A kormány könnyíteni kívánja a "lakásmentő" konstrukció feltételeit - jelentette be a pénzügyminiszter szerdán.
Oszkó Péter a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a jelenlegi szabályozás szerint a munkájukat a válság miatt önhibájukon kívül elvesztő, vagy továbbra is munkában álló, de lényegesen rosszabb jövedelmi viszonyok között élők számára az állam - a megnehezült törlesztést segítendő - garanciát nyújt a bankjától felvett áthidaló kölcsönhöz, ezzel segítve az átütemezést.
A lakásmentő konstrukcióban eddig kevesebben igényeltek segítséget, mint a kormány szerette volna. Lehetséges, hogy a technikai feltételek szigorúsága miatt egyes rászorulók más banki termékekben találják meg a megoldást, s nem az állam által garantált hitelátütemezésben - mondta a miniszter.
A közös megegyezésesek is kedvezményezettek
Annak érdekében, hogy minden rászoruló adós igénybe vehesse a konstrukciót, olyan technikai változások kerülnek a szabályozásba, amelyek könnyíthetik az alkalmazását. Így például a jövőben nemcsak a munkáltatói felmondás következtében, hanem a közös megegyezéssel munkanélkülivé váltak számára is elérhető lesz a konstrukció.
Az áthidaló kölcsön futamidejét 60 hónapról 96 hónapra emelik azok esetében, akik nem munkanélküli státuszban folyamodnak ezért a segítségért. Meghosszabbítják továbbá az államilag garantált áthidaló hitel iránti igény benyújtásának határidejét is, 2010. június 30-ról 2010. december 31-ig. Módosul a minimális havi törlesztőrészlet összege is azoknál, akik nem munkanélküliek, 20 ezer forint lesz a kormány javaslata szerint.
A pénzügyminiszter elmondta: az unió engedélyét a módosításhoz igyekeznek sürgősséggel megkérni, hogy az új szabályok minél gyorsabban alkalmazhatóak legyenek.
A gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítését célzó konstrukciót július 28. óta lehet igénybe venni. Az igényt annál a pénzintézetnél kell jelezni, amelyik a lakáscélú hitelt nyújtotta.
A "lakásmentő" csomag lényege, hogy aki munkanélkülivé vált, vagy más okból átmeneti fizetési nehézségei támadtak, állami kezességvállalás mellett áthidaló kölcsönt vehet fel bankjától, ami legfeljebb két évig fedezi a jelzálogalapú hitel, illetve lakáslízing törlesztőrészletének egy részét, függetlenül attól, hogy forint- vagy devizalapú tartozásról van szó.
Aki 2008. szeptember 30 után vesztette el a munkáját, a mostani szabályozás szerint jövő év június 30-ig igényelhet lakáshitelére áthidaló kölcsönt, amelynek 80 százalékára vállal az állam készfizető kezességet.
Az áthidaló hitel feltétele, hogy a lakáshitel havi törlesztéséből 10 ezer forintot fizessen a hitel felvevője, a többit fedezi az áthidaló kölcsön, amely két évig csökkenti a terheket. A kölcsönt a jelenlegi szabályok szerint a munkanélkülieknek a folyósítást követő 10, a többieknek 5 év alatt kell visszafizetniük.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.