Változóban a viszonyok a bérlemények piacán, a fővárosban ma már esetenként jobban megéri új építésűt bérelni, mint belvárosi használtat - állítja az egyik nagy online ingatlanhirdetési oldal. A díjak az utóbbi években csökkentek, a kereslet ugyanakkor most nagyobbnak ígérkezik a korábban megszokottnál.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0803/20080326hazlakasi.jpg)
Úgy tűnik, a válság hatására az emberek figyelme a lakásvásárlás felől a bérlemények irányába mozdult - írja közleményében az Ingatlan.com. A keresőportál statisztikái szerint a bérlakásra irányuló keresések száma 2010-ben eddig a korábbi évek csúcsszintjén mozgott, és a legutóbbi, júniusi adatok szerint arányuk az összes keresésen belül 17 százalékra emelkedett.
Bár alapvetően jobb a bérlők alkupozíciója, mint a tulajdonosoké, július-augusztus - a főiskolai-egyetemi tanévkezdés előtti időszak - jó lehetőség a kedvező adottságú lakást bérbe adók számára. Budapesten a bérleti díjak 40-50 ezer forintnál kezdődnek, és 80 ezerig nagy a kereslet, 100 ezer forint környékén viszont már nehéz bérlőt találni. A luxusingatlanok 1000-1200 eurós díját pedig főként a külföldi vezető beosztású bérlők tudják megfizetni - áll a közleményben.
A diákok jellemzően júliusban kezdik el nézegetni a bérleményeket, általában augusztusban veszik ki, és alapesetben egy évre bérlik. A másik fő célcsoportot jelenleg a fővárosba érkező vidékiek képviselik, akik itt dolgoznak, netán az egyetem elvégzése után itt maradtak.
A kereslet az olcsóbb, 50-70 ezres kategória 2 (esetleg 3) szobás lakásai iránt erős, a VI., VII., VIII., IX. kerületben, a Nagykörút környékén, a 4-6-os villamos vonzáskörzetében, illetve Budán a XI. kerületben, a Móricz Zsigmond körtérig, illetve a Műegyetem környezetében. A diákok, ha lehet, bútorozottan veszik ki a lakásokat, de legalább ilyenn fontos az alacsony legyen a rezsi. Ez ilyen árfekvésben és lakásméretben többnyire gázkonvektoros vagy Héra-fűtésű lakásokat jelent, ritkábban cirkósat.
A Ferencvárosban 60-70 ezer forintért már 1,5-2 szobás új építésű lakás bérelhető (a válság előtt 100 ezer forint is lehetett havonta), míg egy használt, 2 szobás belvárosi ingatlan 80 ezerbe is kerülhet. Az új építésűhöz sokszor van teremgarázs-beálló, többnyire modernek a bútorok, a belső elrendezés, ráadásul a rezsi is alacsony.
A fővárosból fokozatosan tűnnek el a nemzetközi cégek külföldi munkatársai, akik régebben főként a Belvárosban béreltek lakást. A külföldi diákok ugyanakkor továbbra is jelen vannak a piacon: japánok, törökök, izraeliek, norvégok, akik főként az orvosi és állatorvosi egyetemet látogatják.
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A tűzzel játszanak a kalandor polgármesterek
Szorult helyzetben voltak, de fittyet hánytak a kockázatokra az elmúlt években súlyosan eladósodott önkormányzatok. Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester 20 ...
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt
Az angol támadó duplázott, a ManUnited 2-1-re nyert. Suárez nem kezelt Evrával.