtokló ír Quinlan Private csoporttal közös program az idén indulhat, de az SCD már korábban átadta a Club 218 nevű siófoki apartmanházat.

A többi projekt közül feltehetően négyet kezdenek el még az idén, közülük a siófoki Aranypart kemping előkészítése van a legelőrehaladottabb állapotban - írta a minap a Napi Gazdaság. Az önkormányzat jóváhagyta az előzetes beépítési terveket, az első ütemben egy teljesen új rész épül fel.

Forrás: [origo]
A leendő balatoni beruházások helyszínei

A badacsonyi szállodaépítésnél az engedélyezés előtti régészeti feltárás június végéig lezárul, ezenkívül a Kulturális Örökségvédelmi Minisztérium a tervezett szálloda műemléki környezetre gyakorolt hatását is vizsgálja. Ha nem történik váratlan fejlemény, az oda tervezett szálloda alapkövét még idén lerakja az SCD - tudta meg a lap.

A balatonszemesi szállodafejlesztéshez szükséges helyi építési szabályzat módosítását már áprilisban jóváhagyta a helyi önkormányzat, így a tárgyalások is a végéhez közeledhetnek a létesítményt jövőben üzemeltető hotellánccal (az MTI értesülése szerint ez a lengyel Irina Eris). A tervek szerint legkésőbb a negyedik negyedévben Balatonszemesen is elindulhat a beruházás. Probléma egyelőre csak a Balatonalmádiban tervezett üdülőközpont körül van - írta a Napi -, a helyi önkormányzati közgyűlés ugyanis újragondolta az építkezéshez szükséges ingatlanterület besorolását.