A Szabadság téri Tőzsdepalotát 100 millió eurós beruházással újítják fel - jelentette be Michael Tippin, a fejlesztést végző kanadai cég, a Tippin Corporation elnök-vezérigazgatója.

A műemlék épületek felújítására specializálódott fejlesztő várakozása szerint százmillió euróba kerül a Szabadság-téri volt MTV-székház iroda- és üzletközponttá alakítása. Az új funkciójú épület legkorábban 2011 végére készül el.
Az elmúlt évtizedekben a Magyar Televízió székházaként szolgáló épületben összesen 51 ezer négyzetméter irodát és kereskedelmi területet alakítanak ki - mondta a sajtótájékoztatón John H. Beyer, a tervezést végző New-York-i Beyer Blinder Belle építésziroda partnere.
Michael Tippin 1996-ban alapította cégét, kifejezetten műemlék épületek felújítására. Eddig 16 projektet fejezett be, egymilliárd amerikai dollár befektetéssel. Tevékenysége súlypontját 2006-ban helyezte át Közép- és Kelet-Európára, dolgozik Berlinben és a Baltikumban is. Cége a Tőzsdepalotát 4,5 milliárd forintért vásárolta meg, és összesen 100 millió eurót tervez rá költeni.
Az épületből ugyanis csak a Szabadság téri főbejárat és az előcsarnok maradt meg többé-kevésbé eredeti állapotban. A hajdani értéktőzsde és az árutőzsde termeit az idők során stúdiókká és más tévés létesítményekké építették át, vagyis az épület 80 százalékát "szétrombolták" - a külseje viszont őrzi az eredeti képet.
Az Alpár Ignác által 1898-ban tervezett épület hátsó bejáratát is felújítják, innen mozgólépcső vezet az előcsarnokba. Ezen a főemeleti szinten - a két "bazilikát" leszámítva - közösségi terek lesznek, néhány üzlettel kiegészítve. A két tőzsdeterem helyén öt szinten irodák lesznek, beépítik a tetőteret is. A földszint megnyílik az utca felé, itt kávéház, étterem és üzletek lesznek.
A tetőre a 80-as években telepített adótorony helyére egy üveg gömbkilátó épül. A részletes tervek az idén elkészülnek, az építéshez két év szükséges - mondta Michael Tippin. A tőkéjét észak-amerikai egyetemek adják össze, saját befektetésként.
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú
A Győr kéziseinek stílust kell váltaniuk az új spanyol edző, Ambros Martín szerint.