Csökkent az átadott lakások száma

Vágólapra másolva!
Az idén az első félévében több mint 11 ezer befejezett lakás használatbavételi és közel 21 ezer új lakás építési engedélyét adták ki. A használatba vett lakások száma 15 százalékkal, az újlakás-építési engedélyeké 1 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az átlagosnál erőteljesebb a visszaesés a vállalkozói lakásépítéseknél a fővárosban.
Vágólapra másolva!

A vállalkozói lakásépítés már 2008 elejétől visszaesett, de az első negyedévben ezt még pótolták, sőt többletet is eredményeztek a természetes személyek építkezései. A második negyedévben azonban már minden építtetői csoportban erőteljes csökkenés következett be, ennek következtében összességében 6 százalékkal kevesebb lakást vettek használatba, mint az első negyedévben, és 30 százalékkal kevesebbet, mint 2007 második negyedévében.

A kiadott új engedélyek száma ugyanakkor fordított irányban alakult: az év első három hónapjához képest 33 százalékkal, 2007 hasonló időszakához képest 12 százalékkal több új lakásépítési engedélyt adtak ki. Az év első felében használatba vett lakások nagyobbik részét a lakosság építtette saját használat céljából, az új lakások közel fele családi házban épült.

A vállalkozói lakásépítések az átlagosnál nagyobb mértékben, 22 százalékkal estek vissza, az értékesítésre szánt lakásoknál és a többszintes, többlakásos építkezéseknél 19 százalékos a csökkenés. A kivitelezésben tovább csökkent a lakossági házilagos kivitelezés aránya, már csak 21 százalékot tesz ki.

Leginkább a kislakások építése szorult vissza, s a 60 négyzetméter feletti lakások aránya nőtt az új építési állományban. Az új lakások átlagos alapterülete 91 négyzetméter, 5 négyzetméterrel nagyobb, mint az előző év hasonló időszakában. Az építkezések területi alakulása Budapesten és a községek átlagában mutatja a legkedvezőtlenebb képet; itt egynegyeddel, illetve egyötöddel esett vissza a lakásépítés.

Dél-Alföld az egyetlen régió, ahol ebben a félévben nőtt 9 százalékkal a használatba vett lakások száma. Az építési szándék alakulását jelző új építési engedélyek is a fővárosban és a községekben estek vissza az átlagosnál nagyobb mértékben, míg a városokban 10 százalékkal nőtt a számuk. Régiós szintet nézve az ország nagyobb részén növekedett az építési hajlandóság; Közép- és Nyugat-Dunántúlon, Dél-Alföldön 16-18 százalékkal több, ugyanakkor Észak-Alföldön és Dél-Dunántúlon egyharmaddal, illetve egynegyeddel kevesebb új engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban.

A tervezett építkezések között a kétlakásos épületek lakásszáma dinamikusan 23 százalékkal nőtt, míg az egylakásosak 15 százalékkal visszaestek, s már csak egyharmados hányadot képviselnek az új lakóépületek lakásai között. A 2008 első félévében kiadott új építési engedélyek alapján a beépíteni tervezett terület a lakóépületekben megközelíti a 2 millió négyzetmétert, a nem lakóépületekben e fölött van.