Kétarcú a budapesti irodapiac

Vágólapra másolva!
A magyarországi irodapiacba befektetett pénz "eddig nem látott" mértékben, 75 százalékkal esett vissza, miközben a bérlői kereslet 10 százalékkal nőtt az év hasonló időszakához képest 2008 első félévében - hangzott el szerdán a CB Richard Ellis (CBRE) sajtótájékoztatóján Budapesten.
Vágólapra másolva!

Konthur Adrienne, a CBRE ügyvezető igazgatója elmondta: a magyar befektetői irodapiac elsősorban az amerikai hitelpiaci válság miatt csökkent, de a visszaesés itt a legnagyobb az egész Közép-Kelet-Európai régióban.

Ennek ellenére a CBRE átlagos (egymilliárd euró forgalmú) évet jósol a befektetői ingatlanpiacnak 2008-ban. Ezt a befektetői kedv javulásával és a következő két negyedévben megnövekedő beruházásokkal magyarázza a tanácsadó cég.

Borbély Gábor, a CBRE piaci elemzője szerint a budapesti kereskedelmi irodapiac eddigi legerősebb félévét produkálta 136 ezer négyzetméter iroda bérbeadásával.

Szinte kizárólagossá nőtt a modern ("A" kategóriás) irodák iránti kereslet, ennek köszönhetően a fejlesztések aránya 240 százalékkal (mintegy 130 ezer négyzetméterre) nőtt 2008. első félévében az előző év hasonló időszakához képest.

A legkeresettebb irodák jellemzően a dél-budai és a Hungária körút környéki ("nem-központi területeken") találhatók. A belvárosban és az agglomerációban elhelyezkedő irodák utáni kereslet ugyanakkor nem éri el a teljes irodapiaci kereslet felét sem - nyilatkozta Borbély Gábor.

A legélénkebb irodapiaci kereslet a tanácsadói, jogi és kontrolling szektorból (27 százalék) érkezik, ezt követi a pénzügyi (20 százalék) és a telekommunikációs (19 százalék) szektor. Az állami kereslet 10 százalékpontos visszaeséssel 8 százalékra csökkent.

Konthur Adrienne kiemelte, hogy a magas irodapiaci kereslet mögött elsősorban új szerződések állnak, ugyanis még a legnagyobb multinacionális vállalatokra sem jellemző a több éves pénzügyi előretervezést igénylő - kedvezményes bérleti feltételeket tartalmazó - előszerződések kötése.

Az irodai kihasználtság 12,6 százalékos volt Budapesten, ami 0,2 százalékponttal haladja meg az elmúlt három év átlagát. Konthur Adrienne szerint ez az érték stabilnak és kedvezőnek mondható. Az üresen álló irodák ekkora aránya ugyanis a fejlődő országokban mindig kellő tartalékot jelent a lehetséges külföldi befektetők számára.

Budapest logisztikai ipari raktárállománya 23 százalékos növekedéssel 1,25 millió négyzetméterre nőtt. A logisztikai területeken iránti kereslet 100 százalékos emelkedéssel 153 ezer négyzetméterre nőtt a CBRE szerint.

Hatósági razziát tartottak fővárosi piacokon szerdán; a józsefvárosi piacon kezdődött akcióban több mint kétmillió forint bírságot szabtak ki, három kínai állampolgárt előállítottak egy körözés alatt álló magyar férfit elfogtak.