Kihirdették az új társasházi törvényt, amelynek következtében könnyebb lesz fellépni a közös költséget nem fizető lakókkal és a nem megfelelő módon tevékenykedő közös képviselőkkel szemben, de nehezebb lesz például leválni a távhőről. Kérdéses, hogy a felügyeleti feladatokkal felruházott ügyészség tudja-e majd kezelni a várható panaszáradatot.

Megjelent a Magyar Közlöny keddi számában az új társasházi törvény, amely - az ügyészi felügyelet kivételével - nyolc nap múlva hatályba is lép. A módosítások számos ponton érintik a társasházban lakókat: újraszabályozták többek között a hátralékosok ügyét, a közös képviselők felügyeletének kérdését és az extrakiadásokkal kapcsolatos passzusokat is.
Az új jogszabály - amelyet júliusban Sólyom László köztársasági elnök egy szövegezési hiba, illetve az ügyészségi felügyelet miatt megfontolásra visszaküldött a parlamentnek - értelmében a lakóközösségnek több lehetősége lesz a közös költséget nem fizető adósokkal szembeni fellépésre. Ha valaki hat hónapja elmarad a közös költséggel, és a fizetési felszólításokra sem reagált, akkor bírósági eljárás indítható ellene. Fontos változás, hogy a felszólítások át nem vételével nem lehet elszabotálni a fizetést, a most elfogadott jogszabály szerint ugyanis kétszeri sikertelen kézbesítése után is jogi útra terelhető a nem fizető lakók ügye, és az eljárás végrehajtással is zárulhat.
A bírósági eljárás tehát megindulhat, aminek következtében a lakóközösségnek lesz egy végrehajtható döntés a kezében. A gond eddig épp abból adódott, hogy amennyiben valaki nem fizette a közös költséget - ami amúgy a pénzügyi nehézségek idején az egyik legelső reakció -, akkor nem kellett mást tennie, mint megoldani, hogy a kézbesítéskor ne legyen otthon. Az ismeretlen helyen tartózkodó lakossal szemben ugyanis nem lehetett bírósági pert indítani - tudtuk meg Bék Ágnesntől, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének (TTOE) elnökétől.
A friss jogszabály szerint a bíróság a kézbesítési vélelmet is befogadja, a jogerős végzés után pedig bírósági végrehajtó is felléphet a nem fizető lakossal szemben - márpedig a végrehajtónak sokkal több jogi lehetősége van, mint egy sima lakónak vagy épp a közös képviselőnek. A végrehajtó fel tudja kutatni a "bujkáló" lakost, meg tudja keresni a munkahelyét, egyéb ingatlanait, és az adóhatóság segítségét is igénybe veheti.
Az új törvény tehát ugyan nem jelenti, hogy rögtön pénzükhöz jutnak a társasházak, de azt igen, hogy a mostani rendszerből adódónál hamarabb. A bírósági szakasz ugyanis hamarabb indulhat, vagyis hamarabb készül el a végzés, és így hamarabb indul el a végrehajtás is.
Fellépés a közös képviselővel szemben
A társasházakban lakók számára szinte napi tapasztalat, hogy nem könnyű érdemben intézkedni a közös képviselővel szemben - sokan nem mennek el a közgyűlésekre, sokan automatikusan meghatalmazzák a közös képviselőt, így a szabálytalanságot észlelő lakosnak gyakran alig van lehetősége a fellépésre, illetve olyan bonyolult mechanizmus áll csak a rendelkezésére, aminek láttán sokaknak elmegy a kedvük a cselekvéstől.
Mostantól azokban az esetekben, amikor a törvényes műkődéssel kapcsolatban aggályai vannak a lakóknak (például nem hívják össze a közgyűlést, nincs hatályos szervezeti és működési szabályzat, nem számolnak el megfelelően a ház pénzével), lehetőség lesz az ügyészséghez fordulni. Ez jelentős változás, mert eddig csak a lakóközösség egészének, vagyis a közgyűlésnek voltak igazi eszközei, azok közül is leginkább csak egy: a közös képviselő leváltása. Mostantól azonban akár egy lakó is felléphet, ha visszásságokat tapasztal, az ügyésznek pedig mindent meg kell tennie a törvényes működés helyreállítására - azaz felszólíthatja a közös képviselőt a törvényes állapot helyreállítására, összehivathajta a közgyűlést, bírósághoz fordulhat, illetve ha mindez hatástalan, akár felügyeleti biztost is kinevezhet.
A társadalmi szervezetek esetében már létező ügyészségi kontroll 2010. január 1-jén lép hatályba a társasházaknál, az októbertől rendelkezésre álló három hónap többek között azt szolgálhatja, hogy az ügyészség felkészüljön a potenciális rohamra. Sólyom egyik júliusi kritikája arról szólt, hogy az ügyészek felügyeleti joga ellentétes az ügyész hagyományos szerepkörével, különös tekintettel a társasházak nagy számára, és az laikusként is belátható, hogy kérdéses, az ügyészség miképp kezeli majd a várható panaszáradatot.
Az sem lehetetlen, hogy az eddigiekhez képest akár ötven százalékkal több feladatot kell ellátnia az ügyészségi szervezetnek - mondta érdeklődésünkre Nagy Zoltán ügyvéd. Kérdésünkre úgy vélekedett, a társasházi jogviták rendezésének folyamatára nem biztos, hogy jelentős hatással lesz a változás, noha ezt nyilván sokan remélik.
Egyelőre nem teljesen világos, pontosan milyen tartalmat kap ez a jogintézmény, de valószínű, hogy az ügyészség felügyelete ugyanolyan vagy nagyon hasonló jogkört jelent majd, mint a cégek és társadalmi szervezetek esetében. Bíztató, hogy e két területen jelenleg jóval nagyobb rend van, mint a társasházak működésében - említette Nagy Zoltán.
Nehezebb lesz elhagyni a távhőt
Ugyancsak fontos változás, hogy a "rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadások" (lásd keretes írásunkat) vállalásához a tulajdonostársak egyhangú határozata szükséges, szemben az eddigi 4/5-ös aránnyal. Ennek több következménye is lehet: szinte lehetetlenné válik például a fűtési rendszer lecserélése, a távhőről való leválás, az egyhangú döntés ugyanis nagyon ritka az ilyen esetekben.
A távhő elhagyása ugyan az áfacsökkentés ellenére jó eséllyel hosszabb távon megtakarításokat hoz, de lakásonként több százezer forintos egyszeri kiadással is lehet számolni, sőt sokaknak az ingatlanok adottságai miatt nem is feltétlenül érdemes elhagyniuk a rendszert.
Az egyhangú döntések kitétetelnek pozitív hatásai is lehetnek. Ingatlanjogászok szerint az utóbbi években több olyan megkeresésük is volt, amelyekben vagyonosabb ügyfelek egy értékes helyen levő, de nem túl jó állapotú társasházban több lakást is megvettek, majd pedig a közgyűlésen - kihasználva jelentős szavazati jogukat - komoly (több millió forintos) extrabefizetést rendeltek el. A szegényebb lakosok ezt az összeget nem tudták kifizetni, így idővel kénytelenek voltak eladni a lakásukat - jó eséllyel a már nagytulajdonos vállalkozónak, aki így az egész házhoz hozzájuthatott.
Szintén új szabály, hogy a lakó "műszaki ok vagy rendkívüli esemény" esetén köteles beengedni a lakásba a közös képviselőt vagy annak meghatalmazottját.
A Sólyom László által visszaküldött tervezethez képest amúgy egyetlen komolyabb módosításra került sor. A kihirdetett jogszabály szerint a nagyobb házak esetében nem kell könyvvizsgálót alkalmazni, elég lesz egy mérlegképes könyvelő is. Ez nem azt jelenti, hogy mérlegképes könyvelővel kell könyveltetni a ház pénzügyeit, hanem azt, hogy a lakókból alakult számvizsgáló bizottság működését segíti majd a szakember - akit 50 albetét vagy 10 milliós forint forgalom felett kötelező lesz alkalmazni.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.