Lakásépítéseket állít le az OTP Ingatlan Zrt.

Vágólapra másolva!
Drasztikusan visszafogja tevékenységét az OTP Ingatlan Zrt. Az előkészített, illetve már elindított lakásprojektek több mint kétharmadának kivitelezését vagy el sem kezdik, vagy a szerkezetkész állapotnál leállítják - mondta el a Napi Gazdaságnak Szabó János, a társaság elnök-vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

Az OTP Ingatlan Zrt. Budapesten 309 lakás építését tervezte, illetve már el is kezdte, ebből száz elkészül 2009 első félévében, a többinek a kivitelezését szüneteltetik.

Vidéken egyedül a balatoni beruházásokat folytatják, mivel ott jól megy a piac. Ez azt jelenti, hogy a vidéken tervezett félezerből 100 lakás építése kezdődik el és fejeződik be, a többit el sem kezdik, illetve félbehagyják - mondta a Napi Gazdaságnak Szabó János, az társaság vezetője.

A markáns fékezést a cég első embere azzal magyarázta, hogy jelenleg nincs hitel a projektek folytatásához, illetve ha mégis, akkor vállalhatatlan feltételekkel. A finanszírozás drágulását érvényesíteniük kellene az árakban, a fizetőképes kereslet azonban ezzel az áremelkedéssel nem képes lépést tartani, így gyakorlatilag csak azokat a fejlesztéseket folytatják és fejezik be, amelyeknél az előértékesítés előrehaladott állapotban van.

A lassítás hatására az OTP Ingatlan Zrt. tavalyi 15 milliárdos árbevétele 2008-ra várhatóan 8 milliárdra olvad, jövőre nem várnak többet 4-5 milliárd forintnál. A lakásépítési piac állapotát az is jól tükrözi, hogy a fővállalkozással is foglalkozó cég ebből a tevékenységből 2008-ra 4 milliárd forintos árbevétellel kalkulált, ám ehelyett mindössze 500 millió forintot sikerült elérni. A reményeik szerint átmeneti időszakban takarékos üzemmódra kapcsolnak, összehúzzák magukat, csökkentik a létszámot, és azt adják el, ami van - mondta Szabó János. Ebben az évben egyébként a terveknek megfelelő mennyiségű lakást, szám szerint 460-at értékesített az OTP Ingatlan Zrt.