Az év végére akár 25 százalék körülire emelkedhet a budapesti irodák üresedési rátája, miközben a bérleti díjak 10-30 százalékos csökkenést mutatnak - közölte a Colliers International ingatlantanácsadó cég.
A cég közleményében rámutat: az üresedési ráta megugrásának oka, hogy az olcsó hitelezés eredményeképpen nagy mennyiségű új kínálat került a piacra éppen akkor, amikor a válság miatt az elnyelt üres területek mértéke hirtelen 50 százalékkal csökkent. Hozzáteszik: az elmúlt 15 év folyamán az üresedési ráta sosem esett a kritikus pontnak számító 10 százalék alá.
A Colliers előrejelzése szerint 2010 elejére a teljes üres modern irodaállomány Budapesten a 2009 folyamán elnyelt üres irodaterület mértékének ötszörösét teszi majd ki, ezért a cég leghamarabb 2011-2012 .körül javasolja új irodaház fejlesztésének elkezdését Budapesten.
2009 első félévében összesen 77 000 négyzetméter új irodaterületet adtak át, ennek közel egyharmada - 29 százaléka - helyezkedik el a Váci úti folyosón. Ezzel a piacra került új kínálattal az "A" kategóriás állomány 1,6 millió négyzetméter területre nőtt, amely a "B" kategóriás irodákkal együtt 2,2 millió négyzetméternyi teljes irodaterület állományt tett ki.
Az első és a második negyedév között az üresedési ráta 16,5 százalékról 18,0 százalékra nőtt, és ez a tendencia a Colliers szerint előreláthatólag nem áll meg 2009 végéig, amikor is elérheti a 24-25 százalékot azzal az újabb 195 000 négyzetméternyi új kínálattal, melyet a második félévben adnak majd át.
Az elmúlt év során az épületek bérleti díjai 10-30 százalékkal csökkentek, és jelenleg az jellemző, hogy a bérlők inkább újratárgyalják jelenlegi szerződéseiket, mint hogy elköltözzenek - idézi a közlemény Saly Miklóst, a Colliers International Magyarország iroda-bérbeadó csapatának vezetőjét.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.